Szezonbeli ötödik vereségét szenvedte el a Milan, miután a csapat idegenben 2-1-re kikapott a Roma otthonában az olasz bajnokság 9. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Stefano Pioli egyetlen helyen sem változtatott és ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint az előző fordulóban a Lecce ellen. Szépen megtelt a vendégszektor is, ugyanis mintegy 5 ezer Milan szurkoló buzdította a csapatot a Stadio Olimpicóban.
Az első komolyabb helyzet Rafael Leao nevéhez fűződött. A portugál csatár a tizenhatoson belül tüzelt kapura és a lövése elsuhant a jobb kapufa mellett. A 16. percben Kessié indította Paquetát, aki a kapus mellett a kapuba lőtte a labdát, de a játékvezető les miatt visszafújta. Egy percre rá Pastore próbálkozott lövéssel és nem sokat tévedett, ám Donnarummának nem kellett közbeavatkoznia.
A 28. percben Calhanoglu lőtt távolról és Pau Lopez védte az alsó sarokba tartó lövést. Öt perccel később Suso lőhetett ígéretes szögből, de a kapus könnyedén fogta a játékszert. A 37. percben Zaniolo lőtt veszélyesen és Donnarumma szögletre ütötte a labdát. A szögletből megszerezte a vezetést a Roma: egy csúsztatást követően Dzeko a bal felsőbe fejelt (1-0).
Az első félidő hajrájában Pastore óriási ziccerét Donnarumma bravúrral védte, megakadályozva a második Roma találatot.
A második játékrész elején előbb Kolarov, majd Smalling került közel a gólszerzéshez, de mindkét próbálkozás kimaradt. Az 55. percben Calabria beadása után Theo Hernández egyenlített, a labda Smallingon irányt változtatott és a kapuban kötött ki (1-1).
Nem sokáig tartott az 1-1-es döntetlen, ugyanis az egyenlítő találat után három perccel Calabria rossz passza után helyzetbe került a Roma és Zaniolo révén újra megszerezték a vezetést a hazaiak (2-1).
A 70. percben egy szöglet után Mancini fejelhetett teljesen üresen, de a labda elsuhant Donnarumma kapuja mellett. Nyolc perccel később Pastore talált be a kapuba, viszont a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Nem sokkal később Zaniolo került ziccerbe, de Donnarumma ezúttal is nagyot védett.
A hajrában nagyon közel került az egyenlítéshez a Milan, de Calhanoglu az oldalhálót találta el. A hosszabbításban a vendégek végezhettek el szabadrúgást, azonban Calhanoglu lövése nem talált kaput. A hátralévő néhány perc nem hozott több gólt, így a Milan 2-1-re kikapott és nulla ponttal távozott Rómából.
ROMA – MILAN 2-1
Időpont: 2019.10.27. 18:00
Helyszín: Stadio Olimpico
Játékvezető: Daniele Orsato
Gólszerzők: Dzeko (38.), Zaniolo (58.) ill. Hernández (55.)
Sárga lapok: Mancini, Antonucci, Cetin, Kolarov ill. Musacchio, Biglia, Calhanoglu, Romagnoli
KEZDŐCSAPATOK:
ROMA: Pau Lopez; Spinazzola (Cetin 72.), Fazio, Smalling, Kolarov; Veretout, Mancini; Zaniolo (Santon 83.), Pastore, Perotti (Antonucci 53.); Dzeko.
Cserék: Mirante, Fuzato, Juan Jesus, Florenzi, Calafiori, Darboe, Riccardi.
MILAN: G. Donnarumma; Conti (Calabria 52.), Musacchio, Romagnoli, Theo Hernandez; Paquetà (Piatek 63.), Biglia (Bennacer 72.), Kessié; Suso, Rafael Leao, Calhanoglu.
Cserék: Reina, A. Donnarumma, Duarte, Gabbia, Krunic, Castillejo, Borini, Rebic.
ÖSSZEFOGLALÓ:
17 hozzászólás
Lesz itt még ennél is lejjebb….(?)
Ha sietünk még lecsaphatunk Di Francescora, neki is kijár egy esély…:D
Suso a padon ült? Úgy tűnt.
Giampaolonál is azt mondtam, amit most is, ennél a csapatnál valami nagyon nagy baj van!
(ÉS EZ NEM AZ EDZŐ HIBÁJA!)
Nem tudom mi lehet a gond, de ez a csapat a nevek alapján nem (!!!!) 12. helyre érdemesek a Serie A-ban!
Én valami mentális dologra, vagy az edzői stáb felkészítésére, vagy a Milan név miatti teher miatt gondolom ezt a rossz szereplést.
Szerintem a 4. helyet nyugodtan el lehet felejteni (esélyünk sincsen rá), egy 6. helyes Euròpa Liga nagyon-nagy szerencsével össze jöhet.
Bár ott már nem fog jòl mutatni ez a Roma elleni 2:1!!!!! Ez még fájhat a végelszámolásnál!
14.hely,az is 4…..😂😢
Feladtam. Ezt már meg se néztem. Félidőben ránéztem az eredményre, el is engedtem a meccset.
Nekünk, már csak az emlékek maradtak.. 🙁 🙁 🙁 🙁
https://www.youtube.com/watch?v=YNjqh6iPxko
https://www.youtube.com/watch?v=VIMK00eMz2c
https://www.youtube.com/watch?v=wpsAJKAKmfQ
https://www.youtube.com/watch?v=j1OIqZ5KKKQ
https://www.youtube.com/watch?v=bzXMFfU2D7U
ezt meg bónusznak :
https://www.youtube.com/watch?v=aaEoDa2XYPA
Egyébként,hol vannak azok akik Rinot szídták???
Ő ennél rosszabb keretből,hozta az 5.helyet Leonardoval együtt.
Ennél jóval erősebb Rómát vertünk!
Az,ugye nem volt jó…
Most????
Itt vagyunk, nem kell aggódni. Ahogy a kolléga mondja, Piateknek volt két jó hónapja. Azóta mindkét edző ugyanazt a 4-3-3 nyomatta ugyanazokkal a játékosokkal mint Gatta. Mégis mit vártál?!
Akkor is hangoztatva volt, hogy nem kizárólag edzőprobléma van nálunk. Továbbra is ez a helyzet, sajnos. Kellett az edzőváltás, de ugye elhiszed, hogy senki sem Giampaolóra vagy Piolira gondolt akkoriban? 😀
Itt vagyok ,ö is Piatek 2 hónapos szárnyalásának köszönheti ,hogy nem tizenedik helyen végeztünk , ja és itt volt Bakayoko aki minden hónapban a csapat egyik legjobbja volt tehát nem volt gyengébb keret ennél…
Végig néztem… Donnarumma,és Theo volt akit értékelni lehet. A többi közepes,illetve gyatra teljesítményt nyújtott. Azt nem értem, hogy ez a Suso gyerek mi a lófaxot tud, hogy Gianpaolo,és Pioli is kezdőként számít rá, úgy,hogy hónapok óta lófaxot sem csinál. Hihetetlen ez a dilettantizmus..
A két jobb bekkünk brutál katasztrófa volt. Parketta egyáltalán nem húzó játékos, ez már látszik.
Calhán látszott, hogy akar,ment ő is szépen, ez azért dicséretes.
Többen elmondtátok már, hogy ez a szezon is kuka,csak ezt szar már az elején tudomásul venni..
Kíváncsian várom a folytatást….
Forza Milan !
Most már az is megugorhatatlan feladat, hogy az alsóházból fellépjünk? Egy romhalmaz vagyunk nem több, nem irigylem Piolit sem.
Kettesével, hármasával nyeljük a gólokat, 9-ből 5 vereség, góllövésben olyan világverőket szorítunk magunk mögé, mint a Verona, Brescia vagy Spal. Csodálatos kilátások…
A 9 gólunk mellett az Atalanta 28-át olvasni egyenesen hátborzongató. De hol van még a vége, a kanyarban már olyan csemegék várnak, mint a Juve, Lazio vagy Napoli.
Mondanám, hogy ennyi idő alatt Pioli nem tudta még összerakni a csapatot és van még remény, de mivel Suso-t játszatja ő is ezért fölösleges védeni, Suso nem egy Messi, hogy kivonja magát a védekezésből. Theo gólt lő, aztán meg szerel az alapvonalnál, aki nem hajlandó kihajtani magát a meccsen az ne legyen kezdő soha.
Nem volt gyengébb keret???
Igazolták Leaot,Bennacert,Krunicot és Rebicet,valamint T.Hernandezt.
Az,hogy Piontek formában volt,nemcsak a lengyel érdeme.
Nem mellesleg kit vártatok edzőnek,ha a legjobb kp.sunkat Bakayokot se voltak képesek megtartani….
Így van!! Én nem mondom, hogy Gattuso-t hiba volt elküldeni. De most már tényleg 10 éve mondjuk hogy ide rutinos edző kell. Allegri sem volt az, de tudta kezelni a nyomást. Láthatjuk a nemzetközi mezőnyben is,hogy nagyon kevés az igazán jó edző. Én Spalettit sem tartom TOP edzőnek, de megfelelő tapasztalttal bír 1-2 nagy csapat irányítása után. Pioli első meccse és annak első félideje meggyőző volt. Aki még mindig 4-3-3-t ír az remélem soha nem edzősködik és szégyen az újságírókra nézve is. 4-2-3-1 vagy valami ahhoz hasonló taktika. Kessie és Biglia van középen a védelem előtt és Hakan-Paqi-Suso a támadó mögött.
Bízom a mindenkori edzőben, amíg nem mond totálisan csődöt. Szerintem Conti vagy épp suso előző meccsen mutatott teljesítményét egy jó edző paddal honorálta volna. De Biglia sem épp nyerő ember.
Ebben a csapatban a kapus posztot leszámítva senki sem pótolhatatlan. Régen működött az új seprű jól seper el és emiatt a játékosok összekapták magukat. Most edzőt váltottunk és tök ugyan azok játszanak, max kicsit intenzívebben. Ez megengedhetetlen, így fejlődni nem fog a csapat.
Gattuso idejében talán nem volt jobb ember Suso helyére, de most Rebicet talán ki lehetne ott próbálni főleg azok után, hogy Gazetta most is 4-es osztályzattal a leggyengébbnek találta Suso-t, úgyhogy érthetetlen, hogy miért kell mindig neki játszania. Jó lenne, ha tiszta vizet öntenének végre a pohárba és elmondanák mi van a szerződésében, vagy mi ez az ok, hogy hamarosan szobrot emelnek neki és stadiont neveznek el Suso-ról a pocsék teljesítménye ellenére, amíg olyan ül a kispadon, aki nem padoztatja Suso-t, addig azt nem lehet edzőnek nevezni.
Én Inzaghi éra óta mondom, hogy Suso nálam tipikusan padról beszálló nyerő ember. Akkor Honda volt a posztján aki 100x sokoldalúbb játékos.
Suso egy remekül cselező, veszélyes játékos. De félelmetesen egysíkú. Egy fáradt védelem ellen frissen szerintem rendre nagy előnyt jelenthetne, de kezdőként általában könnyedén beleszürkül a mezőnybe és gyorsan el is fárad a labdacipelésbe.