A Milan nem tudott élni a lehetőséggel és csupán 1-1-es döntetlent játszott a Hellas Veronával az olasz bajnokság 22. fordulójában.

A milánóiak meglehetősen gyengén kezdték az összecsapást és már negyedórán belül hátrányba kerültek: Zaccagni pontos beadására Faraoni érkezett jó ütemben és a léc alá vágta a labdát, Donnarumma nem tudott hárítani (0-1). Nem sokkal később Verre próbálkozott távolról, de a lövése a kapu mellé szállt.

A 21. percben Rebic lőtt bal lábbal kapura és Silvestre könnyedén védte. A 29. minutumban jött az egyenltés: Calhanoglu végezhetett el szabadrúgást ígéretes helyről. A török középpályás lövése megpattant és a labda a kapuba vágódott (1-1). Az egyenlítést követően egy ellentámadással indulhatott a Milan, azonban Rebic közelről nem tudta a kapuba kotorni a labdát. A 37. percben szögletből veszélyeztetett a hazai együttes: Romagnoli fejelt és nagyjából egy métert tévedett.

Az 52. percben közel kerültek a vezetéshez a vendégek, Pessina fejese a kapufáról kifelé pattant és megúszta a Milan. Tíz perccel később ismét a kapufát találta el a Verona.

A 68. minutumban Amrabat csúnyán megtaposta Castillejót és a játékvezető videózás után azonnal felmutatta a piros lapot a veronaiak játékosának. Az emberelőnybe kerülés után a Milan folyamatosan a kapujához szegezte az ellenfelét a vezetés megszerzése érdekében, azonban a csapat csak kapufáig jutott a hosszabbításban.

Végül döntetlen lett a végeredmény és a Milan nagy lehetőséget szalasztott el, hogy felzárkózzon az élmezőnyhöz, mivel a Roma és az Atalanta is botlott ebben a fordulóban.

MILAN – HELLAS VERONA 1-1

Időpont: 2020.02.02. 15:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Chiffi
Gólszerzők: Calhanoglu (29.) ill. Faraoni (13.)
Sárga lapok: Hernández ill. Rrahmani, Pessina, Borini, Silvestri
Piros lap: Amrabat (68.)

KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-4-2): G. Donnarumma – Calabria (Saelemaekers 76.), Musacchio, Romagnoli, Theo Hernández – Castillejo (D. Maldini 93.), Kessié, Calhanoglu, Bonaventura (Paquetá 64.) – Rafael Leao, Rebic.

Cserék: Begovic, A. Donnarumma, Conti, Gabbia, Laxalt, Bonaventura, Brescianini.

VERONA (3-4-2-1): Silvestri – Rrahmani, Kumbulla, Günter – Faraoni, Amrabat, Veloso, Lazović – Pessina, Zaccagni (Dawidowicz 95.) – Verre (Borini 70.).

Cserék: Berardi, Radunovic, Eysseric, Stępiński, Di Carmine, Pazzini, Bocchetti, Dimarco, Empereur, Adjapong.

ÖSSZEFOGLALÓ:

20 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Még annyit,hogy valami ellenszere kéne már a 3:5:2 és a 3:4:3 ellen,mert ezek ellen a csapatok ellen látványosan szenvedünk mindig. Ellepik a a térfelüket nem tudunk(amúgy se) gyorsan támadást építeni és villám gyorsan vissza is zárnak 5:4:1 be. Ha már hátul vannak esély szinten semmi.

  2. Leakartam írni meccs előtt, de nem akartam vészmadárkodni….
    Amikor megtudtam, hogy Ibra nem lesz jelen, tudtam, hogy örülnünk kell az X-nek is.
    Sajnos ez van. Megnyerhettük volna, de elől teljes fejetlenség uralkodott. Mindenki gólt akart szerezni és mindenki vagdosta kapura, vagy afölé a labdát. Amikor Ibra ott van elől, azért mindenki elkezd gondolkodni, most meg…. hát igen. Ennyit számít az ő jelenléte.
    Kár azért a 2 pontért.
    Pedig eleget játszottunk emberelőnyben.

    Világos, Bennacer hiánya is meglátszott. Neki meg kell tanulnia kevesebb lapot gyűjtenie, mert eddig többet szedett be, mint Balotelli.

    Remélem az Inter ellen összejön egy X. Az sokat jelentene.

  3. Rettenet gyengék vagyunk. Rossz volt nézni. Semmi elképzelés,,finesz….. Átlag focistákkal vagyunk tele.. Ebből sokáig csak vegetálás lesz. Ez a Leao gyerek brutál gyenge….
    Borìtékolom,hogy az inter jövő héten elver,mintt buzi a faszát!
    Forza Milan!

  4. Látjátok?
    Ezt mondom nektek, Pioli hiába játszik / játszatna 4-4-2-t, ezek a játékosok (meg akik elmentek), nem minőségiek, nem tudják ezt játszatni.
    Jött Ibra, Ő labdabiztos, veszélyes, vele (rá) már lehet építeni a 4-4-2-t.
    De ilyen töketlen futkározò mérgezett egérrel, mint ez a Leao, ezzel sem megy!

    Pioli ha a nyáron marad, akkor rá (Ő kívánsága szerint) kell építeni a csapatot, ha meg megy, akkor ezt a csapatot csak egy sztáredző tudja kirángatni!
    HA, KI TUDJA EGYÁLTALÁN!

  5. A Verona 21 meccs alatt szerzett 30 pontot, mi 22 meccs alatt 32 pontot. Ez nem egy kieső Verona volt akiket sok szurkoló szerint simán verni kellett volna, vagy csak “ütni” őket. Ebben a szezonban egy erős középcsapat, pont mint mi. Utolsó 5 meccset nézve pontosan 3 győzelem 2 döntetlen a mérlegük, mint nekünk. Ebben a szezonban pontosan ugyanolyan erőt képviselnek, mint mi. Hogy ez rájuk nézve hízelgő, vagy ránk nézve szégyen az részlet kérdés, mindenesetre most is bejött a szerencsefaktor, ami leginkább jellemzi a középcsapatokat. Most kevesebb szerencsénk volt és nem nyertünk, az Udinese ellen például több szerencsénk volt és akkor nyertünk. Mert ennyin múlik.

    Szóval ennek is örülni kell, hogy szereztünk pontot. Az igazi kérdés meddig fog tartani az Ibra-effektus, azaz meddig fognak küzdeni a srácok, mert ha szezon végéig kitart az akarat, a Parmát és a Cagliarit előzhetjük, aminek a szezon elején nyújtott teljesítményünk tükrében örülhetünk is.

    • Szép amit írsz, de a statisztikát elnézve ezt a meccset hozhattuk volna simán. Több, mint 20 percet játszottunk emberelőnyben.
      Egyszerűen nem játszottunk hideg fejjel, mindenki gólt akart szerezni lehetetlen helyzetekből is.
      17x próbálkoztunk lövésekkel és ebből csak 6x találtuk el a kaput.
      A Verona csak 8x próbálkozott, de 6x ők is eltalálták a kaput.
      Rengeteget lőttünk mellé ez itt a gond. Ha kicsit higgadtabbak vagyunk összehozhattunk volna 1 gólt.

      • Te magad írtad ők is 6x találták el a kaput mint mi. Még egy dolog ami megegyezik a két csapatban. Ez alapján ők is hozhatták volna a meccset. Ha egy védő félpályáról kapura küldi a labdát ami végül felszáll a legfelső tribünre az is próbálkozásnak számít, de tényleg ér is valamit?

        Szerintem az a baj, hogy mivel lelkesedéssel meg jókora szerencsével nyertünk néhány meccset legfőképp alsóházi csapatok ellen, jött a rózsaszín köd és sokan azt hitték varázsütésre jók lettünk. Pedig nem lettünk jók, az erőviszonyokat hűen tükrözi ez a meccs is. Ne értsd félre, fontos a lelkesedés és én is örülök a mostani jó szériának, csupán szerintem nem egy katasztrofális eredmény ez egy nem is olyan gyenge ellenfél ellen.

        Főleg úgy, hogy se Ibra se Bennacer se Kjaer, velük lehet más lett volna az erőviszony a két csapat között. De megint itt jön a (bal)szerencse, hiszen minek nevezzük azt, hogy két alap játékos pont akkor lesz influenzás, amikor egy harmadik alapember eltiltást szed össze?

        Egyébként rossz belegondolni abba, hogy ha egy Verona ellen nem bírnak higgadtak lenni ahogy írod, akkor mi lesz az inter vagy a juve ellen 70e-80e ember előtt? Remény meg ima Fortunához, hogy ne megint egy 5-ös zakó legyen, ami lerombolná a lassacskán visszatérő önbizalmat.

        • De hiszen ugyanarról beszélünk, vagy mégsem?
          Ibra jelenlétének köszönhető, hogy hoztuk az eddigi meccseket kiscsapatok ellen. Nincs itt semmiféle rózsaszín felhő. A csapatunk sz@r úgy ahogy van. Ibra nélkül nem érnek semmit. És épp ezt láthattuk ezen a meccsen is.
          Amikor Ibra a pályán van, mindenki próbálja megjátszani, de legalább is arra törekednek, hogy beadásokkal, passzolgatásokkal jussanak előre.
          Ezen a meccsen viszont, aki csak közelebb jutott a 16-oshoz, azonnal kapura akarta rúgni. Ugyanazt játszották, mint amit eddig is tapasztalhattunk.
          Ha ott van a 16-oson belül Ibra, biztos lehetsz benne, hogy ezt a 3 pontot is elhozzuk, főleg úgy hogy több mint 20 percig emberelőnyben játszottunk.

          Az Inter ellen valószínű, hogy szívni fogunk, még Ibra-val is. Ez nem vitás.
          Viszont, mint MILAN szurkoló, nagyon reménykedem egy meglepetésben. A jelenlegi Inter ellen a döntetlen is siker lenne.

  6. Nem jó a megközelítès . Szerintem buktunk 2 pontot . Theo a lelátóra bombázott. Bona maradhatott volna szerintem mert parkette nagyon veszèlytelen a kapura . A kis maldinek sem most kellett volna debütálni. Kapufát mi is lötünk . Ezt a csapatot hazai pályán verni kellett volna . A kupameccs lehet az oka . Toro is elfárad mert nagy zakó lett nekik a hètvège .

  7. Összességében LGáborhoz csatlakozom :), korábban, pl. a Brescia vagy az Udinese ellen nekünk volt több szerencsénk, egyik meccs sem volt sima, igazából az egyenlítés miatt most sem panaszkodhatunk, és mellette még simán kaphattunk volna akár kettőt most is. Igaz, a végén volt esély a győzelemre, de azért talán az túlzás lett volna. Hosszú távon a szerencse/balszerencse úgyis kiegyenlíti egymást, illetve a szerencséért tenni is kell, ezúttal keveset tettünk azért, hogy innen-onnan (pl. Kessié lábáról el-) vagy bepattanjon. Ibra nélkül mindenesetre a szokásos formát hozzuk, ezt be kell látni, de az Inter ellen még vele együtt sem lesz sok sansz. Persze hátha…

  8. Elég szégyen egy Milanra nézve,ha egy 38éves játékosnak kell pályán lenni,hogy nyerjünk.
    Pár hulladéktól már megszabadultunk és amíg a k.pályára nem hozunk egy Ibra szintű klasszist,bukjuk az ilyen meccseket.
    Paqueta önbizalmát sikerült a végletekig leverni.
    Síralmas,elképzelés nélküli játék.
    Reméljük a merda ellen Zlatan varázsol,másban nem bízhatunk….