A mai napon ünnepli a 38. születésnapját a Milan legendája, Ricardo Kaká. Ez alkalomból összegyűjtöttük a volt csapattársak, játékosok, edzők, menedzserek és hírességek korábbi szavait, amelyeket az Aranylabdás brazil játékosról mondtak.
Kaká még a Sao Paulo játékosaként nyerte meg a világbajnoki aranyérmet és 2003-ban szerződött a Milanhoz, ahol pályafutása legszebb és legsikeresebb éveit töltötte. Hat év alatt Scudettót, Olasz szuperkupát, Bajnokok Ligáját, Európai szuperkupát és Klubvilágbajnokságot nyert. 2009-ben mintegy 68,5 millió euróért a Real Madridhoz igazolt, ahol spanyol bajnok és Király-kupa győztes lett, majd 2013-ban egy szezonra visszatért a piros-feketékhez. 2014-ben szerződött utolsó klubjához, az Orlandóhoz.
A brazil Aranylabdás támadó-középpályás a Milan színeiben 307 tétmérkőzésen 104 gólt szerzett és 66 gólpassz osztott ki. Kaká a brazil válogatottban 92 meccsen 29 alkalommal volt eredményes és a 2002-es vb-címe mellett 2005-ben illetve 2009-ben is megnyerte a Konföderációs kupát. Utolsó mérkőzését 2012 októberében játszotta Japán ellen a brazil nemzeti csapatban.
Emellett számtalan egyéni elismerést nyert, a legjelentősebb a 2007-es Aranylabdája. Abban az évben a BL gólkirálya lett, továbbá az Év játékosának is megválasztották.
Andrea Pirlo: „Két vagy három évig a világ legjobb játékosa volt. Volt olyan pont, amikor az ellenfeleknek fogalmuk sem volt arról, hogyan tudnák megállítani Kakát.”
Frank Lampard: „Kaká az egyetlen játékos a világon, akinek fizetnék, hogy láthassam a játékát. Lenyűgöző volt, amit a pályán művelt. Fantasztikus technika, gyorsaság, látás és passzkészség jellemezte, ráadásul sok gólt szerzett. Középpályásként szerencsés vagy, ha ezekből csak három adottsággal rendelkezel.”
Andriy Shevchenko: „Soha nem láttam ilyen tökéletes játékost, mint ő. Mindössze egy edzés után tudtam, hogy ez a srác különleges. Megváltoztatta a Milant és a történelmét.”
Adriano Galliani: „Ő egy zseni. Amikor leigazoltuk, tudtuk, hogy nagyszerű játékos, de arra senki sem számított, hogy 21 évesen ilyen sebességgel illeszkedik majd be a csapatunkba. Kaká egy igazi Milan legenda. Mindenki imádta őt a klubnál és az összes szurkoló a szívébe zárta őt. A Milanban olyan legendás játékosok játszottak, mint Paolo Maldini vagy éppen Franco Baresi, de talán nem túlzás azt mondani, hogy a szurkolók ugyanannyira szerették Kakát, mint őket.”
Silvio Berlusconi: „Nem tudom, hogy ő volt-e a legjobb Milan játékos az ott töltött időszakom alatt, de még soha nem láttam olyan játékost, aki fiatalon hasonló dolgokat vitt volna véghez, mint amit Kaká nálunk.”
Carlo Ancelotti: „Szemüveges, jól fésült és jól nevelt fiúnak tűnt – már csak az hiányzott, hogy könyvek legyenek nála. Remek, igazoltunk egy egyetemi hallgatót. Nem igazán hasonlított egy brazil labdarúgóra, inkább úgy nézett ki, mint egy Jehova Tanúja. De Ricardo nem volt egy finom úrifiú: ahogy megérkezett, fenekestül felforgatott mindent, miatta át kellett alakítani a szisztémánkat. A középpályás játékunk teljesen köré épült. A 4-3-1-2-es felállást rá szabták. Rá, aki megtestesítette számomra a modern irányító prototípusát, aki remekül mozgott be az üres területekre, jól tört be a védelem mögé, remekül kombinált a támadókkal és ezen felül fantasztikus ütempasszai voltak.”
Cafu: „Roppant erős egyéniség és soha semmilyen feladat elől nem hátrált meg. Ráadásul rendkívül megfontolt és racionális, ami elengedhetetlenül fontos egy olyan taktikus és szenvedélyektől fűtött futballban, mint az olasz labdarúgás.”
Franco Baresi: „Kaká tudja, hogyan kell zavarba hozni az ellenfelek védelmét. Mindig kicselezi az ellenfelét, majd nyílegyenesen kapura tör. Mindig gyorsítja és sohasem lassítja a játékot. A labdával futásban és a gyorsításokban Bobanra emlékeztet.”
Gennaro Gattuso: „Úgy nézett ki, mint egy robot. Kaká egy mesterlövész volt a pályán.”
Luiz Felipe Scolari: „Az új generáció brazil tehetségei közül Kaká a legfelkészültebb, a legteljesebb tudású játékos. A játéka rendkívül látványos, de sohasem öncélú. Rendkívül alázatos, mindig azon fáradozik, hogy miként tudja kiszolgálni a társait, miközben az egyéni akcióktól sem riad vissza. Szerintem az ideális helye a két ék mögött van, de akkor sem jön zavarba, ha előretolt csatárt kell játszania. Ő a modern támadó megtestesítője.”
José Altafini: „Engem Platinira emlékeztet. Tud gólt lőni, kreatív és mindig ott van az akciók középpontjában. Rendkívül hasznos csapatjátékos, ami nem kifejezetten brazil erény.”
1 hozzászólás
Mark van Bommel is ma ünnepel, ő ma lett 43 éves.
Kaká „legendája” annak is köszönhető az általa elért eredmények, megnyert trófeák mellett, hogy bizonyos értelemben egy letűnt (letűnőben lévő) rendszer talán utolsó mohikánja. Névleg nyilván a mai napig vannak ún. támadó középpályások, de ilyen típusú focista nincsen. Bár a sebessége nem volt elhanyagolható, nem volt szélső, ugyanakkor a pálya középső részén éppen ezzel tudott érvényesülni a lassabb védőkkel szemben, illetve látta meg a területeket befutáshoz vagy passzhoz, ahogyan a cikkben több nímand is mondta.
A mai futballban az erő, a gyorsaság, a futómennyiség az alap. Amikor a Real megvette Bale-t, ez pontosan jelezte, hogy Kaká helyett mire van szüksége a madridiaknak, és hogy merre tart a futball. Egy kiváló játékintelligenciával megáldott játékos helyére egy – Kakához képest mindenképp – buta futógépet szerződtettek.
Kakával kapcsolatban olyasmi érzésem van, mint pl. Ibrahimoviccsal. Ibrát – hiába volt a Juve meg az Inter játékosa is -, a Serie A játékosának tartották és tartják, tehát nem annyira egy bizonyos klub játékosának. Kaká úgy volt a Milan játékosa, hogy közben egy kicsit az olasz futball „terméke” is volt, talán a Serie A történetének legjobb példája arra, hogy igenis lehet ötvözni a brazilos zsenialitást és ösztönösséget az olaszos taktikai fegyelemmel.
Azzal a Scolari-féle megállapítással, hogy Kaká játéka sosem (volt) öncélú, azért vitatkoznék. Bizony előfordult, hogy többször még egy cselt meghúzott teljesen feleslegesen, vagy akkor is maga fejezett be egy támadást, ha a társa jobb helyzetben volt. Ettől persze még legenda. Vele kapcsolatban egyetlen negatívumot lehet említeni, az pedig a 2009-es távozása volt, amikor összevissza nyilatkozott, később saját akkori „vallomását” is cáfolta… Simán el tudom képzelni, hogy amikor visszatért, az azért is történt, mert dolgozott benne a lelkiismerete, hogy valamit „jóvátegyen”.
Szóval Kakát nagyon meg kell becsülnie az olasz és a világfutballnak, mert a posztja teljesen háttérbe szorult, ez a típusú játékrendszer úgyszintén, és kérdés, hogy az egyre inkább multifunkcionális játékosokban gondolkodó futballszakemberek a jövőben mernek-e kockáztatni azzal, hogy kiemelt szerepet szánnak egy kiemelkedő képességű játékosuknak (ami persze azzal is jár, hogy bizonyos feladatoktól megkímélik).