2022. szeptember 25., vasárnap

Ralf Rangnick távozóban és közelebb a Milanhoz

-

Az Elliott Management egy 3+1 éves szerződést fog kínálni Ralf Rangnicknak.

A Sportmediaset beszámolója szerint Rangnick 10 napon belül hivatalosan is elhagyja az RB Leipziget. A német szakember az utolsó bajnoki mérkőzést követően – ami június 27-én lesz az Augsburg ellen – távozik és új kihívások után néz, méghozzá Olaszországban.

Június végére van tervben egy végső, döntő fontosságú találkozó Rangnick és Gordon Singer között Londonban az Elliott székházában.

A Sportmediaset hozzátette: az Elliott meggyőződése, hogy Rangnick a megfelelő személy a Milan élére és egy három éves szerződést fognak kínálni a 61 éves szakembernek, ez további egy évvel opcionálisan meghosszabbítható. Rangnick úgynevezett menedzser szerepkört tölthet be Milánóban, tehát a csapat irányítása illetve a játékosok meccsre való felkészítése mellett jelentős befolyása lesz az igazolások terén is. Az Elliott ajánlata Rangnicknak évi 5 millió eurós fizetés.

Ugyanakkor Rangnick érkezése kapcsán a hivatalos bejelentésre legalább augusztus elejéig mindenképpen várni kell, ugyanis még javában tart a 2019/2020-as idény.

Forrás:milannews.it

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

5 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS