Stefano Pioli a Sparta Praha elleni győzelem után elégedetten értékelt és kiemelte annak a jelentőségét, hogy minden játékos nagyon önzetlenül dolgozik a Milan érdekeit szem előtt tartva.
„Az elégedettség abban rejlik, hogy a csapat tudja, mit kell tennie a pályán és tudja, hogyan kell olvasni a szituációkat. Legutóbb a Roma ellen is jól játszottunk, de bizonyos helyzeteket jobban kellett volna kezelnünk. Ezúttal irányítani tudtuk a mérkőzést és jól kihasználtuk a területeket. Ezen a mérkőzésen az volt a célunk, hogy irányítsuk a játékot és jól teljesítettünk. Remekül váltogattunk a lassabb és a közvetlenebb támadásépítés között, mivel az ellenfél nagy üres területet hagyott a védelmi vonala mögött. Ezen az estén jól játszottunk.” – nyilatkozta Pioli.
„Önzetlen Milan? Tetszik ez a kifejezés, mert minden játékos a csapat érdekeit tartja szem előtt, nem csak a mérkőzéseken, hanem Milanellóban az edzéseken is. Ez lehet az alapunk és ilyen felfogásban játszva legyőzhetjük a nálunk erősebbnek tűnő ellenfeleket is. Mi vagyunk a Milan és ambíciókat akarunk.”
„A kezdőcsapat összeállítása egyre nehezebb feladat lesz. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen sok kezdőcsapat-szintű játékosom van és a döntések még nehezebbek lesznek a továbbiakban, ha a srácok ilyen jól teljesítenek és mindig készen állnak. Abszolút jó úton járunk. Sok mérkőzést fogunk játszani és sok játékos ad nagyszerű visszajelzéseket. A titok az, hogy a játékosok nagyon nyitottan és egységesen dolgoznak, ami megkönnyíti számomra a játékba hozásukat. Ismerjük a szezon nehézségeit és helyes választás kihasználni a teljes keret adottságait.”
„Ibrahimovic lecserélése? Ez egy előre tervezett lépés volt. Zlatan egy bajnok és valószínűleg ha megkérdezem tőle, akkor folytatni akarta volna a játékot, de vasárnap nagyon nehéz meccsünk lesz és kevés időnk van regenerálódni.”
„Tonali? Egyszerre két lépést tett előre, nem csak egyet. Nem tudta a felkészülési időszakot a csapattal tölteni, de egyre jobb állapotban van és kezdi egyre inkább kiismerni a csapattársait. Ő egy nagyon erős játékos és nagy a verseny. A középpályán ott van Kessié, Bennacer és Krunic is. Bennacer? Nagyon sokat fejlődik, de még többre képes.”
„Dalot? Bal és jobb oldalon egyaránt tud játszani, ami nagy előnyt jelent számára és a csapat számára egyaránt. Mindenkinek megvan a helye.”
„Célok? A jövőt nem lehet megjósolni. Jelen pillanatban csak a jelenre koncentrálunk. Normális, hogy elégedettség van, de még nem tettünk semmit. Koncentráltnak kell lennünk és a földön kell maradnunk.”
„Udinese? Tökéletes formában kell lenniük azoknak, akik játszani fognak. A játékstílusunk szempontjából döntő fontosságú, hogy a játékosok fizikailag és mentálisan is készen álljanak. Most nincs sok időnk visszanyerni az energiát, de ezt tudtuk és felkészültünk erre. Az Udinese az előző szezonban rengeteg problémát okozott nekünk a San Siróban. Készen kell állnunk.”
„Formáció? Szerencsés vagyok, hogy intelligens játékosaim vannak, akik tudják, hogyan kell mozogni a pályán és technikailag nagyon képzettek. Igyekszünk elkerülni, hogy az ellenfelek bármilyen viszonyítási pontot kapjanak. A kezdő pozíciók és a formáció kevésbé fontos. Csak a mozgás számít és ezt nagyon jól csináljuk, de még jobbak tudunk lenni.”
3 hozzászólás
Bennacer? Nagyon sokat fejlődik, de még többre képes.” / Szerintem igen jól játszik gyönyörű passzokat ad bal oldalra és közben átemeli a középpályán. De ha tud fejlődni annak nagyon örülnék de szerintem most Top formába van. De ha a mester azt mondja akkor lehet benne valami. 🙃
Ezt Pioli is így értette szerintem, hogy nagyon király amit csinál, de ne kényelmesesjen el/bele, hanem még többet akarjon, fenntartsa a pörgést.
Ja ja érthető