A legfrissebb hírek szerint Ante Rebic hétfőn orvosi vizsgálatokon vesz részt a piros-feketéknél és hamarosan kölcsönbe csatlakozhat a Milanhoz.
Szeptember 2-án este zárul az átigazolási piac és a klub vezetősége azon dolgozik, hogy 24 órán belül egy új játékost igazoljon a támadó-szekció megerősítése érdekében.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia átigazolási guruja szerint Ante Rebic a Milan kiszemeltjei között szerepel és zajlanak a tárgyalások a klubok között. A 25 éves horvát válogatott támadó kölcsönbe érkezhet egy 25-30 millió eurós vásárlási opcióval. Di Marzio úgy tudja, hogy a Rebic kölcsönszerződésében szereplő opció kapcsolódni fog bizonyos számú pályára lépéshez, amelynek elérése esetén kötelezően meg kell vásárolni.
Ezzel szemben a német Sky Sport újságírója, Marc Behrenbeck arról számolt be, hogy megszületett a megállapodás a felek között és csupán néhány részlet véglegesítése, valamint az orvosi vizsgálatok hiányoznak ahhoz, hogy Rebic a Milanhoz szerződjön.
Időközben a Frankfurt bejelentette, hogy Rebic kimaradt a csapat keretéből a Düsseldorf ellen.
Rebic 2016 óta erősíti a német élvonalban szereplő Eintracht Frankfurt együttesét, amelynek színeiben 100 tétmeccsen 25 gólt és 12 gólpasszt jegyzett. A horvát játékos 2018 nyarán világbajnoki-ezüstérmet szerzett hazája válogatottjával. Rebic értékét a mértékadó transfermarkt portál mintegy 40 millió euróra tartja.
Di Marzio információi szerint André Silva része lehet a Rebic-üzletnek. A MilanNews arról ír, hogy a tárgyalások előrehaladott stádiumban járnak és a horvát támadó kölcsönbe érkezhet egy 25 millió eurós rögzített opcióval, amihez további bónuszok társulnak. Állítólag Rebic szerződésében szerepel egy záradék, amely alapján a Fiorentinát illeti a játékos átigazolási árának 50 százaléka.
A Sky szerint Rebic hétfőn vesz részt az orvosin. André Silva beleegyezett abba, hogy csatlakozzon a Frankfurthoz. A két klub várhatóan egy kölcsön játékoscserében fog megegyezni, továbbá a Milannak vételi opciója lesz Rebicre, míg a Frankfurtnak Silvára.
FRISSÍTVE: Fredi Bobic, a Frankfurt igazgatója megerősítette az egyezséget.
„A klubok megállapodtak egymással, így ha minden jól megy, André Silva az Eintracht játékosa lesz, míg Rebic a Milanhoz megy.”
Rebic vasárnap este megérkezett Milánóba és hétfőn részt vesz az orvosi vizsgálatokon.
11 hozzászólás
Érdekes igazolás. Ha tényleg sikerül ezzel a kölcsön+opcióval elhozni, akkor talán még jó igazolás is lehet. 5-6 mérkőzésen láttam játszani és emlékeim szerint mindig az volt a benyomás róla, hogy nem rossz, bár kicsit csiszolatlan. Az biztos, hogy nagy harcos, aki a lelkét kiteszi a pályára és akit biztosan nem fognak szeretni az ellenfél védői. A statjai ugyanakkor nem kiemelkedőek, de Samunál mindenképp jobb.
Gyengülni nem fogunk vele.
Ez most komoly? Eddigi legjobb Rebices szezont Lapadula produkálta nálunk (kevesebb mint 1400 perc alatt) és ugyebár nem nyert tapsot, hanem egy Genoanak lepasszoltuk 11 millió € ért. Ha ezt tényleg leügyezik Maldiniék, akkor büszkék lehetnek magukra.
Önmagában nem lenne rossz ötlet délszláv játékosokat szerződtetni (főleg, ha nem Strinicnek hívják az illetőt), és Rebic is jó lehet. A mutatói átlagosak, de sebességet és fizikumot is hozhat a pályára. Így pedig remélhetőleg el lehetne felejteni a szarra sem jó Castillejót.
Az eddig látott két rendszer, amivel Giampaolo próbálkozott, 3 támadóval operál (2-1 vagy 1-2). Rebic inkább a szélen használható (4-3-3?). Piatek és Leao csatár, Suso trequartista lehet(ne, de nem az), Castillejo meg semelyik. És akkor ott van még Bonaventura, akit valahová be kellene építeni (és érdekes lenne, ha a középpálya bal oldalát kapná, ahol megint van már két ember: Paqueta és Calhanoglu).
A védelem jól lett kialakítva [ 2-2 szélső védő, 4 középső védő (Gabbia Caldara miatt tartalék) ], de a középpálya és a támadósor eléggé zsúfoltnak tűnik. A gond az, hogy elvileg érkeztek jobb játékosok a korábbiak helyett (Silva helyett Leao, Biglia helyett Bennacer, továbbá visszatért Bonaventura), de a már itt lévőket (Castillejo vagy Borini) nem sikerült elpasszolni. A vicc viszont az, hogy hiába igazoltunk játékosokat, Leao helyett Castillejo vagy Silva játszik…
Maradt egy nap a mercatóból. Galliani ennyi idő alatt sokszor csodát tett.
4 legyet egy csapásra. Egy jó játékos be, egy gyengusz ki, nem jön Correa, és a sinter elől hozzuk el, aki politanot pótolta volna.
Hát izé…
Jobb, mint A.Silva. Szvl a csere biznisz nekünk jó, feltéve, ha élnek a vásárlási opcióval.
Erős fizikumú, gyors csatár. Pont ilyenre van szükségünk. Úgy emlékszem rá, hogy nagyon agresszív is. Remélem nem fogja a fél szezont büntetésben tölteni.
Bár egy legalább 10 gól/szezonos csatárt vártam, nem bánom hogy ő érkezik.
Castilejo-t kellene gyorsan elpasszolni még ma, hogy a mágus edzőnknek esélye ne legyen megtévedni, hogy ki kerüljön a kezdőbe.
Szerintem meg ezt a pénzt rakjuk félre, télen tegyünk hozzá még ennyit és vegyünk végre egy jó játékost. A 4-3-3 at meg felejtsük el. Nem a formával van a baj, hanem azzal hogy nem ehhez az alakzathoz vettünk játékosokat.
Vajon mire kell Silva a Frankfurtnak?
Előttem van, ahogy a Brescia elleni meccs után felhívják Milánót, hogy ez az ember mindenképpen kell nekik…
Mindegy, legyen az ő bajuk. Szerintem rosszabbul biztosan nem járunk a cserével.
Hozzáteszem, így létszámban nem lesz több támadó játékosunk.
Engem egyedül az zavar egy kicsit, hogy Rebic a 3. lehetőség, azaz az első kettő nem jött össze (Correa, Everton). Hogy ez miért baj? Mert növeli a kockázatot. Nem penzügyi szempontból, úgy sikerült a hírek szerint egy egész jó koncepciót találni. Tegyük fel, hogy a profilelemzések alapján az elérhető játékosok közül Correa a legmegfelelőbb ember a posztra, de nemhogy a második (kevésbé alkalmas) jelöltet, hanem egyenesen a 3.-at, Correánál és Evertonnál kvázi alkalmatlanabb embert sikerült szerezni. Ezért (is) tartunk ott ahol, hogy az alkalmatlansági ráta magas a csapaton belül. Ez kinek a felelőssége? Szemléltessem még?
Egy 4 gyerekes család autót szeretne venni, 3 modell elérhető a számukra:
1. hétszemélyes kisbusz, a legjobb választás, mindenki kényelmesen elfér, a csomagok is
2. Egy 6 személyes, amiben a csomagok már nem igazán
3. Egy 5 személyes szedán, valaki mindig otthon marad! 😀
Mutt: És ha a 3 modell közül az első kettőt csak a „marketingesek” akarták rásózni a családra, de Ők végig a harmadikat szerették volna?
Honnan tudod hogy a többi volt a vezetőség célja? A sajtóból vagy tőlük? Ugyanis majdnem az összes igazolásunkra igaz, hogy aznap!!! derült ki, amikor már biztos volt hogy jönnek (Theo is csak azért derült ki, mert Maldinivel lefotózták tök véletlenül).
És ha még kértünk is árajánlatot az első autóra (Seat Correa), illetve megnéztük a Kia Everton-t, akkor is lehet hogy tudás alapján a harmadikba (Opel Rebic) „szerettünk” bele, amint kiderült hogy számunkra „megfizethető”. És hogy még bevették cserébe a selejtes Dacia Silvánkat is az csak plusz haszon.
😀 atya ég….
Szerintem meg nincs péz…. Csövesbánat meg van…..
Szerintem meg csak kukázunk a selejt között aki még szóba áll velünk…ilyen játékosokkal még annyit sem érünk el mint tavaly…erre fogadni merek…de örülnék ha buknám a fogadást…legyen Rebic a gólkirály! Forza Milan!