A Milan a Sampdoria elleni mérkőzésre készül a Serie A utolsó előtti fordulójában. Stefano Pioli megtartotta az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját.

AZ ATALANTA ELLENI MÉRKŐZÉSRŐL
“Nagyon boldogok voltunk a teljesítményünk miatt, az ellenfelünk a legmagasabb szinten játszott, de a mérkőzés elejétől kezdve a végéig meccsben voltunk velük. Csapatként játszottunk, egységet mutattunk és jó volt az energiaszintünk. Most az utolsó két mérkőzésen mindent bele kell adnunk.”

A SAMPDORIÁRÓL
“A Sampdoria egy jó formában lévő csapat. Tiszta fejjel fognak játszani, hiszen már biztonságban vannak. Ranieri kiváló munkát végzett. Jól játszottak a Juve ellen. Kemény meccs lesz taktikai szempontból, fejben nyugodtnak, míg technikailag precíznek kell lennünk. A korábbi találkozón rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de nem szereztünk túl sok gólt, valamint az ellentámadásoknál túl sok esélyt adtunk nekik.”

A CSAPATRÓL
“A statisztikai adatok közül a gólok száma változott a leginkább. Megváltoztattuk a kezdőcsapatot, a játékstílusunkat és elkezdtünk hinni magunkban. Meg kell próbálnunk tovább haladni, hogy a lehető legjobb módon fejezzük be a bajnokságot. Egy utolsó nagy lendületet kérek még a játékosaimtól, a részletek fogják jelenteni a különbséget. A következő szezonban a most elért eredményekre kell építenünk.”

AZ ÖTÖDIK HELYÉRT VALÓ HARCRÓL
“Még mindig hiszünk abban, hogy elérhetjük az 5. helyet, a végéig annyi pontot kell szereznünk, amennyit csak lehetséges. Nem csak rajtunk múlik, de mindent bele kell adnunk és meg kell nyernünk a mérkőzéseinket. Ez itt a Marassiban kezdődik, ahol nagy teljesítményre lesz szükség tőlünk. Az ötödik hely különbséget jelentene, különösen a szeptemberi hónapot figyelembe véve, hiszen akkor nagyon sok mérkőzést kellene azonnal lejátszanunk. Bárhogyan is lesz, készen fogunk állni.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
“Ibrahimovic a pályán rengeteg új opciót nyújt számunkra, mind fizikailag, mind technikailag. Mentalitás és karakter szempontjából határozott lökést hozott a csapatnak. Kjaer hihetetlenül jól szerepel, fontos igazolás volt és január óta hatalmas segítségére van a csapatnak. Castillejo, Paquetá és Duarte is jól teljesítenek, Samu erőnlétileg egy kicsit elfogyott az Atalanta ellen, de ma a keretben lesz. Sajnálatos, hogy Romagnoli és Conti is hiányzik, így limitálódik az opciók száma a védelemben.”

A JÖVŐRŐL
“Ibrahimovic, Donnarumma és Calhanoglu szerződéshosszabbítása? A klub szeretné a lehető leghamarabb megoldani. A következő héten lesz egy találkozó, most a bajnokságra koncentrálnunk. Aztán lesz időnk, hogy a csapatot formálhassuk a következő szezonra. Mindannyian az AC Milan mögött állunk.”

ÚJ HAZAI MEZRŐL
“Nagyon, nagyon szép. Magába foglalja mind a klub, mind pedig a város történelmet. Az utolsó mérkőzésünkön, a Cagliari ellen már az új mezt fogjuk viselni. Reméljük, hogy visszavezet minket a múlt sikereihez.”