Mohamed Simakan sérüléssel bajlódik, ezért a Milan részéről szükséges lépés volt az esetleges alternatívák kijelölése a védelem tengelyében.
Mint ismert, a Milan vezetősége tárgyalásokat folytat(ott) a Strasbourggal a 20 éves Simakan átigazolásáról. A játékos igent mondott, de a két klub még nem tudott megállapodni egymással. Közben a francia védő a legutóbbi mérkőzésen megsérült és a klubja közleményt adott ki, miszerint 2 hónapos kényszerpihenő vár rá. A sérülés ellenére a Milan nem tett le végleg Simakan megszerzéséről. A Gazzetta szerint a klub orvosai konzultálni fognak a Strasbourggal a sérülésről és a vezetőség ezután dönt.
Gianluca Di Marzio, a Sky átigazolási guruja szerint a Milan alternatív megoldások után nézett és a Chelsea belsővédője, Fikayo Tomori a B-terv, ha a piros-feketék végül úgy döntenek, hogy elállnak a sérült Simakan leigazolásától.
Di Marzio szerint a Milan a biztonság kedvéért „lefoglalta” Tomorit a téli átigazolási időszakra. A 23 éves angol védőnek van más ajánlata (elsősorban a Newcastle-lel hozták szóba), de prioritást adott a Milannak. Tomori az idei szezonban mindössze 4 tétmeccsen játszott és a Chelsea készen áll elengedni januárban.
Simakanon és Tomorin kívül Loic Badé neve is felröppent a Milannál, ő jelenleg a francia élvonalbeli Lens középhátvédje.
13 hozzászólás
Én nagyon nem értem ezt a belső védő vásárlást. Tudom a keret fárad. De látható, hogy Kalulu és Gabbia megérdemli a játéklehetőséget. De ők is leginkább sérülések árán jutottak lehetőséghez.
Dalot kellene megvenni, vagy helyette gyakrabban játszatni Kalulu-t.
Védő, minek? Depay.
Védőkből olyannyira jól állunk, hogy egy védő játszik a középpályán is.
Dalot bűn rossz volt tegnap is. Talán az első két meccsen mutatott valamit, de azóta rendere iszonyat a pali. Szerintem Kalulu és Calabria jók lesznek jobb oldalon. Theo mellé kellene normális bhv. Duarte elmen, Mucsácsó max nyárig marad, de vele végül is nyárig 4 khv van, abból egy sérült, és akár Kalulu is bevethető ott.
Nehéz kérdés. Kalulu tegnap nagyon jól játszott, eddig is jól mozgott, de mikor játszott sajnos gólokban volt benne. Most legalább nem, elég stabil volt. Gabbia szerintem a Seria A-ban elmegy, de engem sosem győzött meg, BL szinten szerintem már kevés. Musaccio nyáron megy, tehát ha valaki kell a helyére, és most kell igazolni, nem nyáron, mert akkor elmegy félév mire beilleszkedik és ha valaki helyett fel kell állni a padról egy zöldfülűt mindig lutri berakni.
De ki ez a Tomori? Valaki látta játszani? ZS kategória nem kell.
Ezt a Depay gyereket lécci,magyarázd már el.
Többször láttam már,de nem egy extra.
Leao pár éven belül simán lejátsza.
Ibràhoz képest meg….
Nem értem a védő keresést.. Ha Maldini helyett Inzaghi lenne akkor csak csatárt igazolnánk?
De amúgy Tomori lehetne az A terv is.. Nagyon jó a srác. Lampardal való összebalhézása miatt nem játszik, de amikor játszott akkor mindig felfele lógott ki a védelemből.
Nagyon agilis, remekül helyezkedik és robbanékony is ha arról van szó.
Szerintem vele nagyot fognánk!
A Magyar Chelsea rajongók is csak jókat mondanak róla, és nem értik miért akarják eladni.
De igazából, én egy középpályást hoznék, és egy több poszton bevethető támadót. A francia srác a marseilleből lehet jönne hamarabb is mint nyár.
Az is megoldás lehet hogy minden pénzt félre tenni, és ha bejutunk a BL be is, akkor robbantani egy nagyot és rámenni Haalandra. Remek Ibra pótlás lenne.
Caldarával mi van? Az ok, hogy az Atalantában sem játszik, de akkor nem lenne több értelme, hogy nálunk csücsüljön a padon? Remek ötlet volt elcserélni, a 45 millióért igazolt Bonuccira. Talán majd őt is el tudjuk passzolni valahova 5 millióért.
Nem is Ibra helyére kell Depay, hanem szélsőnek, de megállja a helyét csatárként is.
Ha már Depayról is magyarázni kell, hogy miért lenne hasznos akkor nagy a baj. Nézd meg a transfermarkton a statisztikáit, gólokat lő, sokat és gólpasszokat is osztogat. Szélső létére csatárt játszatnak vele, Moussa Dembele sérülése miatt, de átlagban sokszorosan több gólt termelt csatárposzton mint a francia.
Chiesara is sokan húzták a szájukat, aztán meg az Eliott garasoskodása miatt elvitte a Juve. Depayt az Inter fogja elvinni, hamarosan ő is a mi kapunkba termeli majd a gólokat.
Arról nem is beszélve hogy a holland válogatott oszlopos tagja és egyik legértékesebb játékosa 26 évesen. De nekünk ő sem kell, mert a mi sztárjaink jobbak.
Középpályára kellene Isco vagy Grifó előre meg lehetne André Silvát visszahozni . A Frankfurtban szórja a gólokat lehet csak türelmesebbnek kellett volna lennünk! De jó lenne Duvan Zapata is .Ismeri a ligát évente 10-12 gólt rug s nem hiszem hogy egy talicska pénzt kérne az Atalanta! Lehet hogy cserébe is megkapnánk!
Én vennék egy rutinos középpályást, aki ismeri a ligát, de még nem túl idős. Valamit Castiellot szélnek ereszteném és a helyére hoznák valakit. Nem sűrűn láttam ezt a Depay gyereket, de kipróbálnám azon a poszton és ennyi. Védőt csak akkor igazolnék, ha Gabbia csak szeptember után térhetne vissza. Aztán ha nyáron jó helyen végzünk lehetne durrantani valami nevet.
Amúgy meg ma olvastam, Németh Krisztián szabadonigazolhazó! 😀
T.exp.e!
Ha a Transfermarkt alapján nézném a focistákat,lehet elhinném (pl.),hogy Neymar ér 200M eurót!
Sőt, anno Bertolacci megért 40 milliót…
Lehet neked személyes kedvenced,egyelőre azonban Maldini és Gazidis dönt…