Svéd sajtóhírek szerint eldőlt, hogy Zlatan Ibrahimovic visszatér a svéd válogatottba és kerettag lesz a márciusi világbajnoki-selejtező mérkőzéseken.
Már hosszú ideje téma Ibra esetleges visszatérése a válogatottba. A 39 éves játékos néhány hónapja személyesen találkozott a szövetségi kapitánnyal és a felek megvitatták a lehetőségeket a nyári Európa-bajnokságra vonatkozóan.
A FotbollDirekt svéd portál – amely rendre jól értesültnek számít a szakmában – tényként közölte, hogy Ibrahimovic márciusban meghívót kap a svéd válogatottba. Svédország március 25-én Grúzia, majd három nappal később Koszovó ellen lép pályára a vb-selejtezőben, majd március 31-én Észtországgal játszik felkészülési meccset.
A keretet március 16-án hozzák nyilvánosságra, azonban a portál szerint Janne Anderson már meghozta a döntést és behívja Ibrát a válogatottba a két vb-selejtezőre.
Kissé nehezíti az ügyet, hogy Ibrahimovic jelenleg combsérüléssel bajlódik és a várakozások szerint nem játszhat a március 11-i Manchester United elleni EL-odavágón sem. Ibra felépülése folyamatban van és jól halad, így a klubnál optimisták, hogy a március 18-i MU elleni visszavágóra már visszatérhet a pályára.
A svéd világklasszis 2016-ban búcsúzott a svéd válogatottól az Európa-bajnokságot követően és közel öt év után térhet vissza a nemzeti csapatba.
7 hozzászólás
Szimpatikusabb volt amikor csak a csapatért dolgozott. Sanremo után ez a második döntése amit nem tudok lájkolni.
Kell is az, mint egy falat kenyér, elvégre nincs elég égetően fontos cél a klub körül tavasszal, amihez lehetőleg minél frissebb erő kéne…A svéd X-faktor zsűrijébe nem ugrik be még ráadásként? Esetleg kommentátori feladatokat is bevállalhatna a svéd bajnokikon.
Sanremo-i munkát már tavaly lekötötték mielőtt hosszabbítottak vele, ezért ezt nem szabad rajta számon kérni. Annyit tett már a klubbért. hogy megérdemel ennyit, az meg a vezetőség hibája, hogy ilyen helyzetbe hozta a csapotot, hogy egy tejfölös szájú Leao és egy rokkant Mandzukic számít Ibra helyettesének, miközben a Samu féle alibi focistákat még mindig nem zavarták el. Ez a szezon alakulhatott volna teljesen máshogy, ha realizálják, hogy sok a sérült és versenyben lehetünk a bajnoki címért, de inkább maradt a spórolás útja, ami évek óta nem visz messzire minket. Ibra elég nagy löketet adott a csapatnak, amivel számos rekordot megdöntöttek, de elég nagy hiba egy 39 éves játékosra feltenni mindent.
Egy VB vagy EB minden focista álma és az ilyen fölösleges világbajnoki selejtezők nélkül nem fogják Ibra-t kivinni egyre, ezért teljesen megértem, hogy szüksége van erre a fölösleges rizikófaktorra.
Kicsit kettős érzés, mert nagyon jó játékosnak tartom, de ha már lemondta a válogatottat koncentráljon a Milanra. Nyilván való, hogy Svédország nem lesz Világbajnok, így ott nem nyerhet plusz trófeát ellenben a klubbal ( ha nagyon rápörögnek a fiúk) még igen. Másrészt jó lenne minél többször látni a pályán akár nemzetközi színekben is. :).
Én sem értem hogy most miért olyan nagy gond ez a dalfesztivál….nem focizik ott, nem sérülhet le és amúgy is Ibra annyi mindennel foglalkozik még és az meg nem árt senkinek sem…. és ahogy már említve volt Ibra ezt a Sanremot már a hosszabbítása előtt egyeztette és figyelmeztette a vezetőséget is….
+1. Eleve sérült, hangszálhúzódástól rettegünk? Tény, hogy a pályán a hangja is nagy fegyvere, de na… 😀
A svéd válogatottban meg szerintem ne 2/2 meccses kezdőként képzeljük el, hanem kap majd félórákat, ha egészséges lesz. Én szurkolok neki, kivezette az egész Milant a kátyúból. Hatalmas dolog, és megdolgozott érte, kívánom, hogy gólokkal segítse a válogatottat. Hogy nyáron mi lesz a válogatottban, az meg eleve kevésbé fog érinteni minket, mert addigra már vagy BL-indulók leszünk, vagy nem, de akárhogy is, nem fog számítani még az sem, ha összeszed egy sérülést, eleve lenne 1-2 hónapja a szezonkezdésig kiheverni (már ha marad). Ezt az 1-2 meccset ne sajnáljuk már tőle. Max 180 percről beszélünk, és nyilván nem fogja végigjátszani őket.
Egymás után két meccset nem tud lejátszani sérülés miatt, de a válogatottságot bevállalja..
Gratulálok..!
Egyre inkább úgy gondolom, hogy nincs már helye a csapatban..
Menjen inkább dalolászni..