A Milan a portugál Rio Ave csapata ellen játszik az Európa Liga selejtezőjének utolsó körében. Egy győzelem esetén a csapat bejut a csoportkörbe. Stefano Pioli megtartotta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját és elmondta, hogy a csoportkörbe jutással teljesíthetik a célt, amit elsőként kitűztek maguk elé a szezon kezdete előtt.

“Nagyon jól hozzászoktunk ahhoz, hogy mindent bele kell adnunk és mindig ilyen hozzáállásra illetve mentalitásra van szükség. Az első két selejtező meccs nagyon jól felkészített minket, de ugyanez vonatkozik az ellenfélre is. Tisztelnünk kell az ellenfelet, de tisztában kell lennünk a kvalitásunkkal is. Ennek a mérkőzésnek egy fejlődési lehetőségnek kell lennie, hiszen egy olyan csapattal nézünk szembe, amely megnyerte az első két idegenbeli mérkőzését. Nagyon technikásak és magas színvonalú teljesítményt kell nyújtanunk.”

“A Rio Ave kifejezetten egy olyan csapat, amely szeret dominálni a mérkőzésen. Ezt el kell kerülnünk, egységesnek és agresszívnak kell lennünk a labdaszerzésben. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy mikor kell nyomás alá helyeznünk őket és mikor kell visszaállnunk védekezni. El akarjuk érni a csoportkört és ahhoz, hogy ez sikerüljön győznünk kell. Olyan ellenféllel nézünk szembe, amely erősebb, mint akikkel eddig játszottunk.”

“Támadósor? Az, hogy ki fog kezdeni az attól függ, hogy hogyan akarunk játszani. Örülök annak, hogy Leao újra a rendelkezésemre áll, de még csak 5 vagy 6 napja edz a csapattal. Bevethető, de csak a mérkőzés egy rövidebb szakaszára. Tavaly Rafaelnek alkalmazkodnia kellett egy új játékstílushoz és egy új környezethez. Sokat várok tőle, hiszen tudom, hogy nagyon sokat adhat a csapatnak. Védelem? A védekezésben jól teljesítünk. A közös játék gyakran segít abban, hogy a játékosok még jobban megismerjék egymást. Ezen az estén az egész csapatnak egységesnek kell lennie.”

“Remélem, hogy nem lesz szükség arra, hogy Kessié kényszerből középhátvédként szerepeljen. Komoly ütés lenne, ha a két belsővédőnkből mindössze egy lenne bevethető. Remélem nem lesz erre szükség. Kessié mindig pozitív, koncentrált és készen áll kisegíteni a csapattársait a bajban. Brahim Díaz jó pozíciót vett fel a pályán, ugyan intenzitásban kicsit jobb is lehetne, de sokat fejlődik. Megvan benne a kvalitás, a tudás és az akarat, már csak meg kell mutatnia.”

“Romagnoli a felépülés felé tart, amint visszatértünk Portugáliából, utána újra a csapattal edzhet. Nagyon fontos, hogy a nemzetközi szünetben végig dolgozzon és ugyanez vonatkozik Contira is. Musacchio javul, de nem tudom, hogy készen fog-e állni a szünetet követően.”

“Paquetá? Köszönöm Lucasnak, hogy rendelkezésemre állt. Sohasem hiányzott belőle a szenvedély és az elérhetőség. Szeretnék neki sok szerencsét kívánni, ő még mindig egy jó játékos.”

“Teljesen normális, hogy nyomás nehezedik ránk. Az AC Milan név még nagyobb terhet tesz ránk, de az elvárások egyben kiváltságok is. Azt jelenti, hogy visszajutottunk egy bizonyos szintre. A csapat kezdi átvenni a vezető szerepet, nem csak egyéni játékosok vannak. Megvan az elszántság és az akarat. Ibra nem fog játszani, de a csapat része lesz, mindig és mindenben. Zlatan továbbra is vezeti a csapattársait.”

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet