A Lazio a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Mateo Musacchiót.
Az argentin védő három és fél év után távozott a Milantól, fél évvel a szerződésének lejárta előtt. A klub egyértelművé tette, hogy nem szándékozik hosszabbítani vele és Stefano Pioli nem tart rá igényt a jövőben.
Musacchio kedden Rómába utazott és szerdán részt vett a kötelező orvosi vizsgálatokon, majd aláírta új szerződését, amely 2023. június 30-ig köti a római klubhoz.
A Milan a hivatalos honlapján egy közleményben jelentette be a transzfert.
„A MILAN BEJELENTI, HOGY MATEO PABLO MUSACCHIO ÁTIGAZOLT A LAZIO EGYÜTTESÉHEZ. A KLUB KÖSZÖNETET MOND A JÁTÉKOSNAK ÉS SOK SIKERT KÍVÁN NEKI.”
Kezdetben arról szóltak a hírek, hogy a Lazio 1 millió eurós kompenzációt fizet Musacchióért a Milan vezetőségének, azonban Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia újságírója arról számolt be, hogy a játékos ingyen váltott klubot. A Milan bruttó 2,5 millió eurót spórol meg a játékos hátralévő fizetésének felszabadulásával.
Musacchio 2017 nyarán mintegy 18 millió euróért érkezett a Villarrealtól. Három és fél év alatt 75 tétmeccsen lépett pályára a csapatban, azonban az elmúlt 1 évben Simon Kjaer érkezését követően létszámfelettivé vált.
Az argentin játékos a Milan negyedik távozója a januári átigazolási időszakban Leo Duarte, Andrea Conti és Lorenzo Colombo után.
1 hozzászólás
Nem értem , miért nem tudunk semmi pénzt kiszedni az, ilyen igazolásainkból! Mussa, annyira nem rossz védő, hogy csak, így ingyen elengedjük. Miért nem nyáron adtuk el inkább bagóért?!