A Milan hazai pályán 3-1-re kikapott a Juventustól az olasz bajnokság 16. fordulójában és elszenvedte első vereségét ebben a szezonban. A piros-feketék március óta először kaptak ki a bajnokságban sorozatban 27 veretlenül megvívott összecsapást követően.
Amikor a harmadik percre már mindkét kapu veszélyben forgott, még csak remélhettük, hogy nem hirtelen fellángolás lesz az elején, de azt kell, hogy mondjuk: remek egy első félidőt játszott az olasz listavezető az olasz rekordbajnokkal!
A vendégek Dybala megpattanó lövésével kezdtek, majd a házigazda válaszolt Rafael Leao, Hauge és Castillejo lehetőségével, hogy az első negyedóra után a Juve vegye magához a kezdeményezést, a nagy nyomás pedig Chiesa remeklésének köszönhetően egy kapufa után már gólt is eredményezett (0–1).
Ezt követően a Milan került fölénybe, de Leao újabb lövése tévesztett kicsit kaput, aztán Szczesny hozta a frászt a szurkolókra, majd Ramsey, de itt Leao löketét épp a kapus hárította – közben pedig a túloldalon Chiesa is próbára tette egyszer Donnarummát. Ramsey ezt követően már nem passzal, hanem lövéssel segítette a Milant, de kapusa ezt is védte, majd a sokadik Calhanoglu-lövést is, ezekben a percekben nagyon benne volt az egyenlítés.
Épp amikor kicsit kiegyenlítettebb lett a játék, jött Calhanoglu erőszakos, de a játékvezető szerint még szabályos szerelése, az ellentámadás végén pedig Calabria kilőtte a bal felsőt (1–1).
A második félidő sajnos már lényegesen vérszegényebb volt, a házigazda Dalot, a vendégcsapat Ramsey lövésével próbálkozott hiába, de gyorsan lepörgött az első negyedóra. Ezután viszont újra villant Chiesa, szépen kilőtte a hosszú alsót, a vendégek cseréi lényegesen jobban szálltak be, és a nagyon agilis Kulusevski előkészítése után McKennie is eredményes volt (1–3).
Az elfáradó Milan számára ezúttal nem volt benne a levegőben az újabb feltámadás, így az európai topligákban utolsóként a piros-feketék is elszenvedték idénybeli első vereségüket – de így is az élen maradtak az Inter zakójával.
A Milan 10 hónap után, pontosan 304 napot követően kapott ki ismét a Serie A-ban.
MILAN – JUVENTUS 1-3
Időpont: 2021.01.06.
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Irrati
Gólszerzők: Calabria (41.) ill. Chiesa (18., 62.), McKennie (76.)
Sárga lapok: Romagnoli ill. Bentancur, Danilo
KEZDŐCSAPATOK:
AC MILAN (4-2-3-1): G. Donnarumma; Dalot (81′ Kalulu), Kjær (81′ Kalulu), Romagnoli, Hernández; Calabria (81′ Maldini), Kessie; Castillejo (87′ Colombo), Çalhanoğlu, Hauge (67′ Brahim Díaz); Rafael Leão.
Cserék: A. Donnarumma, Tătărușanu; Duarte, Musacchio; Frigerio.
JUVENTUS (4-4-2): Szczęsny; Danilo, Bonucci, De Ligt, Frabotta (87′ Demiral); Chiesa (63′ Kulusevski), Bentancur (74′ Arthur), Rabiot, Ramsey (74′ Bernardeschi); Dybala (63′ McKennie), Ronaldo.
Cserék: Buffon, Pinsoglio; Chiellini, Di Pardo; Fagioli, Portanova; Da Graca.
ÖSSZEFOGLALÓ:
25 hozzászólás
Én úgy gondolom, hogy a juvétól kikapni nem szégyen, sokkal bővebb a keretük, ez még is látszott, inkább az bosszantó egy kicsit, hogy az én szememben ezt taktikailag buktuk el. Akár Pirlo, akár más találta ki, vagy ha adhoc az egész, nagyon bejött nekik az, hogy nagyon mélyről indultak el, inkább bevállalták a Milan letámadási kockázatát(majdnem be is jött), de utána volt területük elindulni, és felvállalni az egy-egy elleni párharcokat, amit sajnos sokszor meg is nyertek. Tuti az sem volt véletlen, hogy nem Cr7 volt eröltetve, hanem Chiesa, bíztak Theo meggondolatlanságaiban. Háromból kettő és fél gól
az övé is volt, így nem lehet szélső védőként védekezni. Amit nem értek, hogy ezt Pioli hogy nem vette észre. Na mindegy, tragédia nincs, menni kell tovább, jó lesz ez, csak jó lenne már ha a sérültek visszatérnének, főleg Ibra, biztos jól tarkón rúgta volna Theo-t a pályán…
Ui.. most bezzeg nem mutatta a telefonozós jeleit Deschamps-nak, aki sztem nem véletlenül nem hívja fel, nagyon meggondolatlan, függetlenül attól hogy piszok nagy tehetség főleg támadásban.
Mit is mondhatnék ?
Szomorú vagyok, ugyanakkor láttam jó dolgokat is. A szerencse is elkísért minket eddig, de itt, azért látszott, hogy nagyon fiatal a csapat és sok helyen tapasztalatlan. Nem hiszem el, amúgy, hogy az a Chiesa lövi a gólokat, akit NEM lehetett kölcsön opcióval elhozni hozzánk, csak megvenni a fiortól. Erre mi van? Kölcsönben a Juvénál. Szégyen.
Ahogy Theo 2X is hibázott, de az elsőnél különösen, hogy nem ment vele, amikor tudta volna kísérni, pedig tökre olvasható volt a „kényszerítő”!
Jól megmutatta Deschamp-nak, miért nem hívta még a keretbe be!
Az egy dolog, hogy Chiesa olyan jó labdarúgó, hogy úgy lövi ki a hosszút, hogy Donna tehetetlen. A 2. lövése is centiken múlik, hogy nem tud beleérni Romagnoli és Theo sem. Persze nem vették komolyan, hogy a 16-oson kívülről elválallja! (megint)
Lehetne egy kicsit bírózni is, mert a 2. félidőben, ha kiállítja a 2.(jogos) sárgával Bentacurt, akkor biztos, hogy másképp alakul a meccs. De ezt most elengedem, mert kár volna evvel takarózni.
Így is volt idő, amikor tudtuk nyomogatni a Juvét, de elfáradtunk. Sajnos kissé tartalékosan álltunk fel, de ez a mi szerencsénk. Kellett volna egy igazi 9-es is, de ez van. Itt tartunk most, jó megmérettetés volt, visszahoztak a földre minket. Dolgozni kell keményen!
A tegnapi napban a szerencsénk, abban kitartott még , hogy az Inter kikapott, így maradtunk az élen. Össze kell szedni magunkat és a sérülteknek vissza kell térni. A mercato is nyitva van, tessék igazolni 1 nagyobbacska nevet! Esetleg 2-t, mert elmegy a bajnokság!
3-1-ig bírtam nézni, gondolom onnan leült a csapat, pedig…
Sajnos nem sikerült, de úgy gondolom ez most inkább volt a realitás, mint az eddigi menetelésünk.
Forza MIlan!
Azért az előzetesen is nyilvánvaló volt, hogy ennyi hiányzó mellett a padról nem lesz olyan játékos, aki lendületet tud majd adni egy esetleges hullámvölgy alkalmával, a formációváltás pedig egyébként sem volt várható, magyarán a Juve minőségileg erősebb kezdőt és cseresort tudott felrakni a hiányzóik ellenére is. Valahova ide kellene majd eljutni nekünk is, reméljük minél hamarabb.
Lehetne persze azon lamentálni, hogy Theo miért nem lépett eggyel feljebb és hasonlók, de már soha nem tudjuk meg, hogy valóban más eredmény született volna-e.
A lényeg, hogy ne essen szét a játék a jövőre nézve, és bízni abban, hogy minél gyorsabban visszatérhetnek a hiányzók, vagy legalábbis nagy részük, mert valódi húzóembert, aki azonnal fejlődést eredményez a csapatnál, nem fogunk igazolni, a lehetséges érkező fiatalok beépítéséhez pedig idő kell.
Valószínűleg fontolva haladó vagyok, de nekem továbbra is az első négy a cél, a negyedik helyet is bőven aláírnám, még úgy is, hogy nagyon szép a tabella éle jelenleg (de talán egy kicsit csalóka is). Meglátjuk, az viszont biztos, hogy az elmúlt év csodálatosan sikerült, bízzunk a hasonlóan jó folytatásban.
Kár ,hogy ettől a féreg Juventustól kaptunk ki ,pedig verhető volt. Ennyi helyzetünk az utóbbi 6 évben összesen nem volt ellenük ,persze nem árt ha ezeket be is rugná valaki . Tán elsősorban egy csatárt kellene keresni , és a cserepadot bővíteni mert irtózatosan gyenge , egyszerűen nem volt akit beküldjön gólt rúgni.
Én Theot és Romagnolit életemben nem láttam ilyen gyengén játszani.
Theo a kisebb csapatok ellen az utóbbi időben már jól védekezett. De a juve még nagy falat neki. Ez a meccs rajta ment el. De viszont sok meccset meg ő hozott. Hauge volt szerintem az aki rendre rossz megoldást választott. Egy juve védelmen még nem tudja átcselezni magát. De nagyon fiatal és agilis csapatunk van. FORZA MILAN!!!!
A sok sérülés, eltiltás meg ez a Corona vírus cirkusz meghozta az eredményét. Szerencsénkre az Inter is botlott így szerintem nem lesz mentális hullámvölgy. Gyerünk tovább!
Tanulni kell a hibákból..1-1 vereségből lehet a legtöbbet fejlődni 🙂 Theo nyilván tartott attól, hogy ne legyen szabálytalan. Ahogy Mourinho fogalmazott: az ellenfél kulcs játékosokaira 2 embert állítani éd legyőzhető az ellenfél. Chiesat ki kellett volna iktatni…De felesleges túlbeszélni. Nekem Saelemaekers is nagyon hiányzott, mert ő egy sprint király, a jobb oldal hetek óta halott.
Toto én meg már nagyon rég láttam Romagnolit jól játszani. Annyira egy szürke játékos. Kjaer majdnem mindenhol ott van de Romagnoli nagyon keveset produkál a védelembe, nem olvassa olyan jól a játékon, rendszeresen nem fog senkit, nem olyan nehéz el menni mellette, nemis irányítsa azt a védelmet….csak úgy van magának ott, simán hozzá ezt a szintet Mussachio is….
Tegnap meg pedig szerintem nyert a tapasztalat. Azért a Juventusnak nagyobb játékosai vannak rengeteg tapasztalattal. És azért sokat hozzá tett a sok hiányzó játékos nálunk akik fontosak a csapatban. Egyszerűen Kessie és Bennacer helyére nincs elég jó csere, ugyan úgy a csatár poszt, az is gyengén van helyettesítva. Igaz Leaoban van rengeteg tehetség de még nagyon fiatal. Ugyan úgy Haugen is látni volt a tapasztalatlanságot. Hauge helyére én már rég be hoztam volna Diazt. És sajnos Diaznal vége is volt a minőséges csere lehetőség. Igaz nagyon fiatal és ügyes csapatunk van de túl sok volt a sérült ahoz hogy a Juvet meg tudják fogni. Ha egy Crotone lett volna akkor simán hozták volna a meccset, de sajnos ez a Juve volt. És azért nagyon jó volt 304napig veretlennek lenni. Most jöhet a másik 304nap 😁😁 és azért a végén be fújhatta volna a spori a büntetőt hogy legalább ki egyenlítsék a Barca rekordját. De nem lehetünk tehetetlenek. Ki gondolta volna hogy a 16 forduló után is a scudeto lesz az álmunk 😊😊😉😉
Pioli szavai:
„Sok együttesnek gondot okozna ennyi hiányzó, ám nekünk szerintem sikerült megőriznünk az identitásunkat. Kiegyenlített összecsapás volt a második Juventus-találatig. A srácok az öltözőben lógatták a fejüket, ami érthető, ám nem baj, hogy megtapasztaltuk, milyen vereséget szenvedni, hiszen rég nem kaptunk ki. Azt mondtam nekik, büszkék lehetnek magukra a körülmények ismeretében, mert bebizonyították, hogy erős csapatot alkotnak.”
Fabio Capello, a Sky Sport Italia szakértője szerint a Milannak jó esélye van megnyerni a bajnoki címet.
„Egyetértek, ambiciózusnak kell lennünk. Megvan bennünk, ami az aranyéremhez kell” – véli Pioli.
Én ugyan így látom. Egy ennyire felforgatott csapattal így játszani egy Juve ellen, szerintem bravúros!
Hauge először volt kezdő, nekem továbbra is tetszenek a meglátásai. Látszik, hogy sokkal gyengébb bajnokságból jött. Fejben lassú/ideges. De ettől függetlenül sem érzem jobbnak Diazt azon a poszton. A spanyol védekezésben nagyon gyenge, gyakran csavarodik rá a labdára. Főleg kis csapatok ellen nagyon hasznos. Támadó szekcióban egyetlen kezdő játékosunk volt bevethető Hakan személyében, a középpályáról ne is beszéljünk!
Theo nem támadó, ezért nem is vitte feljebb Pioli. Szerintem elég egyértelmű, hogy ő lendületből szinte megállíthatatlan, de ezen a meccsen épp volt 2-3 olyan szitu amikor 16-os előterében kapott passzt és nem tudta átvenni, vagy épp a kényszerítő sült be. Egyszerűen nem az a posztja. Nincs ezzel gond. Védekezésben a liga egyik legjobb/leglendületesebb játékosa ellen megbukott, de ez benne volt a pakliban.
Ha Rebic vagy Zlatan itt van ez a meccs minimum X, még ezzel a sok hiányzóval együtt is.
Szczesny 8!!! védést mutatott be ami kimagasló! Igaz, hogy nem volt mind bravúros, de jól tükrözi a csapatunk támadó szellemét.
Pioli szavai nagyon szimpatikusak. Nem BL helyről kell rögtön beszélni. Elsők vagyunk és az egyik fő bajnokesélyes csapat ellen játszottunk ki-ki meccset konkrétan a B csapattal.
Továbbra sem vagyunk a bajnokság favoritjai, de ez a csapat már idén bajnokesélyes.
Pioli 19-re húzott egy lapot Hauge beállításával, de aztán nem jött be, a bal oldalon kaptunk ki, mert Hernandez egyedül volt ezen az oldalon, előtte nem szűrt senki (Hauga erre alkalmatlan). Egyébként jó meccs volt, ilyen az igazi foci, mind két csapat hajtott a győzelemre, ez most a Juvénak sikerült.
Mégis kinek kellett volna ott játszania, amikor 7 hiányzónk volt? ne akarjuk már Piolira kenni. Fél kezdő hiányzott. KP-n egy hátvéd játszott. Teljesen felforgatott kerettel várható volt, hogy ez lesz a vége.
Nem keni senkire csak ha Rebic játszhatott volna akkor sokkal stabilabb lett volna a bal oldal valószínű, ennyi.
A legnagyobb csapás ami lehetett hogy a meccs napján bejelentették a két kezdő játékos Krunics és Rebic beteg Tóni meg piros lappal volt ami az előző meccs igazságtalanságából jött. A piros is elmaradt valamiért meg a tizi is . Nagyon nem értem ezeket a bírókat.
Én 3-1-ig néztem a meccset. Ami utána történt arról nem tudok nyilatkozni. Természetesen a Juve sokkal előrébb jár, teli vannak zsével és minőségi játékosokkal minden területen. (bár én speciel nem értem, hogy mi a francért akar minden olasz „nagy” tehetség hozzájuk menni, amikor van éppen elég patinás egyéb olasz klub is; vagy csak a pénz és a cím számít már a mostani fiataloknak???)
A borzasztó körülmények ellenére a csapat a 2. bekapott gólig pontosan úgy játszott, ahogy eddig. Persze voltak hibák, de rengeteg helyzetet alakítottak ki, csak a befejezés -mint oly sok esetben- volt esetleges/rossz. (lásd Samu ziccerét 0-0-nál; ott tovább kellett volna passzolnia Leaonak…)
Az egyenlítő gól előtti labdaszerzés erősen véleményes volt. Érzésem szerint jogosan reklamáltak a Juvésok azért. Ellenben elfogadhatatlannak tartom az olyan kompenzálást, amit láthattunk a 2. sárga elmaradásánál. Egész egyszerűen pont egy Juve ilyen múlttal nem engedhetné ezt meg magának. Ha egyenes emberek lennének ott -de tudjuk nem azok-, akkor azt nyilatkoznák, hogy ott elmaradt egy jogos kiállítás. Ugyanis a keretük, infrastrukturájuk annyival előrébb jár a komplett élvonal csapatainál, hogy mindenféle hasonló kedvezések nélkül is kellene hozniuk a bajnokságot. Elég szomorú az a tény, hogy ilyenekre van szükségük ahhoz, hogy megnyer(h)essék velük a meccseket/bajnokságokat.
Viszont ki kell térnem egyéb dolgokra is a meccsel kapcsolatban. Sokakkal ellentétben én Hauget nem tartom olyan nagy tehetségnek. Véleményem szerint ő sosem fogja elérni a klasszis/világklasszis szintet. Egy jó, minőségi játékossá még válhat, de nagyon messze van ő a toptól. Aláírom, hogy időre van szüksége és ahogy Bennacernél is kellett majd 1 év, így neki is adnék annyit, mielőtt teljesen lehúznám a srácot. Szimpatikus, meg minden, de annyira lassú és körülményes volt tegnap, illetve azért sokszor a technikai dolgok sem klappolnak nála. Talán, ha az alapozást nálunk nyomta volna végig, akkor nem itt tartana most.
Diaz szerintem nem lesz megvéve és nincs is szüksége a csapatnak rá. Maldini és Colombo meg egész egyszerűen nem seria A szintűek. Kölcsön kell őket adni, vagy vissza a primaveraba, ahol legalább játszanának, de teljesen feleslegesen koptatják a padot, közben meg nem játszanak. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz ismét, hogy nincs bevethető játékos. Samu ugyanolyan harmatos, mint a fent említettek. Tonalin, Leaon, Krunicon Daloton, Gabbian és Kalulun kívül nincs bevethető ember. Ezek közül kettő kölcsönben van és a két védő még nagyon fiatal. Krunic abszolút homály, Leaonál kérdéses mindig, hogy milyen kedve is lesz játszani, de talán ő ismét javuló formát mutat. A bal oldalra van egyedül minőségi csere. Ha a kölcsönben lévőket is idevesszük, akkor van egy mindenes Dalot a 2 szélre, 2 védő csere és 1 a kp-ra. A jobb szél üres továbbra is. Ahogy többen írták nagyon hiányzott Sale. A kezdő felküldésénél látni lehetett, hogy nagy baj lesz támadásban, mert ketten hiányoznak onnan. Én továbbra is adom, hogy nem „csatár” és védő kell elsősorban, hanem a kp-ra és a jobb szélre ember, mégpedig most télen. Ezek nélkül nagyon nehéz lesz a hátralévő~20 meccs. Ugyanis ez az év arról fog szólni, hogy a játékosok folyamatosan koronásak lesznek és vagy sérültek az extrém erőltetett menetrend miatt. Ibrára már nem szabadna és kellene semmit se építeni. Amikor bevethető, annak kellene egy plusz jokernek lennie, nem pedg arra alapozni a támadásokat, hogy ő van. Mert a meccsek felén nincs/nem lesz valószínűleg.
Nagyon bosszantó a tudat, hogy pont a Juve ellen nem volt meg a csapat, holott, ahogy ezt látni lehetett simán foghatóak lettek volna. Ez az a tudat, amiből a játékosoknak most erőt kell meríteniük, és keményen menni tovább. Ebben a fordulóban volt 2 botlása a vetélytársaknak is. A köv fordulóban pedig 2 rangadó is jön a többieknek. Szóval az első 4 elérése nem lehetetlen, de azért még sokat kell küzdeni, szenvedni, tenni. A csapat már megtette az első lépéseket, most a vezetőségen a sor, hogy gyorsan foltozzanak a csapaton, mert anélkül érzésem szerint könnyen kicsúszhat a csapat a jó szériából. Nagyon szoros az élmezőny…
Én 70 perc körül kapcsoltam ki mert reggel korán kelés volt. Most nekünk nem jött össze már megint az utolsó passz, és a lövés. Én is azt mondom hogy nem nagy baj a Juventus tol ki kapni tapasztaltabb játékosok alkotják. Ha mi is a hiányzók nélkül álltunk volna fel simán tudtunk volna nyerni. Csak menni tovább előre. Kell minden pont!!
Nagyon fiatal a csapat átlagélerkora.
Ez az előnyünk és a tegnapi meccset nézve a hátrányunk is,persze a sok hiányzóval együtt.
Theo nagyon jó játékos,de a védekezése és a fetrengései-a barcelonai és realmargit stilus-néha kiakasztanak!
Nagy dolog nem történt.
Mégse a Samptól kaptunk ki,mint a merda…
Továbbra is elsők vagyunk és ha így folytatjuk,tuti a Bl hely!
Milan per sempre!
Jöttök itt páran a bíróval hogy elmaradt a Bentankur kiállítása meg a tizi.
De azt valahogy elfelejtitek, hogy a gólotok előtt szabájtalanul szereztetek labdát. Meg hogy Hernandezt már a 10. Perc környékén kiszórhatta volna a bíró két sárgával a két szabálytalansága Chiesa ellen. A hátba érdelés kimondottan alaptomos volt.
Kedves Juves hozzászóló!
Tendenciózus ahogy a Juvét védik a bírok!
Nem csak a Milan ellen mindenki ellen. Nem csak most évtizedek óta.
Meg mielőtt a Fiorentina elleni elveszített 0-3 as meccseteteket mondod, nálunk Tonalit azért nem láttad tegnap mert érdekes mód pont a Juve elleni meccs előtt állítják ki. (Az egyetlen piros lapunk volt a szezonban) megjegyzem 10 emberrel nyertünk 2-0 ra.
A mostani meccsről:
Nézd vissza a török labdaszerzése előtt a fekete fehér ruhás fiú eldobta magát az egy test a test elleni játék volt. Nem volt más csak test érintkezés. Lehet véleményes talán de sárga nem volt. A Gazzetta is ezt írta és az olasz Sky is.
A másik eset amiről beszélsz az elmaradt 2. sárga pedig egy két lábas becsúszás (bevetődés) a 70. Percben ami előtt az 59. Ben kapta meg az első sárgát. Nézd vissza a fekete fehér ruhás fiú arcát amikor felrúgja a Samu-t. Ő pontosan tudta hogy sárga. Csak egy pillanatra elfeledte hogy Juve mez van rajta…
A Bíró meg nem merte felmutatni a másodikat.
A végén meg elmaradt egy 11-es is.
A Stílusról kedves Juves hozzászóló:
18 hozzászólásból 2 en jeleztek ezen a fórumon hogy ez azért nem volt rendben bírói oldalról. Miközben elismertek hogy mi nem tartunk meg ott ahol a Juve.
Te pedig agresszívan beszélsz Velünk.
Nézz a tükörbe és gondold újra végig. Halkan es tisztelettel jelzem Neked a jövőre nézve: kopogás nélkül nem illik más házába bejönni pláne, sáros csizmában rabruhában.
Nem tudom mit találsz agresszívnek a hozzászólásomban.
Egyébként Bentát válóban ki kellett volna állítani, ez tény. De mint írtam Henandez megmozdulásairól mért nem beszél senki? Minimum 1db sárgát kellett volna kapnia már a a 10. percben, de lehetett volna za 2 is.
A török labdaszerzéséről meg csak annyit ha, az nem volt szabálytalan, akkor a 11 -est sem kéne számonkérni, mert az ugyan olyan párharc volt mint a gólotok előtt.
A bírói segítséget meg, akkor hozd fel ha minden Juve meccset megnéztél idén, mert az már vérlázító, hogy mi mindent megtesz idén a szövetség nem hogy bajnokok leszünk.
Még annyit hozzátennék, hogy nagy valószínűséggel, azért nem kapott Benta pirosat mert belátta a bíró hogy hibázott a karunkra.
És ezt nem úgy írom mint aki gyűlöli a Milant-t (mert 100x inkább ti legyetek bajnokok mint bárki más Olaszban rajtunk kívül főleg nem a Sinter), de a tények azok tények.
„…mert belátta a bíró hogy hibázott a karunkra.”
Ahogy írtam fentebb is. Ez a játékvezetői felfogás számomra elfogadhatatlan. Tudom, hogy sajnos sokszor jelen van a fociban ez, csak az az igazság, hogy nem lehet „törleszteni”. Ugyanis, ha nincs az első bakija, akkor máris más a meccs és ugyanez igaz a második bakijánál is, hogy onnantól megint teljesen más meccs lett volna. Az első esetben az is lehet, hogy marad a 0-1, vagy lesz 0-4 a végén, míg a második esetben akár 2-2, vagy 3-3/3-2 is lehetett volna. Szóval maradjunk annyiban, hogy ez a kompenzálás a látszat ellenére valószínűleg nem a Milanon segített. (ismét)
Tudod az ilyen megjegyzésekkel, mint a tiéd az a legnagyobb baja a nem Juve szimpatizánsoknak, hogy te erre az idényre térsz ki, míg a „régi” , „öreg” szurkolók elég sokáig tudnak visszamenni az időben és emlékeznek a „Juve gyalázatos bírói tévedéseire”. Szóval légyszi ne gyere ezzel, hogy mi történt ebben az évben veletek, mert itt végképp nem kapsz semmiféle megértést, amikor olyan szinten sáros a csapatod, mint semelyik másik csapat az olaszoknál.
Beláthatod, hogy nem véletlen az a szurkolói magatartás, hogy egy interes, vagy milanos is azt mondja, hogy kb mindegy ki legyen a bajnok, csak ne a Juve. Jó lenne végre egy komplett szezont lehoznia a rabruhásoknak a rangadókon, hogy semmiféle bírói hátszele nincs. Próbáljanak meg most ők végignyomni meccseket ellenszélben. (emlékezz csak vissza Muntari góljára, az utolsó percekben befújt kamu 11esekre stb.)
Jó pár éve nézem az összes Juve meccset. És semmi bírói hátszelet nem véltem fel ez idő alatt. A Muntari gólja meg az egész univerzumot megváltoztatta volna. De azzal a meccsel kapcsolatban meg elfelejtitek megemlíteni hogy Matrinak is volt egy szabályos gólja amit kamu les miatt nem adtak meg.
És pont a Juvet segítik, az ominózus bundabotránykor kizártak? Mert azt csinálta amit az összes többi csapat? Annak Juvénnek lett volna szüksége csalásra ahol 5 játékos játszott az azévi VB döntőről (kezdő).
A bírói hátszelet csak a sok csalódott szurkoló látja bele a dolgokba mert nehéz elviselni a juve sikerességét Olaszországban.
A videó bíró egyébként tudtommal azért jött hogy kiküszöböljék a bírói tévedéseket. De valahogy mégsem sikerül.
Kedves Juvés Sportszerető Kolléga.
Ha felmesz a Fiorentina, Roma, vagy az Inter vagy a Napoli szurkolói oldalára es ott is van kedved juveskent kommentelni, egy győztes meccsetek után, ahol – ahogy Te is írod KI KELLETT VOLNA ÁLLÍTANI A JATEKOSOTOKAT- akkor bizony az a helyzet kedves Juves Kolléga, hogy ezen csapatok szurkolói is évtizedekre visszamenőleg tudnak olyan elképesztő eseteket tényszerűen előhozni, ahol a bírok és a szövetség a Juvet segítik. Ez tény ezen kar vitatkozni. Ezt hívjuk mi nem Juvesok TENDENCIÁNAK. Ezen csak Ti vitatkoztok. Amikor Juves leszel vagy lettél ezt fontos látnod, ez nem Rólad szól hanem a Csapatodrol. Tudod mások azt szenvedik szurkolóként , hogy csak egy két bajnoki címet nyert (Roma, Lazio drukkerei) Ti pedig azt, hogy tendenciózusan csaltok csaltatok és csalni is fogtok. Ettől Téged mint szurkolót elfogadnunk, ezt ne vedd személyes ügynek. Ilyen a mentalitása a klubnak, ez van a véretekbe oltva a 80-as évek óta. Kérdezd meg a firenzeiek mit éreztek amikor a bajnoki címük ment rá a “Juve Scandalra”.
Konkretan reagálva:
Hogy Hernández kaphatott volna sárgát, túlzott keménységét az lehet de kiállítást nem. Ugyanakkor tényszerű, ahogy Te is írod, hogy a Juves fiú kiállítása jogos lett volna melynek elmaradása döntően befolyásolta a végeredményt.
En csak feljegyeztem ezt egy újabb epizódkent, ami a Juve javára történő csodás tévedések sorába illik.
Tudod senki nem mondja, hogy a Juve nem jó Csapat, de hogy jellemtelen a vezetése és stílusa ahogy működik az engedd meg hogy kimondjam és ezen vélemenyemnek bárhol, akar itt akar a Juve magyar fórumán, mar ha van ilyen hangot is adjak.
Ettől meg sportszerető korrekt emberként Gratulálok a győzelméhez és további sok sikert kívánok elsősorban a nemzetközi porondon – hisz Nektek a Serie A nem kihívás- , ahol egyenként ezen csodás bíró tévedések elmaradása okán mar közel sem jönnek a Juves sikerek.
Mondjál már nekem, olyan szezont ahol egyértelműen látszik, hogy a Juvet toltált a bírók vagy a szövetség. És akkor hozzál tényszerű bizonyítékokat. De légyszíves ne csak azokat a tévedéseket vegyétek észre amik a Juve javára szolgálnak. Hanem azokat is amik a kárára történtek.
Mert jelenleg ott tartunk, hogy a nem Juve szurkolók csak azt veszik észre (vagy akarják észrevenni) ha Juve javára tévednek a bírók. De az valahogy mindég elkerüli a figyelmüket ha a Juve kárára vagy a saját csapatuk javára téved a bíró. Mert az elmúlt években sokszor néztem kimutatásokat meg statisztikákat hogy ki javára vagy kárára mennyit tévedtek a bírók. És ezben soha nem Juve jött ki a legjobban.
Jo mecs volt biroi tévedesekkel ide oda de a jobb csapat nyert ez vitathatatlan ,Milant is dicseret illeti mert nem áltak be mint a kis csapatok de az olyan csapatok ellen aki mer támadni is a Juve nyerni szokott mivel erre van kiképezve. FJ GRATULALOK NEKTEK IS