Pierre Kalulu, a Milan első szerzeményének ügynöke beszélt a klubbal való tárgyalásokról, a projektről és arról is, hogy Paolo Maldininek milyen fontos szerepe volt az átigazolás megvalósulásában.
Mint ismert, a piros-feketék szerződtették az Olympique Lyon saját nevelésű jobbhátvédjét, Kalulut, akinek június 30-án lejár a szerződése. A 20 éves játékos lesz a Milan első nyári szerzeménye és néhány hete már Milánóban járt, ahol teljesítette a kötelező orvosi vizsgálatokat, majd aláírta a szerződését.
„A Milan kapcsolatba lépett velünk, hogy bővebben informálódjon a játékosról, a családjáról, a mentalitásáról és még sok-sok részletről. Pierre úgy véli, hogy a Milan rendelkezik a legjobb projekttel számára és hisz abban, hogy nagyon sikeres lehet a csapatban.” – mondta Eduardo Marinho ügynök a MilanNews-nak adott interjújában.
„Nagy jelentősége volt a Maldinivel folytatott beszélgetésnek. Teljes áttekintést vázolt fel a klubról és a bajnokságról, valamint fontos tanáccsal látta el Pierre-t. Egy fiatal tehetség számára elengedhetetlen fontosságú egy ilyen tapasztalt legendás játékos tanácsa és támogatása.”
„Posztja? Egyértelműen a jobbhátvéd poszt a kedvence.” – tette hozzá.
Állítólag a FIFA szabályai értelmében a Milan nevelési költség címen Kalulu játékjogáért mintegy 480 ezer eurót fog fizetni a Lyonnak. A játékos 2025 júniusáig szóló szerződést köt a Rossonerivel és éves szinten 500 ezer eurót tehet zsebre Milánóban.
6 hozzászólás
Egy újabb fantom igazolás. Francia (nem sok játékos aratott eddig az olasz bajnokságban). 480 ezerért (nyilván az ár mutatja az értékét).
A mai napon járt le Kalulu szerződése. Ez nem a játékos ára, hanem – ahogy a cikk is írja – egy ún. „nevelési költség”. Ez még bőven a Bosman-döntést megelőző időszakból „átmentett” szabály.
A klubfutballban az 1990-es évek első feléig az átigazolási szabályok eléggé kaotikusak és bonyolultak voltak, a Bosman ügy utáni „szabályozási forradalom” előtt egy 1983-as dokumentum, a Belga Labdarúgó-szövetség (BLSZ) szabályzata (mely az UEFA és a FIFA által alkalmazott szabályokkal nagyjából összhangban volt) szerint történtek az igazolások. Ebben az adott játékos esetében háromféle jogviszonyt különböztettek meg: a nemzeti egyesületi tagsági jogviszonyt, a klubtagsági jogviszonyt, illetve a hivatalos versenyeken való részvétel előfeltételeként szolgáló igazolást. Magát az átigazolást úgy határozták meg, mint amely az adott játékos klubtagsági viszonyának változását eredményezi. A kölcsönadás nem tartozott az „igazi” átigazolások körébe, mert a játékos klubtagsági viszonya lényegében megmaradt, „csak” másik klubban szerepelt.
A klub és a játékos között a szerződések 1-5 éves időtartamra voltak köthetőek, és a szerződés lejárta évének június 30. napjáig voltak érvényesek (természetesen akkoriban is volt lehetőség arra, hogy „átstrukturálják” a szerződéseket még azok lejárta előtt). Ha egy játékosnak lejáróban volt a szerződése, akkor a klub a lejárati év április 26. napjáig új szerződést ajánlhatott neki. A klub részéről ez a lépés célszerű volt, ha ugyanis nem tette, a futballista amatőr státusba került, amely a klubra nézve kedvezőtlenebb helyzetet eredményezhetett. Ennek az új szerződésnek (ajánlatnak) az elfogadásáról vagy visszautasításáról a játékos szabadon dönthetett. Ha a játékos nem fogadta el az új ajánlatot, akkor – a május 1. és május 31. közötti időszakra – az ún. „kötelező átigazolás” kategóriájába került. Ez a státus – ellentétben a „szabad átigazolással” – azt jelentette, hogy az eladó klub hozzájárulására nem volt szükség az átigazoláshoz („szabad átigazolásnál” a két klub és a játékos akaratnyilatkozatára is szükség volt a transzferhez).
Mindkét átigazolásnál igényt tarthatott azonban az „eladó” klub ún. „képzési költségtérítésre”. Ezt az összeget a játékos életkorát és éves bruttó jövedelmét alapul véve számították ki. Ezzel a „kártalanítási” összeggel számszerűsítették azt, hogy a játékos az adott klubnál fejlődött, következésképpen a vevő klub jobb játékost kapott. A vevő klub továbbá fizette azt a költséget is, amely abból adódott, hogy az eladó klubnak az eladott játékost elvileg pótolnia kellett.
Kalulu esetében a 480 ezer eurós képzési (vagy nevelési) költségtérítés nem az értékét jelenti, ez az összeg nem azért viszonylag alacsony, mert Kalulu nem az új Cafu. Lehet, hogy a Lyon nem akart vele hosszabbítani, mert nem egy nagy szám a srác, de az is elképzelhető, hogy Kalulu volt hajthatatlan, és mindenképpen egy nagyobb klubhoz akart igazolni. Mondanám, hogy majd meglátjuk, de szerintem ugyanúgy el fogjuk kótyavetyélni, mint a többi ilyen fiatalt. Majd ráfogjuk a nyelvismeret hiányára, a stílusra, a játékrendszerre, a másfajta futballkultúrára, hogy miért nem kap (sok) lehetőséget. Ezt követően kölcsönadjuk valami klubnak, hogy fejlődjön, ami nekünk kb. tök mindegy, mert a legtöbbször azoknak sem adtunk lehetőséget, akik a kölcsönben rengeteg lehetőséget kapva bizonyítottak.
Na, úgy gondolom, remek jövőképet vázoltam fel a srácnak. 🙂
Mindig jó olvasni az írásaidat.
Nono, azért nem olyan fantom az. Őt tartják hazájában az új Lilian Thuramnak, a képességei már most jobbak, mint a jelenlegi jobb szélsőké, akik olaszok… ha már franciák, Theo Hernandez is francia, mégis a keret egyik legjobbja, szóval az etnikum nem feltétlen meghatározó. Kalulu az év igazolása lehet, Lyonban nem játszott a felnőttcsapatban, mert inzultációk érték, de Maldini résen volt és lecsapott a következő évtized egyik legnagyobb védőtehetségére, amiért jár a pacsker!
Úgy legyen!
Reméljük a játéka alapján nem ragad rá a Kulala becenév!