Immáron hivatalos, hogy Gianluigi Donnarummát eltiltották a Torino elleni kupameccs után.
A Milan kedden a Torinót fogadta az Olasz kupa nyolcaddöntőjében és a meccs 73. percben Paolo Valeri kiállította a cserepadon lévő Donnarummát heves reklamálás miatt. Az olasz válogatott kapus azt nehezményezte, hogy a játékvezető figyelmen kívül hagyta Vanja Milinkovic-Savic kapus szabálytalanságát Rafael Leaóval szemben a tizenhatoson belül. Valeri előbb sárga lapot mutatott fel Donnarummának, majd villant a piros.
A fegyelmi bizottság döntése alapján Donnarumma egy mérkőzéses eltiltást kapott, ami azt jelenti, hogy kihagyja a január 27-én rendezendő Inter elleni derbit az Olasz kupa negyeddöntőjében.
Kezdetben felmerült annak a veszélye, hogy a 21 éves kapust akár 3 meccsre is elmeszelhetik, de végül a jegyzőkönyv alapján 1 kupamérkőzés lett az eltiltás mértéke. Az indoklás szerint Donnarumma tiszteletlen magatartást tanúsított a játékvezetővel szemben.
Ezzel szinte biztosra vehető, hogy Ciprian Tatarusanu fogja védeni a Milan kapuját a negyeddöntőben az Inter ellen.
7 hozzászólás
Bölcs volt….
Valószínű, így is úgy is Tata védene a kupában továbbra is.
Hatalmas vétek….
Az ilyen felesleges dolgoktól rosszul vagyok. Illene tudni, hol a határ, még akkor is, ha fiatal…
Ez a fegyelmezetlenség nem rá vall.
Értem én, hogy szenvedélyesek, de ez egy hülyeség volt.
Vannak olyan bírók akik egy, két szóra vagy mondatra ugrik egyből. Van aki a heves gesztikulálásra ugrik. Mi nem tudjuk, hogy Donna pontossan mit mondott. De igen ez a leg dühítőbb amikor a kispadról állítanak ki. Biztos, hogy tanult ebből az esetből. FORZA MILAN!!!!
Amit Donnarumma művelt helytelen és fölös volt és ha igazán nagy akar lenni akkor elkel felejteni az ilyet .DE : Nem szoktam birózni de ez a szegény pára úgy volt hülye ahogy csak lehetett .Nem volt részrehajló de agyatlan volt mindkét csapat fele szarul vezetett.Mivel mi domináltunk ennek mi láttuk a kárát .Fiatal kapusunknál meg elöjött a harag…
-Játékvezető sporttárs én máshogy láttam a szituációt.
-Akkor takarodj le a pályáról koszos kölyök.
Szerintem ez a beszélgetés zajlott le.