Az olasz élvonal küzdelmeit szervező Lega Serie A hivatalosan is bejelentette, hogy az összes klub egyetértett a játékosok fizetésének csökkentésében.

A koronavírus-járvány miatt az összes európai topbajnokság szünetel és határozatlan ideig mérkőzéseket illetve edzéseket sem rendezhetnek. A szünet miatt a klubok jelentős bevételtől esnek el, azonban a kiadások nagy része – legfőképpen a munkavállalók béreinek kifizetése – továbbra is fennáll.

A klubok terheinek csökkentése érdekében a Lega Serie A hétfőn egy rendkívüli ülést tartott konferenciahívás keretein belül. A szervezet hivatalosan is bejelentette, hogy 19 klub megállapodott abban, hogy egyharmaddal (négy havi bérnek megfelelő összeggel) csökkentik a játékosok és az edzők bruttó éves fizetését abban az esetben, ha a bajnokságot a következő hónapokban nem tudják folytatni.

A másik forgatókönyv, hogy folytatódik a szezon és a következő hónapokban megrendezik a hátralévő fordulókat, ekkor a játékosok illetve az edzők a bruttó éves fizetésük egyhatod részéről (két havi bér) lemondanak.

A szavazáson a Juventus nem foglalt állást, hiszen a torinói alakulat korábban már megállapodott az első csapat tagjaival a fizetécsökkentésről.

1 hozzászólás