„Zlatannak vége, öreg és kiégett játékos”

Sokadszor kell „megvédenem” Egri Viktort. Aki sokszor „merészel” kellemetlen megjegyzéseket tenni, provokatívan fogalmazni. Rengeteg meccset láttam, amelyet ő közvetített, és úgy vettem észre, mindegyik csapatra – hangsúlyoznám: MINDEGYIK csapatra – tett olyan megjegyzést, amely szurkálódásnak tűnt, vagy amire az adott csapat drukkere ugrana. Egy idő óta direkt figyelem a megjegyzéseit (nemcsak az ő, hanem mások közvetítői tevékenységét is), hogy mik azok, amikbe sok „érzékeny lelkületű” szurkoló bele tudna kötni, azaz mik lehetnek azok, ami erre alkalmasak lehetnek.

Már sokszor kértem – ha lehet ilyet kérni egyáltalán -, hogy ugyan idézzen már az illető valamit Egri Viktortól, ami alapján egyértelmű bizonyíték volna arra, hogy esetleg utálja a Milant, esetleg, amiből ez levezethető lenne. Egyetlen alkalommal nem tette meg senki ezt a szívességet. Jómagam rengeteg alkalommal kritizáltam Gallianit, Berlusconit, Maldinit, Bobant, azaz olyanokat, akiknek egyébként valóban sokat köszönhet a klub. Emlékeim szerint nem kérdőjeleződött meg senkiben, hogy ne lennék Milan-drukker. De ami a fontosabb, hogy ezek a kritikák, minősítések nem azért íródtak, mert átmentem volna szurkolóból ellendrukkerbe… Vagyis. Bár fogalmam sincs, E. V. kinek drukkol (egyáltalán: drukkol-e valakinek vagy valaki ellen), úgy gondolom – végighallgatva több száz meccsközvetítését -, sokan, akiknek valamiről markáns véleményük van, hasonló módon közvetítenének. Abban, hogy esetleg valaki szkeptikus egy klub valamely lépésével kapcsolatban, jó vagy rossz ötletnek tartja, és ezt megfogalmazza egy közvetítés során, semmilyen kivetnivalót nem találok. Sokkal jobbnak találom, ha valaki vitára okot adó véleményt mond valamiről, mint ha gépiesen tudja le a meccseket. Érdemes meghallgatni – aki néz(ett) snookert – Kovács Géza László közvetítéseit, és összehasonlítani Kurucz Lászlóéival. Az előbbi robotszerűen elmondja, amit mindenki, aki látott már 8-10 meccset, el tudna mondani, de a legritkább esetben ötletel, hogy mit hogyan kellene vagy lehetne lökni. Azt mondja, amit a hülye is lát. Dögunalom. Utóbbin viszont azt látni, hogy gondolkodik, valóban érti, mi miért van, kalkulál, egyúttal – és én ebben látom a kommentátorkodás egyik fontos tényezőjét – gondolkodásra készteti a nézőt is: egy ilyen hallatán a néző – akiről vélelmezhető, hogy azért ül a tévé elé, mert érdekli az esemény – mondja azt, hogy „hű, tényleg, de igaza van”, vagy azt, hogy „hát ez egy idióta”, esetleg azt, hogy „ebben lehet valami, erre nem is gondoltam”. Ha a Napoli meccsén ma este én közvetítenék, szóba hoznám a déliek által 70 millióért leigazolt nigériai srácot, és valószínűleg azt mondanám, kérdés, az általa eddig mutatottak alapján mennyire érte meg ekkora összeget kifizetni egy relatíve ismeretlen játékosért, és hogy ez megoldhatja-e a Napoli egyéb problémáit. Ez vajon mit bizonyítana? Hogy nem kedvelem a Napolit, mert szkeptikus vagy a transzfer sikerességét illetően?

„desmond” azt írja, Egri Viktor is „hasonlókat” mondott. Azt nem említi, hogy mivel kapcsolatban mondott hasonlóakat, Riolo mondandójának ugyanis két jól elhatárolható része van. Azt kizártnak tartom, hogy az az Egri Viktor, aki végigkísérhette Ibra pályafutását, olyanokat mondott volna, hogy Ibrának már vége, kiégett, nem lehet vezér… Azt el tudom képzelni viszont, hogy szkeptikus volt a tekintetben, hogy Ibra visszahozatala jó ötlet-e. Ibra félelmetes számait látva se feledjük el, hogy bizony a leigazolása igen erősen megosztotta a szurkolókat. Még bennem is volt félsz, pedig nagyon kedvelem Ibrát, drukkoltam neki, és összességében örültem a jövetelének. Úgy gondolom, azok között, akik inkább pozitívnak tartották a leigazolását, is sok olyan volt, aki kicsit talán magára erőltette a bizakodást, nem biztos, hogy 100%-osan hitt, inkább csak hinni akart Ibrában, és most „megnyugodva” igazolva látja a bizakodását Ibra teljesítménye okán. Én valahogy így éreztem vele kapcsolatban, álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen ebben a Milanban erre lesz képes, és nemcsak az öltözőben teszi helyre a gárdát, hanem a pályán is a legjobbak között lesz.

Amit az újságíró Ibra kapcsán a klubbal kapcsolatban mondott, az sajnos összességében egyáltalán nem hülyeség. Őszintén szólva valóban tragikus, hogy egy AC Milan, amelynek továbbra is nagyratörő tervei vannak, egy, a 39. évében járó játékost kell hogy szerződtessen, mert benne látja azt a személyiséget, aki ki tudja rángatni a csapat szekerét a sárból. Sajnos tragikus az is, hogy egy csomó játékos (Calhanogluval az élen) Ibra hatására találja meg a formáját; hogy Ibra kell ahhoz, hogy sokakban feloldódjon a pályán a gátlás, aminek révén sokszor ösztönösen olyan megoldásokat választanak, amiket csak edzésen mertek volna, és hogy Pioli – még akkor is, ha a svéd persze dicséri a munkáját – „visszatérése” nem választható el Ibra érkezésétől. Objektíve nézve eléggé szomorú, hogy az utóbbi évek legnagyszerűbb időszaka ezer szállal kell hogy kötődjön a lassan 39 éves Ibrahimovic leigazolásához. Szomorú, hogy egy, a pályafutása végéhez közeledő játékos kellett – ezek szerint – ahhoz, hogy bizonyítást nyerjen: ezek szerint ez a csapat tud focizni.

Ilyenkor azért kíváncsi lennék azokra, akik unos-untalan jönnek a „szarból nem lehet várat építeni” c. ökörséggel. Érdekes módon a 3,5 milliós Kjaerrel stabilizálta a csapat a védekezését, kiderült, hogy Bennacer le tud hozni egy csomó meccset lap nélkül, Calhanoglu tud emberhez passzolni (ebben az egy hónapban szerintem több jó meglátása volt, mint azt megelőzően a Milanban összesen), Kessie pedig néha gondolkodni is tud, és lehetne sorolni… A Milan az Ibra előtti időszakhoz képest egy 3,5 milliós játékossal lett gazdagabb, aki meggyőzőbb teljesítményt nyújt, mint a 25-ször annyiba került De Ligt.

Amiket tehát „desmond” írt, azokkal a leírtak alapján nem tudok egyetérteni. Amit az újságíró kijelentett, az csak szimpla butaság volt, ugyanis aki figyelte Ibra pályafutását – nyilván ő is -, az pontosan tudta, tudhatta volna, hogy őt sosem szabad leírni. Úgyhogy ha bárki azt mondta volna Ibrára, amiket ez a szerencsétlen, az enyhén szólva is merészség lett volna. Amit viszont a klubról írt Riolo, azzal sajnos egyet tudok érteni. Akárhogyan is, Ibra leigazolása hosszú távon nem oldja meg a dolgokat. Ibra idejött, sokaknak helyretette az önbizalmát, a gondolkodását. A pályán folyamatos kontrollt tart, amivel viszont érdekes módon már nem megbénítja a többieket, mint kezdetben, hanem arra sarkallja őket, hogy MERJENEK focizni, merészebb megoldásokat választani (lényegében gondolkodni). Ibra beindított valamit a klubnál, amire más évek óta nem volt képes (persze, lehet, hogy Pioliból lett néhány hét alatt zseniális tréner). Lehet, hogy még egy idényt marad Ibra, utána viszont menni fog, és ezt követően már az itt maradóknak kell meccseket nyerniük – nélküle. Olyan lesz a helyzet, mint ahogy Madách írta: „A gép forog, az alkotó pihen.”

Megkérdezném, mégis mi alapján lenne valaki hozzá nem értő, ha azt mondta volna fél évvel ezelőtt, amit – desmond szerint – Egri Viktor is, hogy nem biztos benne, hogy a Milan számára ez a jó megoldás. Azért, mert nem verdeste seggét a földhöz örömében, mert jött Ibra? Azt a teljesítményt, amit a svéd itt leművelt, még ő maga sem várhatta (persze ő azt mondaná, TUDTA, hogy ez lesz…). Ráadásul egy teljesen más rendszerű meccsdömping közepette történik ez az „újkori Milan-csoda”. Úgy gondolom, az lett volna a hozzá nem értés, ha valaki biztosra vette volna, hogy Ibra majd itt csodát tesz.

Aki azt mondja, hogy óriási hiba volt nem idehozni Rangnickot, mint ahogy olvasni is lehetett (talán Trussardi linkelte be az erről szóló podcastet), az hülye. De az is, aki Pioli maradására azt mondja, hogy micsoda zseniális ötlet. Az elmélkedések pont arra jók, hogy rávilágítsanak a döntések bizonyos szegmenseire, nem feltétlenül arra, hogy elvezessenek A megoldáshoz. Senki sem lát a jövőbe, bármennyire is hiszi. Annak idején Berlusconi kinevezte Sacchit, akiből legenda lett, és 4 év alatt olyat művelt a Milannál, hogy manapság nincs olyan komolyan vehető szakértő, aki ne tartaná őt minden idők egyik legnagyobb edzőjének – annak ellenére, hogy 5 és fél évvel későbbi visszatérése minden volt, csak nem egy fáklyásmenet… És ha már itt tartunk. Sacchi 1996-os visszahozatala akkor jó ötletnek tűnt? Valószínűleg sokan így gondolták, de nem tudott megint csodát tenni. Capello szintén megbukott 1997/98-ban, pedig ő sem panaszkodhatott a keret minőségére. És akkor 1998-ban idejött a hozzájuk képest nem akkora név Zaccheroni, aki meg kapásból bajnok lett a csapattal, holott az egy Bierhoffon kívül nem érkezett érdemi erősítés, viszont távozott Desailly és Savicevic (meg a tényezővé nem vált Kluivert).

A „vita” kapcsán a lényeget a cikk utolsó bekezdése fejezi ki a legtökéletesebben. A kételkedés és a hozzá nem értés azonban két különböző dolog…