A Milan a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy végleg megvásárolta Alexis Saelemaekerst az Anderlecht együttesétől. A játékos 2024 nyaráig írt alá.

Alexist januárban vette kölcsön a klub vezetősége mintegy 3,5 millió euróért és a megállapodás értelmében opciója volt a végleges szerződtetésére. Szerdán reggel arról számoltunk be, hogy a milánói együttes meghozta a döntést a fiatal játékos jövőjéről és igaznak bizonyultak a hírek, miszerint a következő szezont a Milannál fogja megkezdeni.

A klub a honlapján egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy aktiválta a Saelemaekers szerződésében szereplő vételi opciót, amelynek következtében a játékos játékjoga végleg a Milané lett.

A hírek szerint a Milan 3,5 millió euróért véglegesítette Alexis szerződtetését, így a teljes átigazolási ár – a kölcsönvételi díjjal együtt – 7 millió euróra tehető.

Saelemaekers négy évre, azaz 2024. június 30-ig írt alá.

11 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. A Milan ritkán volt tartósan “nagy” csapat. A Juventus sokkal inkább az. A Milannak voltak jó csapatai, a Sacchi-féle, Ancelotti-féle, meg korábban a 60-as években is, de ezek között csak a sötétség volt többynire. A Milanra összességében sokkal jellemzőbb a 4-10 hely valamelyike, mint a dobogó, ha az elmúlt 120 évet összességében nézzük. A Milan a korszakonként néhány éves fellángolásaitól eltekintve inkább egy középerős csapat, mint topklub.

    • Amúgy Trussardi nem írta hogy ez baj, csak közölt valamit. Ennek megítélése pedig szerintem nézőpont kérdése (Lansky írására kiváncsi vagyok, hogy Ő mit fog ezzel kapcsolatban kielemezni 🙂 ). A Juve köztudottan még a saját városában sem számít a legnépszerűbb csapatnak, európai szinten a nyomunkba sem érhet, viszont olaszban tényleg akár így (legerősebb csapat), akár úgy (baromi nagy hátszéllel) jobban megy neki. Viszont.

      Ezen sokszor gondolkozom, főleg NFL-lel kapcsolatban, de így bele gondolva ide is igaz lehet. Mi a jobb? Folyamatosan egy gyenge élcsapatnak lenni hosszabb ideig Európában és olaszban többször kiemelkedni vagy 10 évente 2-3 évet Elitcsapatnak lenni 1-2 BEK, Bl, olasz bajnoki győzelemmel, aztán teljes lesüllyedés pár évre.

      Én azt mondom Buffon odaadna min. 5 bajnoki címet 1 Bl címért. Az sem véletlen hogy még mindig nem takarodik el nyugdíjba és még 1 évre aláírt ha jól tudom. Kb. 2 oka lehet: 1) mindenáron Bl-t akar nyerni, 2) tart attól hogy Donnarumma marad a Milan-nál és megdönti pld. azt a rekordot, amit Ő vett el Maldinitől és még akarja kicsit nyújtani mondjuk a meccsszámait. A második is jól hangzik persze, de gyanítom az első nyomósabb érv.

      Szóval Trussardi beírását én nem veszem támadásnak, az én nézőpontom szerint ez pont hogy a Milant teszi értékesebbé, mert nekem a szinuszgörbe értékesebb ha magasabban van a teteje, még ha ez azzal is jár hogy sokszor mélyebben van az alja. 🙂 És ezen az sem változtatna ha esetleg nyerne 1 Bl-t a Juve az elkövetkező években, mert egy-egy sikeresebb év bárkinek becsúszhat (lásd Porto, vagy Valencia, Bayer, Arsenal szintű csapatok döntőig eljutása).

      • Ja, annyit még hozzátennék, hogy azért annak nagyon örülnék, ha ezt már max. Buffon nélkül tennék meg. Ő szépen nézegesse a gólvonal technika vívmányait otthonról és gyakorolja kicsit a “Gerinces nyilatkozat tételek alapjai” c. könyveben leírtakat.

  2. Trussardi írása igencsak elgondolkodtató. “hodyzoli” megfogalmazott ezzel kapcsolatban egy véleményt.

    “A Milan ritkán volt tartósan “nagy” csapat. A Juventus sokkal inkább az. A Milannak voltak jó csapatai, a Sacchi-féle, Ancelotti-féle, meg korábban a 60-as években is, de ezek között csak a sötétség volt többynire. A Milanra összességében sokkal jellemzőbb a 4-10 hely valamelyike, mint a dobogó, ha az elmúlt 120 évet összességében nézzük. A Milan a korszakonként néhány éves fellángolásaitól eltekintve inkább egy középerős csapat, mint topklub.”

    A “topklub” definíciója sem egyértelmű. A mostani Manchester City egyértelműen topklub, ha napjaink futballját nézzük, a Milan meg egyértelműen nem az. Ha klubtörténelmet nézünk, akkor pont fordított a helyzet, mert a Citynek nagyjából az 1960-as évek végén volt a csúcsidőszaka bajnoki címmel, KEK-győzelemmel. A jelent meg mindenki ismeri.

    A Milan története igencsak változatos, de éppen ez a változatosság , ami egy klubot “topklubbá” tesz. Én ezek közé viszonylag kevés csapatot sorolok: a Manchester Unitedet és a Liverpoolt, a Benficát és a Portót, a Realt és a Barcelonát, a Bayern Münchent, az Ajaxot, a Juventust, az Internazionalét és persze a Milant.

    Hagyomány, sikeres korszakok, megújulási képesség, döntőbeli szereplés, nemzetközi sikerek, klasszis – legendás – játékosok. Nagyjából ezeket a kritériumokat mondanám, ha top klubokról beszélünk.

    A felsorolt csapatok mindegyike rendelkezik ezekkel vagy a többségükkel.

    A topklub státushoz – én így gondolom – elengedhetetlen, hogy egy klub a nemzetközi porondon is letegyen valamit az asztalra. Nagyon sok csapat nyert már bajnokságot, kupát, nyilván jóval kevesebbnek van európai trófeája. Ezek között is kell szelektálni, hiszen egy KEK-győzelem sosem volt egy szinten a BEK-trófeával.

    Én a Juventust és a Milant is a top klubok közé sorolom, nyilván nem a jelen alapján. Trussardi számára úgy tűnik, hogy a top klub azt jelenti, hogy egy szűk elitbe tartozó csapat, amely szinte folyamatosan ott van a tűz közelében. Nem vitás, hogy a Juventus top klub, inkább az a kérdés, hogy a Milan miért nem az, ha nem az.

    A Milan az elmúlt több mint egy emberöltőben a célkitűzéseit, motivációját, identitását Európában találta meg. Érdekes, hogy a Milan történetének két kiváló edzője, Sacchi és Ancelotti összesen csak 2 bajnokságot tudott nyerni, miközben nemzetközi trófeákból meg rengeteget. A Milan kerete tipikusan Európára lett kitalálva. És itt vizsgálandó, hogy a topklub kifejezés mondjuk a Serie A-n belül értelmezendő, csak Európára vagy mindkettőre. A Milan nagyjából 5 évente nyert bajnokságot. Voltak nagy szünetek, de volt, amikor egymás után nyerte a csapat a scudettókat. A Milan nagyon jó arányban váltotta nemzetközi trófeára (BEK, BL) a scudettóit. Most már ugyebár torzít a kép, mert több olyan csapat nyert 1993 óta BL-t, amely nem bajnokként jutott a sorozatba (a Milan például 3-ból 2-t). A lényeg, hogy amennyiben Trussardi véleményét nézzük, akkor szinte a Juventus lehetne az egyetlen olasz top klub. Ugyanakkor a 7-szer is Európa legjobbja AC Milan csak az utóbbi évek problémái miatt ne kerülne ebbe a kategóriába?

    Én úgy gondolom, hogy az állandóság (amit a Juve képvisel) mellett a megújulási képesség, a klubtörténet (sikereket tekintve) lejtmenetét követő fellendülés is topklubbá emelhet egy csapatot. Az, hogy a másodosztályt is megjárt Milan vissza tudott térni a csúcsra, ezt jelenti. A bajnokságban nem annyira jól szereplő Milant mindenki el akarta kerülni a BL-ben, mert tudták az ellenfelek, hogy a bajnokságot meg a BL-t nem lehet összekeverni.

    A Milan a rendkívül sikeres Berlusconi-korszakban nem nyert annyi bajnokságot, mint amennyivel az elmúlt időszakban jobb volt a többieknél. Nyert viszont mást, mert mást tartott fontosnak az elnöke, és ez a “taktika” be is jött. A Juventus esetében érdekes egyébként feltenni a kérdést, hogy topklub-e az, amely annyira dominál a saját hazájában, toronymagasan a legjobb csapat a Serie A-ban, de ezt az előnyét képtelen trófeákra váltani. (Az előny a többiekkel szemben az, hogy a legtöbb Serie A-s fiatal tehetség inkább a Juvéba menne, mert ott van a legnagyobb esélye valamit nyerni.) 26 éve nyert utoljára BL-t a Juve, pedig kiváló csapatai voltak, de a rengeteg elbukott döntő (1996 óta 5…) és az, hogy lassan 25 éve nem nyert a Juve komolyabb európai trófeát, egyre szánalmasabbá teszi őket, ami megnyilvánul az igazolásaikban is. Agyondominálták az elmúlt évtizedben a Serie A-t, de erre már senki sem kíváncsi, mindenki természetesnek veszi a bajnoki címüket. Viszont Európában hiányzik az a plusz. Bizonyos értelemben a Juve Európában – a döntői ellenére is – nem top klub. Jól szerepel, ott van, döntőt játszik, de azt meg is kell nyerni. Nagyon nem mindegy, hogy milyenek az arányok. És arra a Juve nem lehet büszke.

    Ilyen értelemben egyébként a Benfica is hasonló cipőben jár, mint a Juve, amely a Guttmann-átok miatt(?) nem képes európai trófeát nyerni, de azzal, hogy néha-néha kilyukad egy-egy európai kupadöntőben, igenis ott van a topklubok között – azért leginkább a múltja miatt.

    A Juve és a Milan összevetésének a jelenüket tekintve nincs értelme, jelenleg nem egy szint a két klub/csapat. Amikor Milan-szintről beszélünk egy-egy játékos esetében, akkor óhatatlanul azokra a játékosokra gondolunk és azokra a csapatokra, amelyek valamilyen sikert értek el. Ez nem afféle nagyképűség vagy a realitásérzék elvesztése. Akármennyire is nem tekintendő topklubnak a Milan az elmúlt éveket tekintve a bajnokságban (sem), a játékosokat ennél a klubnál nem lehet középszerekhez viszonyítani, mondván “jó lesz ez a mi szintünkhöz”.

    Ennek a klubnak olyan hagyományai vannak, amit nem elsősorban a bajnoki címek fejeznek ki, sőt, elsősorban nem azok, hanem a nemzetközi sikerek, valamint az, hogy az elmúlt 30-35 év legnagyobb klassisai közül legalább 50-en játszottak itt, aminek hatására még most, a sikertelenség időszakában is megvan a klub respektje.

    Én egy Manchester Cityt vagy PSG-t sosem fogok egy kalap alá venni a Milannal vagy a felsorolt klubokkal, mert mindenki tudja, hogy a jelen sikereiknek mi titka. Ezek a klubok önerőből szinte semmit sem tudtak letenni az asztalra történetük során (jó, mindketten nyertek KEK-et). A City évek óta Európa 3-4 legjobb csapata között van, de bárkivel is akadna össze, nem szívesen fogadnék ellenük, mert nagyon jók. Ilyen értelemben top klub a City. De a múltja alapján – amikor nem állt mögöttük egy sejk sem – semmiképpen.

    A Milan viszont az. Éppen ezért szomorú, hogy az elmúlt évek vezetősége – köztük az, aki újra naggyá tette a Milant – hagyta, hogy ide süllyedjen ez a klub.