A Milan szombat este 2-1-re legyőzte a városi rivális Intert a San Siróban az olasz bajnokság 4. fordulójában és 10 év után nyert újra idegenben milánói derbit. Zlatan Ibrahimovic duplázott és oroszlánrészt vállalt a győzelemben.
Egészen szokatlan hangulat övezte a 226. Derby della Madonninát, amelyet nézők nélkül rendeztek a San Siróban. A járvány miatt nem lehettek drukkerek a lelátókon, így elmaradtak a szebbnél-szebb szurkolói élőképek, a teltház és a fantasztikus katlanhangulat, ami a milánói derbiket jellemezte.
A játékra viszont nem lehetett panasz, ugyanis a Milan villámrajtott vett és már bő negyedóra elteltével kétgólos előnyre tett szert. A 11. percben Kolarov szabálytalankodott Ibrahimoviccsal szemben a tizenhatoson belül és a játékvezető a büntetőpontra mutatott. Ibra tizenegyesét Handanovic kifogta, azonban a svéd klasszis a kipattanót a kapuba pofozta, amellyel hamar vezetéshez jutott a Rossoneri (0-1).
Négy perccel később jött a második: Saelemaekers a remek lefordulása után a bal szélen sprintelő Rafael Leaót indította. A portugál támadó nagyszerű csellel becsapta ellenfelét, majd ballal középre ívelt az üresen érkező Ibrahimovic elé, aki könnyedén a kapuba lőtt (0-2).
Nem sokkal később jött a szépítés, méghozzá Lukaku révén. A szélen Perisic szabadon tehette középre a labdát és Donnarumma kivetődése után a belga csatár a kapuba passzolta a játékszert (1-2)
A második játékrészben érezhetően visszaesett a tempó és kőkemény csata folyt a mezőnyben, kevesebb nagy gólszerzési lehetőséggel. A hazaiak részéről Hakimi fejelt közvetlen közelről a kapufa mellé, míg Rafael Leao lövése elsuhant a kapu mellett. A meccs hajrájához érkezve a csereként beálló Krunic került gólhelyzetbe, de a lövése nem talált kaput.
A hosszabbítás utolsó percében támadást vezetett az Inter és egy tizenhatoson belüli keveredés után Lukakuhoz került a labda, aki a kapunak háttal sarkazott, de Donnarumma védte a próbálkozását. Ez volt az utolsó akció és a játékvezető a hármas sípszóval véget vetett a mérkőzésnek.
Ezt megelőzően a Rossoneri legutóbb 2016 januárjában tudta legyőzni az Intert a Serie A-ban, akkor 3-0-s siker született. A Milan tovább folytatja menetelését és ezúttal sem szakadt meg a hosszú veretlenségi sorozat. A piros-feketék négy fordulót követően 12 ponttal vezetik a Serie A-t, 9 rúgott és 1 kapott góllal.
INTER – MILAN 1-2
Időpont: 2020.10.17. 18:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Mariani
Gólszerzők: Lukaku (29.) ill. Ibrahimovic (12., 16.)
Sárga lapok: Brozovic, Vidal, Hakimi, Conte ill. Kjaer, Kessié, Ibrahimovic, Pioli
KEZDŐCSAPATOK:
INTER (3-4-1-2): Handanović; D’Ambrosio, de Vrij, Kolarov; Hakimi, Vidal (83′ Sanchez), Brozović (68′ Eriksen), Perisić; Barella; Lukaku, Martinez.
Cserék: Padelli, Stanković; Darmian, Moretti, Ranocchia; Squizzato, Vezzoni; Pinamonti, Satriano.
AC MILAN (4-2-3-1): G. Donnarumma; Calabria, Kjær, Romagnoli, Hernández; Bennacer, Kessié (87′ Tonali); Saelemaekers (62′ Castillejo), Çalhanoğlu, Leão (62′ Krunić); Ibrahimović.
Cserék: A. Donnarumma, Tătărușanu; Conti, Dalot, Kalulu; Díaz, Hauge, Tonali; Colombo, Maldini.
ÖSSZEFOGLALÓ:
18 hozzászólás
Az első jó 20 perc nagyon de nagyon jó volt!!!! Utána kicsit vissza vettünk és nagyon sokat köszönhetünk a rossz bírói döntéseknek. Jó pár játékos nagyon jó volt remélem hogy ha csak így is de akkor is menetelünk tovább!!!!
Jobb csapatnak fújnak ennyi. 😁Amúgy kemény volt az inter szerintem . Csupa csupa erős játékosokkal meg egy vérszomjas Lukakuval. Nagyon nyerni akartak. Kjer calabriával igen jó onnan alig jutottak el 16 os ig. Jöhet a Roma forza Milan!
Pioli ismét jól használta a játékosok kvalitásait gratula neki és a csapatnak. Ez Kaka-n kívül mindenkinek váratlan eredmény volt.
Azt hiszem ezzel a győzelemmel végképp felhívtuk magunkra a figyelmet. Mindenki minket akar majd megverni, hogy elmondhassa magáról megtörte a Milan menetelését. Most nem szabad elengednünk a gyeplőt.
Forza Milan!!!
Szucsi82 is ezt tippelte a fórumon. 😀
Lehet beszélt Kakával telefonon?! 😁
Nála sosem lehet tudni. 😁
Ez nem semmi mérkőzés volt emberek… Nagyot küzdött a csapat megint, mint mindig. Hihetetlen, hogy mekkora fordulatot vett a csapat 10 hónap alatt. A bergamói vereségtől egészen a mai napig. A második gól pedig valami parádés volt, többször is visszanéztem. 10/10-es támadás.
És milyen piszok jó érzés ránézni a tabellára. 🙂
Nagyszerű volt! Theo azért lemaradt Lukaku góljáról, de szerencsére belefért.
Valaki azt mondta – jogosan – , hogy unja már az Ibrás kérdéseket, de valljuk be, viszi a hátán a csapatot.
Még a tizeneggyesből is jól jött ki, pedig….
Ez pont NEM Theo gólja volt. Ha menézed még 1x, akkor egyértelmű hogy Bennacer és Saelemaekers nem védekezett a helyén, így Calabria kettő az egyben maradt a jobb oldalon ahonnan simán beadták, majd sem Kjaer, sem Romagnoli nem tudta kivágni, sőt Donna sem érte el pedig kivetődött a labdára. Ugyan Theo is kivághatta volna, de előtte legalább 5-6 ember volt akinek ezt a gólt meg kellett volna akadályozni!
Nem lehet 1 emberre ráhúzni a kapott gólt.
De legvégül Donnarumma kipöckölése miatt került Theo mögé pont Lukaku elé a labda én úgy láttam.
Bennacer nem is értem mit csinált itt. Látja, hogy elrontotta a védekezést, és Calabria bajban van, de nem sprintel, hogy segítsen neki, hanem alibiből középre megy, pedig ott el vannak osztva az emberek. De emiatt Kjaer próbál besegíteni jobbra, és elcsúszik az egész védekezés. Aztán jön a labda be élesen, és azt már iszonyat nehéz levédekezni.
Szerencsére belefért, és nyílván benne van a hiba lehetőség bárkitől. Szóval nem bántanám nagyon Bennacert sem. Leginkább a középpályás védekezéssel volt gond.
Hatalmas gratula a CSAPATNAK!!, mert látszik az egymásért való küzdelem. Talán abban egyetértünk, hogy a meccs összképe és a bírói munka végett a döntetlen is igazságos lett volna, nagyon leálltunk a félidő felétől, illetve az inter vissza jött, szerintem Conte zsenialítása miatt. Azzal, hogy a piszok erős Lukakut kivitte Theo oldalára, teljesen megváltozott a helyzet, a francia totál homály most mind támadásban, de legfőképpen védekezésben. Mintha kicsit elszállt volna vele a ló, vagy csak a francia válogatott lebeg a szemei előtt, de előbb itt kellene 3 meccset egymás után lehozni tutira, aztán reklamálni. Nekem nagyon bántja most a csőröm a hozzáállása. A többiek hozták azt amit Pioli kért tőlük taktikailag, a tudásához képest. Szép az eredmény, gyönyörű a tabella, de nem szabad elszállni, mert azért a játékunkban benne van a hibalehetőség bőven.
Tegnap valószìnüleg sok olasz bornak nyoma veszhetett a Milan vezetőségében. Sztem olyan ünneplés volt, mintha BL + Bajnokságot is nyert volna a csapat.
Én csak annyit tennék még hozzá , hogy már nagyon rég nem aludtam ilyen jól egy Milan meccs után !
Én most pont azért nem bírtam elaludni, mert fel voltam spanolva. 😀 Pedig egy sört is megittam, hogy elálmosodjak. 😀 Egy kicsit azért segített.
Végig brusztolták, csúsztak másztak, végig küzdötték a mérkőzést, s hatalmas diadalt értek el a srácok! Le a kalappal a csapat előtt, egyre jobban tetszik az eredményességünk! Így tovább,s forza Milan! Ibra meg egy Isten! 😀
Szívből gratulálok a csapatnak! Ugyan volt egy kis szerencsénk, de rendkívül megdolgoztunk ezért a 3 pontért. Megérdemelten nyertünk. Érződött, hogy mi jobban akarjuk a sikert, mint az Inter. A győzni akarásunk miatt húztuk be ezt a meccset érzésem szerint. A szezonról: Nem gondoltam volna, hogy zsinórban 4 meccset nyerünk máris az elején, és 4 ponttal megyünk majd a Juventussal szemben. Reálisan nézve, aláírnám nyomban most a 4. helyet, viszont ha folytatódik ez a teendencia, – már pedig miért ne folytatódna?! – akkor elképzelhető, hogy a 20. forduló után már azt fogjuk írni, hogy, „Irány a scudetto!.”, feltéve, ha hozzuk a meccseket, és minél kevesebbszer hibázunk majd. Viszont a szezon igen hosszú, lehetnek sérülések, forma ingazodások, hullámvölgyek, stb, (ott az EL is) túlságosan is az elején vagyunk a bajnokságnak , ám ez a kezdés, egyenlőre messze felülmúlja a várakozásainkat!
Én nem igazán értem, milyen komolyabb bírói tévedések voltak a javunkra. Egri Viktor volt asszem a kommentátor, miről beszélt perceken keresztül Kessié szerelésénél? Szerinte egyrészt második sárgát kellett volna kapni – szerintem full szabályos szerelés volt – és utána egy percig magyarázta, miért kéne a videóbírónak felülvizsgálnia, ami a szabályzat szerint teljesen nonszencs. Tegyük fel, hogy tényleg sárgát érő szabálytalanság történt volna, akkor sem nézheti a videóbíró. Szegény Bede Feri hiába magyarázza el 88-szor hetente, hogy második sárgát nem vizsgálnak, kinek magyarázza, ha még a szakkommentátor sem érti meg ennyi idő után sem? Szomorú. A leshelyzet meg tök egyértelmű volt, elképzelésem nincs, mi egyáltalán a vita tárgya, volt egy passz Lukaku felé, amelyik bőven lesen találta, és ezt a passzt próbálta menteni Kjaer. A labda szándékos megjátszásáról nyilván nem beszélhetünk, és mivel a lesen álló Lukaku miatt kellett egyáltalán szerelnie, így nincs is miről vitázni. És akkor még el sem értünk a kérdéses szabálytalanságig, ami szerintem kb 50-50-ben volt tizi vagy nem, de azt még el is fogadtam volna, hogy az, csak hát az már eleve nem volt téma.
Mindenesetre a csapatnak hatalmas gratula, hihetetlen élmény Milan meccseket nézni, még azt is, amikor csúsznak-másznak a gól elkerülése érdekében.
A poén, hogy az Inter szerintem nem is járt közelebb igazán a 4. gólhoz a meccsen. Nekünk is volt vagy 3 ajtó-ablak helyzetünk, Krunic, Ibra, Leao részéről, ennél több tiszta gólszerzési lehetőséget az Inter sem tudott szerintem felmutatni. Mindezt úgy, hogy mi spóroltunk az erőnkkel, és vissza is álltunk azért. Szerintem 100%-osan megérdemelt győzelem volt.