Stefano Pioli a Lille elleni vereség után elmondta, hogy a csapat minden hibáért súlyos árat fizetett és a saját maguknak nehezítették meg a mérkőzést.
A Milan hosszú veretlenségi sorozata a Lille elleni 3-0-s vereséggel ért véget az Európa Liga csoportkörének 3. fordulójában.
„Egy erős csapat ellen játszottunk és saját magunknak nehezítettük meg a dolgokat. Nem kezdtünk rosszul, de azt gondoltam, hogy a támadásokban veszélyesebbek leszünk és nem voltunk képesek arra, hogy elég helyzetet alakítsunk ki.” – nyilatkozta Pioli.
„A Lille nagyon erős az ellentámadásokban és amikor hátrányba kerültünk elkerülhetetlenül a kezükre játszottunk, mivel nagy területek nyíltak meg az ellenfelünk előtt. Mint mindig, most is elemezni fogjuk a pozitív és a negatív dolgokat. Hosszú idő után most először több lesz a negatív dolog, mint a pozitív. Nem játszottuk a saját játékunkat és rossz mérkőzésen követtük el a hibákat, hiszen a Lille egy olyan csapat, amely előnyére váltja ezeket a hibákat.”
„Én vagyok a csapat edzője, én állítottam össze a kezdőcsapatot és biztosíthatok mindenkit arról, hogy nem becsültük le az ellenfelet. Nem tévesztettük szem elől a megfelelő hozzáállást sem. Ez egy ilyen rossz nap volt és tanulni fogunk belőle.”
„Ibra reakciója a lecserélése után? Nem hallottam, amit mondott, de biztosan nem volt elégedett a saját és a csapat teljesítményével. Megpróbálunk fejlődni, tanulva ebből a vereségből. Alapvető, hogy csalódottság volt, hiszen nem játszottunk jól és hosszú ideje nem veszítettünk.”
„Ez egy fiatal csapat, de egyben érett is, amely tudja, hogyan reagáljon a nehézségekre. Úgy gondoltam a körülményeket figyelembe véve, hogy ez lesz a lehető legjobb kezdőcsapat, ami kiegyensúlyozott és versenyképes. A büntetőt leszámítva úgy éreztem, hogy jól teljesítettünk az első félidőben, de az ellenfél kapuja előtt a helyezkedés és a befejezés nem ment a megszokott módon.”
„Nyilvánvaló volt, ahogy telt az idő és gyorsan egymás után két gólt is kaptunk, az ellenfelünk maximálisan kihasználta az előtte nyílt szabad területeket. Úgy vélem, hogy a gólkülönbség kicsit súlyos. Tudtuk, hogy ez egy kiegyensúlyozott csoport lesz és készen állunk a következő három mérkőzésre.”
Március óta ez volt a Milan első veresége és Pioli szerint megfelelő a légkör ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtsanak.
„Boldog vagyok, egységes a légkör a csapat körül. A klub támogat minket és minden adott a lehetőségekhez mérten, hogy jól végezzük a munkánkat. Amikor egy edző ilyen körülmények között dolgozik, képes a legjobbját nyújtani.”