Brahim Diaz a Sparta Praha elleni meccs után elmondta, hogy az első perctől fogva nagyon boldog a Milanban és örömmel tölti el, hogy ismét góllal segíthette a csapatot az Európa Ligában.
A csapat Diaz góljával szerzett vezetést a Sparta elleni meccsen, aki sorozatban a második EL-mérkőzésen volt eredményes. A 21 éves spanyol támadó-középpályás 7 tétmeccsen 3 gólnál jár a piros-feketéknél.
Brahim Diaz a meccs lefújása után nyilatkozott a góljáról, a posztjáról, a céljairól és Zlatan Ibrahimovicról is.
„Mindenki a maximumot nyújtja a pályán és csak ez számít. Kezdőként léptem pályára és örülök a gólomnak illetve a csapat győzelmének. Ez egy nagyszerű pillanat, nem csupán számomra, hanem a csapatnak is. Nyertünk és ez a fontos – a három pont. Ha minden alkalommal gólt tudok szerezni, akkor megteszem, mert ez boldoggá tesz és ezzel a csapatot is segíteni tudom.” – mondta Diaz.
„Az elsődleges posztom a támadó-középpályás, de az edzőre bízom a döntést. Jól érzem magam ebben a formációban, lehetőségünk van szabadon mozogni a pályán és remélem, hogy a következő mérkőzésen is játszhatok. Ibrahimovic? Azt mondanám, hogy olyan számomra, mint egy idősebb testvér. Közel áll hozzám és tanácsokkal lát el. Jó kapcsolatunk van és ennek nagyon örülök.”
„Célok? Továbbra is a legjobb formámat kell nyújtanom. Amióta idejöttem, az első perctől kezdve nagyon boldog vagyok. Örülök, hogy megtaláltam a folytonosságot és mindannyian arra törekszünk, hogy minden meccset megnyerjünk. Boldogok vagyunk és így akarjuk folytatni.”
„Nagyszerű a hangulat a csapatnál. Boldog vagyok és ez a pályán is látható. Mint mondtam, bárhol képes vagyok játszani. Megpróbálok a Serie A-ban is betalálni, erre vágyom. Teljesen mindegy, hogy gól vagy gólpassz formájában, csak segíteni akarok a csapatnak.”
2 hozzászólás
Van már Seria -A gólja nem? Crotone ellen.
Ügyes srác , mindenképp megtartanám – Susohoz hasonló , csak gyorsabb és technikásabb.
Szerintem meg kellene venni!!!