Az Olasz Labdarúgó Szövetség ügyésze vizsgálatot indított Theo Hernández ellen a Napoli elleni mérkőzést követően.
A Milan 1-0-ra kikapott a Napolitól a 27. fordulóban és a mérkőzést követően a sajtóban illetve a közösségi médiában egy erősen tizenegyesgyanús szituáció szolgáltatta a fő témát.
A meccs hajrájában Bakayoko a tizenhatoson belül megrúgta Theo Hernándezt és a játékvezető elsőre továbbot intett, azonban a VAR-jelzése alapján kihívták visszanézni a szituációt. Fabrizio Pasqua a videózás után sem változtatott az ítéletén és az olasz sajtó szerint hibás döntés született.
Hernández a mérkőzés után a játékvezetőt becsmérlő posztot tett közzé az Instagram sztorijában a meg nem ítélt tizenegyes miatt. A bejegyzésen Pasqua szerepelt négy hányó hangulatjellel. A képet a játékos rögtön eltávolította, de ugye ami egyszer az internetre felkerül…
Az ANSA tájékoztatása szerint a szövetség (FIGC) ügyésze eljárást indított és vizsgálja Hernández gesztusát.
A 23 éves balhátvéd pénzbüntetést vagy legsúlyosabb esetben eltiltást is kaphat.
16 hozzászólás
Érthetetlen…azt nem vizsgálják esetleg, hogy téves játékvezetői ítélet született?!
Ugyan ez történik, ha egy közeg megunja, hogy a kisebbség nem hajlandó beállni a sorba. Sose azt vizsgálják, hogy mi a kiváltó ok, egyből mindenki rasszizmust kiált!
A hányinger gyökérokára kéne koncentrálni, hiszen hosszú távon csak az hoz érdemi javulást. A látszatintézkedés még sose vezetett eredményre.
Másrészt hol van a szabad szóalkotás joga? Ok, hogy ezt nem kéne, Theonak inkább a teljesítményével kéne foglalkoznia, de ha neki például hányingere van valakitől, ezt szíve joga megosztania országgal-világgal. Ez mindössze egy vélemény, ami ha sért valakit, akkor van alapja…
El kéne gondolkodni a liberalizmus „előnyeiről”, a var-ról már nem is beszélve…
Egyetértek azt nem vizsgálják?
Na jó, de ennyi erővel ez a kép azt is jelentheti (ha nem volt egyéb szöveg):
„Este négyszer hánytam, fáj a fejem, de ahogy ez a nagyszerű spori is mutatja, menni kell tovább!!!” 😀
Amúgy viccet félretéve, egy játékosnak ezt már nem kéne megengednie magának (Rebic dettó). Hibázott a bíró igen, de majd az illetékesek ezt eldöntik. Ja, és utána azért nem kéne sérülésveszélyesen rácsúszni az ellenfél egyik játékosára, mert „idegben van”.
Pontosan! Egyre nagyobb az arca ezeknek a játékosoknak, pedig semmit sem értek el. Én becsülök minden játékost, de ezt akkor sem szabad. Theo inkább azt a képet posztolja, hogy hol volt a gól előtt!
Conte példál meccs alatt bemutatott Agnellinek. Azt vizsgálta valaki?
Egyetértek h.zolival és j82vel!
0 teljesitmény,tisztelet a kívételnek,de hatalmas arc!Theo nem lenne rossz,ha hàtramenne védekezni is.A nagy obégatàsairól nem is beszélve….
Undoritó!
Jó focista,de ezek az „allürjei”,nekem màr lassan nagyon negatívok!
És valami nagyon fura módon mostanában akkor játszottunk jól, ha Theo nem volt a pályán…
Tökéletesen igazatok van. Theo örülhetett hogy a pályán maradt.
…ha eltiltjàk csak magànak köszönheti!
Magyarul ha megkérdőjelezed a rendszert, akkor minimum egy vizsgálatot kapsz a nyakadba.
Én nem emlékszem olyan esetre, amikor egy mérkőzés meg nem adott büntetőjét utólag megadták volna. A bírók – úgy gondolom -, összezárnak, és ha valamelyiküket kritizálják – okkal vagy ok nélkül -, akkor is kiállnak a kollégáikért. Úgyhogy igazán „remek” ötlet volt ez Theo Hernandeztől, lehet, hogy a többi bíró is megjegyezte ezt a kis húzását.
Nekem Theo Hernandez azzal együtt nem szimpatikus, hogy sok gólt és helyzetet köszönhetünk neki, továbbá, hogy mindennel együtt az utóbbi időszak leginkább megfelelő játékosa a balhátvéd poszton. Hogy miért nem tartom annak, az szerintem ismert, de legalábbis sejthető.
Az elmúlt néhány meccsen bemutatott „védekezése” meg az ilyen hülyegyerekes húzásai miatt szerintem egyre kevésbé csodálkozhat azon, hogy Deschamps miért nem tart rá igényt a válogatottban. DD annak idején játékosként is inkább a fegyelméről volt híres. És az ő felfogásától távol áll Theo Hernandez és az ő – mondjuk ki – fegyelmezetlen játéka.
Hernandez visszanézhette volna a meccset, és akkor talál a saját játékában néhány hibát, ha már a bíróéban talált. És úgy rémlik, a bíró hibája miatt maradhatott a pályán annál a szerelési kísérletnél. A következő meccsen tehát játszhatott volna, így viszont sanszos, hogy nem fog.
Köszönjük.
Nehéz ügy. Nekem sem szimpatikus ez a hozzáállás főleg egy olyan focistától, aki még semmit sem tett le az asztalra. Első sorban a klubnak is helyre kellene tennie, mert nem csak magát, az egyesületet is minősíti az ilyen posztokkal. Az internet nem felejt, és szerintem ezek után a többi bíró sem fog. Az más kérdés, hogy „szabad országban élünk” , szabadon lehet véleményt nyilvánítani mindenről. Az internet amúgy is erről szól. Fb, twitter, insta vagy akár ez a fórum is. Szóval, hogy ezért megbüntessenek valakit, hát nem tudom. Azt mondom érett ember ilyet nem csinál, dühöngje ki a spori miatt az öltözőben magát. 😀
A szabad vélemény nyilvánításra nagyon rossz példát hoztál fel(fb,twitter),ezeken a helyeken lassan csak azoknak a véleménye jelenhet meg,amiket libsi-komcsi cenzorok engedélyeznek!
Ne menjünk bele a politikába! 🙂
Az a kérdés, van-e a ligának valamilyen viselkedési szabályzata, amelyet a játékosoknak be kell tartani. Amennyiben van ilyen és ezt Theo megszegte, akkor jár neki a büntetés. Ha nincs ilyen, akkor viszont ez a vélemény nyilvánítás bele kell, hogy férjen. Aki bírónak megy, vagy közszereplőnek, az viselje el, hogy bírálják a tevékenységét. Más dolog lenne, ha fenyegetés, uszítás, rasszista utalást tett volna Theo, de erről itt szó sincs.