A Milan jól reagált a Juventus elleni vereség után és hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Torino együttesét az olasz bajnokság 17. fordulójában. A piros-feketék Rafael Leao és Franck Kessié találatával szerezték meg a három pontot, amellyel továbbra is vezetik a Serie A-t, immáron 40 ponttal.
A listavezető Milan a hét közben, a Juventus elleni hazai rangadón ugyan elveszítette a veretlenségét, de a Torino elleni találkozón már nem érződött annak a mérkőzésnek a hatása. Az ismét otthon játszó piros-feketék lendületes játékkal egy félidő után 2–0-ra vezettek,
A Milan a 25. percben Rafael Leao révén szerezte meg a vezetést: Theo Hernández vezette fel a labdát, Brahim Díazhoz passzolt, aki egyből kiugratta középen a portugál támadót – a lövésébe egy védő még beleért, de menteni nem tudtak a vendégek (1–0). A Milan a szünet előtt némi videózás után büntetőhöz is jutott, miután Brahim Díaz fennakadt az ellenfél játékosán a tizenhatoson belül. A büntetőt Franck Kessié értékesítette (2–0).
Ezek után a korábbi Milan-játékos, Ricardo Rodríguez szabadrúgásból eltalálta a lécet, de a Torino ezzel minden puskaporát el is lőtte.
A második félidőben Fabio Maresca játékvezető 11-est ítélt a vendégeknek, de a visszajátszásból jól látszott, hogy nem Sandro Tonali volt szabálytalan, hanem Verdi találta el az olasz középpályás vádliját. Az eset után Tonalit hordágyon kellett levinni a pályáról.
A büntető elmaradt, a Milan pedig 2–0-ra győzött úgy, hogy az utolsó öt percre még a sérüléséből visszatérő Zlatan Ibrahimovic is beszállt. A Torino négy veretlen mérkőzés után kapott ki, a Milan pedig sikerével négypontosra növelte előnyét a 2. helyen álló, vasárnap a harmadik Roma vendégeként pályára lépő Inter előtt.
MILAN – TORINO 2-0
Időpont: 2021.01.09. 20:45
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Maresca
Gólszerzők: Rafael Leao (25.), Kessié (36.)
Sárga lapok: Pioli, Brahim Diaz, Romagnoli, Tonali, Dalot, Rafael Leao, Calabria ill. Rincon, Segre
KEZDŐCSAPATOK:
AC MILAN (4-2-3-1): Donnarumma G.; Calabria, Kjær, Romagnoli, Hernández; Tonali (54′ Dalot), Kessié; Castillejo, Brahim Díaz (60′ Çalhanoğlu), Hauge (85′ Maldini); Rafael Leão (85′ Ibrahimović).
Cserék: Donnarumma A., Tătăruşanu; Conti, Duarte, Kalulu, Musacchio; Frigerio; Colombo.
TORINO (3-5-2): Sirigu; Izzo (64′ Zaza), Lyanco, Bremer; Singo, Lukić, Rincón (76′ Segre), Gojak (46′ Linetty), Rodríguez (64′ Murru); Verdi, Belotti (85′ Bonazzoli).
Cserék: Milinković-Savić, Rosati; Ansaldi, Buongiorno, Nkoulou, Vojvoda; Baselli.
ÖSSZEFOGLALÓ:
8 hozzászólás
Jó kis hajtós meccs volt az első félidő olykor a nagy milant idézte!! Az első gólt is gyönyörű játék előzte meg. Ilyen végjáték kellene sokkal több. Végre nem kaptunk gólt és kár hogy nem tudtunk még 2-3 gólt rúgni. De a lényeg hogy nyertünk és megvan a 3 pont és hogy megintcsak jól játszott mindenki!!!
Sztem a legfontosabb meccsek a Torino és a hasonló klubbok elleni győzelem…Kötelező 3 pontok. Ez kell. Emlékszem Walter Mazzari volt az edző néhány éve a Torinoban…Gattuso meg a Milanban..Kőkemény volt ez a Torino. Úgy védekeztek, hogy Suso 90 perc alatt nem tudott labdához érni. Hát azok az idők is elmúltak.
Mindenesetre Diaz jól játszott ( 11-est és gólpaszt is adott ). Leao szerezhetne akár 3 gólt is meccsenként…csakhát az ön motivációja nem túl erős. Tonali sem volt rossz.
Egyre jobban meglátszik Giampaolo keze munkája a Torino játékán. Ha továbbra is ilyen ütemben fejlődnek, akkor jövőre akár a bajnoki címért is harcba szállhatnak.
A Serie B-ben 😀
Nagyon nincsen igazad!
Kb. a 10. furdulòig a Torino szinte minden meccsét minimum 0:2-ről kezdte.
Onnan azért nehéz felállni.
Lázhatod, amikor Kalulu játazott a Milanban 3 meccsen 3 gòlt kaptunk ròla, mindhárom döntetlen lett. Egy Parna, egy Verona, stb… ellen…
Úgyhogy ez nem csapat-vagy edző kérdése, elég egy Kalulu a védelembe!!!!!
Azért én nem Kalulut hibáztatnám. Nem azért kapott annyi gólt mert Kalulu volt ott, hanem azért mert nem volt ott Kjaer aki magasan túl szárnyalja meg Romagnolit is. Sőt Kalulu nagyon is jól játszott, szerintem jobb lesz mint Gabbia és ha rendszeresen játsszana szerintem meg Romagnolitol is jobb lenne. És Giampaolo nem üti meg még a Torino szintet sem. Egyáltalán nem értettem miért hozták a Milanba hisz előtte is a Sampdoriaval egy 9-10 helyett hozott, egy olyan Sampdoriaval ami előtte sokkal jobb helyeken végzet.
De a lényeg hogy nyert a csapat, marad az első hely, továbbra is a bajnoki címért harcolunk, vissza tért Ibra, és reméljük jön Bennacer is lassan meg Rebic Saelemakers-el együtt. És a keddi kupa meccsen meg játszhat a tartalék csapat, mert szerintem az éven okos döntés lenne ki engedni a kupát. Túl nagy a hajtás, túl sok a sérülés, nemsokára jön az EL, tehát nem kell az a kupa szerintem….
.. Abszolút egyetértek Veled!
Számomra is igéretesnek tűnik Kalulu!!
… Igen, kaptunk róla gólt… épp úgy mint Theorol,Gabbiárol, Romanolirol!
De!! A korához képest már most jól helyezkedik, nem jön /jött zavarba egyik meccsen sem és a kapu előtt sem ügyetlen!
Sztem a következő idényben nagyon jó helyettesitője lehet pl. a dánnak, hisz Ő sem tud egy egész idényt végignyomni, hosszútávon pedig akár stabil kezdő is lehet!?
Nagyon nincsen igazad! 😀
A Torino a 10. fordulóig egyszer sem állt 0-2-es hátrányban.
A 17 forduló alatt mindössze háromszor alakult így az állás a Torino szempontjából. A 11. fordulóban az Udinese, a 12. fordulóban a Roma, és tegnap pedig a Milan vezetett ilyen arányban a bikák ellen.
Ezek a tények.
Nem akarok nagyon földről elrugaszkodott lenni, de teljesen egyetértek Piolival amikor kiemeli a csapat identitását. Félelmetes, hogy rutintalan fiatalokból álló támadó szekció ilyen nyomást bírt kifejteni. Néztem a szereléseket: Samu 4, Diaz 2, Hauge 3 szerelést mutatott be. Ami elképesztően nagy szám.
Tényleg van csapatunk, a sérültek, betegek ellenére is. Juvénak óriási mákja volt szerintem ki lehet jelenteni.