Manuel Locatelli elárulta, hogy 16 évesen az első edzésén a Milan felnőtt csapatánál Ricardo Kakát kellett fognia és beszélt a 2018-as távozásának körülményeiről is.
Locatelli 2009-ben, mindössze 11 esztendősen csatlakozott a Milan utánpótlás szektorához az Atalantától. Végigjárta a korosztályos csapatokat, majd az első csapatban is bemutatkozott.
Az olasz középpályást 2018 nyarán elengedte a Milan a Sassuolóhoz, amely az egy évvel később érvénybe lépő kötelező vásárlási jog alapján 12,5 millió euróért végleg megvásárolta. Locatelli azóta kulcsemberré vált csapatában és a posztján az egyik legjobb a Serie A-ban.
Locatelli elmondta, hogy milyen volt az első edzése a Milannál, mit érzett az első Serie A-s gólja után és hogyan élte meg a távozást.
„Hat éves korom óta az Atalanta utánpótlásában játszottam és kötődtem a csapathoz. Amikor jött a Milan hívása, kissé hezitáltam, de bíztam a szüleimben, akik bátorítottak a döntésben. Allegri irányítása alatt az első edzésemen a felnőtt csapatnál Montolivo azt mondta, hogy fogjam Kakát. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok…” – mondta Locatelli.
„Az első profi szerződésem aláírásakor Galliani odaadta a tollát, amit a mai napig örzök.”
„Első gólom? A mérkőzés után könnyek között adtam interjút a pálya szélén és amikor bementem az öltözőbe, a csapattársaim rám ugrottak. Antonelli viccesen azt mondta, hogy innentől kezdve a lányok is úgy fogják gondolni, hogy helyes vagyok.”
„Távozásom? Milanellóban a klub közölte velem, hogy már nem vagyok fontos a Milan számára. Ez pusztító volt számomra, de segített, mert nekem is szükségem volt a váltásra.”
14 hozzászólás
Eltékozoltuk őt is és Cristantet is, de főleg őt.
Pontosan… pedig egy ilyen Meite szintű játékost simán kiszorítana szerintem…
Mëite jó játékos, én örülök neki…
Ugyanmár. Tucatjàtékos, s ha a Milanban lenne akkor meg sokan fognák a fejüket…
Lehet, hogy több volt benne, mint amit ki tudtunk hozni belőle. Lehet, hogy szuper lenne, mert részben saját nevelésű játékos. Igaz, hogy nagyon messze vagyunk még a céljainktól, DE:
Szerintem egy távozott játékos esetéebn egyetéen igazán fontos kérdés van csak:
El tudnánk képzelni a csapatban, amikor a BL döntőre készülünk a Bayern ellen?
Nos, szerintem, nem tragédia, hogy elengedtünk. Sem őt, sem senki mást, aki az butóbbi években távozott. Utolsó távozók, akiket én tényleg sajnáltam, és szerintem nagyon nagy hiba volt elengedni őket, az Ibra és Silva volt. Azóta nem engedtünk el olyan játékost, akiért sírnék.
Akkor Meitet,Castillejot és Salamakit eltudod képzelni Bl-ben???
Loca simàn hozza Meite szintjét!
Nem! Éppen ezért őket is el kell engedjük és minőségibbre kell cserlni ezeket a posztokat is, mint ahogy kb mindegyiket mire BL döntőbe szeretnénk jutni. Nem azt mondom, hogy megérte elengedni, ha nem hoztunk jobbakat helyette, csak azt, hogy megtartani is kár lett volna. Próbálkozunk…van aki beválik… akiről kiderül, hogy tuti nem elég, azt el kell engedni. (Amugy Meitéről még nincs végleges képem). A próbálkozások néha sikerrel járnak. Pl Theot el tudom képzelni, pedig őt is padról kukáztuk…
Sőt, bármennyire is korlátolt Rebic, ha Ibra a pályán van, émn még őt is el tudom képzelni bárki ellen.
Ha épp mindenki egészséges, akkor már egy BL csoportkört túl tudnánk élni a mostani kerettel is, szerintem. Ha bejutunk, akkor lesz büdzsé erősítésre. 2-3 minőségi cserével lenne esélyünk a 8-ba jutni. Persze, szerencse is kell hozzá. Ha pedig túlélnénk a csoportkört, télen is lehetne 1-2 erősítést eszközölni, és bár egyáltalán nem reális, de azért teljesen elképzelhetetlennek se mondanám, hogy akár 1 éven belül fel tud ez a csapat fejlődni egy viszonylag erős nemzetközi szintre… Mint ahogyan az is eléggé irreális, de még van esélyünk a bajnokság behúzására is. Márpedig, ezt egy évvel ezelőtt… Még viccnek is gyenge lett volna, pedig olyan nagy változások azóta nem történtek…
Na de.. visszatérve Locatellire…valóban nem rosszabb, mint jónéhány mostani játékosunk, de nem is jobb. És nincs meg benne a potenciál, hogy nemzetközi szinten is komoly játékossá fejlődjön. Ezért engedtülk el, szerintem helyesen.
„El tudnánk képzelni a csapatban, amikor a BL döntőre készülünk a Bayern ellen?”
A Bayern jelenleg egy sima 5öst guritina nekünk….
Éppen ezért kell próbálkozni, cserélgetni, keresgélni játékosokat, hogy mire ez az esemény bekövetkezhet, hogy BL-ben összefutunk a Bayernnel, addigra ez ne legyen ennyire egyértelmű…
Kessie ezerszer jobb és Bennacer is talán, ha nem lenne sérült mindig, de cserének tökéletes lehetne, mert Tonali-val egy szint vagy kicsit jobb. Meite idővel belerázódhat, de ő is középszer, ha fejlődni akarunk, akkor Kessie és Bennacer-hez hasonló vagy jobb játékosokat kéne találni, hogy legyen kit rotálni, mert ha a cserejátékosok nem ütik meg azt a szintet, akkor az edző is csak kényszerből fog cserélni, mikor már biceg mindenki.
Majd ha egy Juveben vagy Interben fog játszani Locatelli, akkor tényleg azt mondom, hogy hiba volt elengedni, de jelenleg csak egy Sassuoloból tud kiemelkedni, ahol minden meccsen kezdő lehet, mert nincs igazi konkurenciája.
+1
Locatelli helyett Meite az kb. ua.
Amíg nem hozzunk minöséget nincs is miröl beszélni!
Nyáron vissza kell hozni! Főleg ha megvan a BL!
Szerintem meg pont akkor teljesen fölösleges visszahozni, mert arra a szintre ő kevés még cserének is.