A Milan vasárnap este 1-0-ra kikapott az Udinese otthonában a Serie A 2019/2020-as idényének első fordulójában, így Marco Giampaolo vereséggel mutatkozott be tétmeccsen a csapat kispadján.
A szezonnyitó mérkőzésen egyetlen új igazolás sem szerepelt Giampaolo kezdőcsapatában. A kapuban Gigio Donnarumma kezdett, míg a védelmet a Calabria, Musacchio, Romagnoli, Rodriguez négyes alkotta. A középpályán Borini, Calhanoglu és Paquetá kezdett, a trequartista Suso volt és elöl Piatek mellett Samu Castillejo kapott lehetőséget.
Az első félidő nem hozott parádés játékot egyik csapat részéről sem, ráadásul kaput eltaláló lövést sem jegyezhettünk fel 45 perc alatt. Az Udinese három, míg a Milan két kapura lövéssel próbálkozott, azonban egy sem talált kaput. A piros-feketék támadásban és összjátékban is pontatlanok voltak.
A szünet után a két együttes közül az Udinese volt képes valamivel nagyobb sebességfokozatba kapcsolni, s egyre többször dolgoztatták meg Donnarummát, míg a vendégek támadásban továbbra sem mutattak javulást.
A 72. percben egy szögletet követően Becao a kapuba fejelte a labdát, amivel az Udinese megszerezte a vezetést (1-0). Nem sokkal később újabb gólszerzési lehetőség adódott az udinei együttes előtt, ám Lasagna lövését Donnarumma bravúrral hárította.
A Milan támadójátékát az utolsó negyedórára beálló Rafael Leao és Bennacer sem tudta felélénkíteni, így a csapat kaput eltaláló lövés nélkül zárta a meccset. A találkozó hajrájában a játékvezető Samir kezezése után videózott, ám hosszas gondolkodás után végül úgy döntött, hogy nem ítél tizenegyest a Milan javára.
A piros-feketék tehát vereséggel kezdték a bajnokságot és a következő fordulóban a Brescia ellen javíthatnak a San Siróban a második játéknapon.
UDINESE – MILAN 1-0
Időpont: 2019.08.25. 18:00
Helyszín: Dacia Arena, Udine
Játékvezető: Pasqua
Gólszerző: Becao (72.)
Sárga lapok: Jajalo ill. Paquetá, Calhanoglu, Borini
KEZDŐCSAPATOK:
UDINESE (3-5-2): Musso; Becao; Ekong, Samir; Stryger Larsen, Fofana (Nestorovski 70.), Jajalo, Mandragora, Pezzella (Sema 81.); Pussetto (De Paul 71.), Lasagna.
Cserék: Nicolas, Perisan, Opoku, De Maio, Nuytinck, Walace, Balic, Barak, Teodorczyk.
MILAN (4-3-1-2): G. Donnarumma; Calabria, Musacchio, Romagnoli, Rodriguez; Borini (Kessié 60.), Calhanoglu, Paquetà (Bennacer 76.); Suso; Piatek, Castillejo (Rafael Leao 74.).
Cserék: A. Donnarumma, Soncin, Conti, Duarte, Gabbia, Bonaventura, Krunic, André Silva.
ÖSSZEFOGLALÓ:
KÉPGALÉRIA:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
28 hozzászólás
Három dolog nem hagy engem nyugodni… Hogy melyik volt a következő 3 felsorolásból a legfájóbb!
– 0 gólt lőtt a Milan
– 0 Kaput eltaláló lövése volt a Rossonerinek
– 0 játékot láthattunk a találkozón a csapatunktól….
Szomorú ezt a szezonkezdést már nem tudom hanyadjára megélni. Kezd ez az egész olyanná váli, hogy a klubbunk címerét elátkozták… Akkor is kiállok a csapatomért, s maradok az AC Mazochista elvakult fanja! Forza Milan, s bízzunk egy szebb folytatásban!
Az edző úrnak meg külön kiemelném a “kreatív” csapatfelállítását! No comment….
Ma ez a Milan egy nagy nulla volt! Semmi fantáziát nem látok ebben a”csapatban”!
De!!!!!!
1.A gól előtt közvetlenül nem kellett volna sárgát adni a jó Piateknek műesésért és az udinei verőlegénynek ütésért egy gyönge pirosat?
2.Az a büntető a végén miért nem volt büntető? Tisztán látszott, hogy nem a fejéről pattant a kezére a laszti!
Legyetek szívesek erre a két dologra reagáljatok! De lehet, hogy én látom rosszul az egészet?!
Játékot elemezd ne a bíró tevékénységét. Focit gólra játszák.
A játékon sajnos nincs mit elemezni, mert játékot azt nem láttam!
Nem volt az 11-es.
Mint amikor a dög melegben az ember egy pohár jó hideg sörre készül és helyette langyos vizet kap.
Ne vonjunk le messzemenő következtetéseket előre. Ezért csak visszafelé fogok. Ez a csapat ugyanazt a nokedlit játsza mint 2 hónappal, egy évvel, 2 évvel ezelőtt! És sajnos az az embernek az érzése, hogy ez a garnitúra soha az életben nem fog jobban focizni (ez nem messzemenő következtetés, ez csak egy érzés).
Az a helyzet, hogy egy meccset el lehet szúrni. Nem állt össze a csapat. Van ilyen, láttunk már ilyet.
Viszont Giampaolo meccs utáni nyilatkozatától nehezen térek magamhoz. Ez annyira amatőr megnyilvánulás volt, hogy ilyet még soha nem láttam az életben. Valakinek el kellene beszélgetni a mesterrel, mert ilyet egyszerűen nem lehet csinálni. Gyakorlatilag lenyilatkozta, hogy az egész nyáron gyakorolt 4-3-1-2 és a ráhúzott taktika nem passzol a játékosokhoz, ezért újra fel kell építeni az egészet és vélhetően 4-3-3 lesz a befutó. Ezzel azért van gond bőven kedves Mester. Először is, én mint egyszerű halandó úgy gondolnám, hogy van a fejünkben egy elképzelés, taktika és nyáron ehhez igyekszünk játékosokat igazolni és ennek megfelelően formálni a csapatot. Másodszor, ha nem passzol a taktika a játékosokhoz, az 2 hónap gyarkorlás után az első tétmeccsen kell kiderüljön? Harmadszor, nem tiszta hogyan szeretnénk 1-4 helyre odaérni, ha most kezdünk kísérletezni, miközben a közvetlen riválisok közül az eddig látott Juve, Napoli és Fiorentina is olyan erősnek, vagy erősebbnek tűnik mint múlt szezonban. Negyedszer ha igaz is az ami látszik most és halvány fogalma sincs mit kellene csinálni, ezt akkor sem feltétlen kellene lenyilatkozni ország-világ előtt komplett hülyét csinálva magából és a Milanból egyaránt.
Remélem hamarosan rámcáfol és összeáll valami, de nekem ez pánik szerű nyilatkozat volt, és egy kicsit az is ami az elmúlt pár hétben történt: új játékosok nem játszottak felkészülési meccset, nem épültek be semmilyen szinten.
Egyébként nekem régi vesszőparipám, hogy mi a francért (persze értem és hogy lóvé) kell egy épülő csapatnak a Manchester és a Bayern München ellen a felkészülési meccseket játszani, de legalábbis azzal kezdeni. Egy új játékrendszert nem feltétlenül keményen védekező és magas tempót játszó csapatok ellen kellene elsajátítani. Ennek akkor lenne értelme, amikor már rögzültek és készség szintre fejlődtek a játékelemek.
Legyünk bizakodók, ennél már csak jobb jöhet! (Mondogatjuk ezt már vagy 6 éve… 🙂
Ha megadta volna a bíró a 11-est, akkor mi lett volna? Esetleg kapunk 1 pontot ezért a semmi játékért?
Esküszöm, nem zavarna a vereség, ha kidolgoztunk volna egy csomó helyzetet, rúgunk sok kapufát, stb.
De hogy helyzet nélkül le tudunk hozni egy meccset a félelmetes Udinese ellen?
Itt szeretném felhívni a figyelmet az edző meccs előtti nyilatkozatára: „Versenyképes Milant akarok látni”
Én is.
Gyerekek… Hát ez mégis mi a fa..om volt? Ez a pali azt hitte, hogy Susot kicsit visszább viszi, Castillejot kicsit előrébb és ennyi?? Ő a nagy taktikus?100%, hogy Giampaolo Novemberben már nem lesz a Milan edzője! Amúgy engem Calabria cseszett fel a legjobban… Vicc az a gyerek…
A legnagyobb csalódás az edző… Mikor idejött megmagyarázta hogy ez a Milan és nem elég eredményesen játszani hanem szép és látványos futballt kell játszani. Ehhez képest… Az alakzat változott azon kívül semmi. Kedvencem mikor nálunk van a labda és úgymond „támadunk”. Szép kényelmes kocogás, lassú passzok. Amíg el nem érünk az ellenfél 16-osáig vagy még addig se. Utána vagy egy észnélküli semmit nem érő beadás vagy inkább beadási kísérlet vagy fogjuk és addig passzolgatjuk hátra a labdát amíg a kapusig nem jut. Donnan óriási a nyomás mert fogalma nincs mit csináljon a labdával csak annyit tud tenni hogy belerúg egy jó nagyot. Egész mérkőzés alatt ez megy. Rohadt idegesítő. Nincs elképzelés nincs lendület csak rengeted pontatlanság. Az oké hogy tavaly ez ment de hogy idén is? Az ellenfél egy labdaszerzés után egyből előretört mi meg ha labdátszerzünk egyből hátrapassz… A másik nagy csalódás számomra vezetőség. Egész nyáron azt fújták erősíteni akarnak de nem kapkodnak mert nem akarnak hibázni. Ehhez képest… Bakayoko miért nem maradhatott? Az egyetlen ember aki ért vmit a középpályán. Miért vettünk 4 játékost ha nem férnek be EBBE a kezdőbe? Duarte helyett ott van Gabbia/Caldara. Krunic helyett maradhatott volna mauri bennacer helyett baka leao helyett meg cutrone. Leaoba mit láttak? Még a lille-be se fért be… Ez a keret semmit nem erősödött inkább gyengült. Miért nem lehetett venni két húzóembert ebből pénzből és kész. Máris előrébb lennénk. Miért nem veszik észre hogy egy rohadt irányító kell a csapatba? Ide egy külföldi edző kell akinek teljesen más elképzelései vannak. Ki kell ölni a csapatból ezt a lassú gyenge olasz focit amit játszik. Megölik vele az amúgy sem túl jó játékosainkat meg magát a klubot is…
Ide is beírom ezt a szösszenetet, mert nem bírom elviselni, de tényleg!!
Sírva hányok, de tényleg!! Qrva nagy reményekkel vártam a szezont, de úgy berúgtam, hogy magam elé bandzsulok még most is. Nem értem az egész taktikát , felállást…
Segítsen ki valaki, aki jobban ért ehhez!!! Ez mi volt, de tényleg?! A tavalyi kuka emberek??? Mi van??
Bazd + ez tényleg értékelhetetlen, de tényleg. Ez volt a nagy mercato?! Azonnal vissza Gattát! Az még ennél is sokkal ígéretesebb volt. Komolyan mondom, ilyen lélektelen szart nem igen láttam, talán még tavaly sem!! Tényleg ez lesz a szezon?? Momentum sem, 95 perc alatt….
Ez sokkal fájóbb lesz, mint az elmúlt év. Esküszöm segítség!!
Nyugi Morph. Nézd a dolgok szebbik felét. Láthattad pl ujra Borini ragyogó mozgását. Vagy rodrigez hogyan hozzam lehetetlen helyzetbe a kapusomat. Vagy az uj szerzemény Benacer tenyerembe sullyesztem az arcom minden xar megmozdulásom után…stb. Remélhetoleg nem esünk ki.
Uram Isten!
Adj erőt, de tényleg! Köszönöm nyugtató szavaid, máris jobb, ahhhhhh…..
Vége. Még van 1 hét remélem eladunk 4 játékost legalább…
Nem érdekel mennyiért, csak ne ezt egy évig még….
Ez amit ma láthattunk nem Giampaolo hibája. Ő egyszerűen ennyit tud, nem lesz képes semmi többre és nem fog tudni ki hozni semmi többet ebből a csapatból. Ő kapott egy lehetőséget amit az ő szintjén nem lehet el utasítani. Itt mindenről a vezetőség tehet akik úgy döntöttek hogy Giampaolo lesz a edző és akik ekkora nagy neveket hoztak ezen a nyáron a csapatba és el engedték Bakayokot aki hosszú évek után végre valamit mutatott a középpályan. De nem baj majd még el hozzák a gyilkos Correat és meg vagyunk mentve. Ez a csapat évek óta nem tud támadni és ez nem a csatárok hibája de a középpálya hibája. De nem baj majd egy ki eső csapatból hozunk ide egy remek középpályast és minden ok lesz. Többet vártam tőled Maldini.
Nem lesz itt gond szerintem. Az Udinese bomba erős csapat hozzánk és a szintünkhöz képest, ők simán elérik a 12-14. helyet is akár. Ha fejlődünk és a szerencse is mellénk áll akkor mi is bent maradhatunk a Serie A-ban…bár az lenne a legjobb ha kiesnénk. Ez fájdalom. Szerintem Rino is sírt otthon a TV előtt ha ezt megnézte. A tavalyi csapatot láthattuk csak még szarabbul játszanak. Tényleg kár volt az összes igazolás. Akkor már tényleg az kellett volna hogy hoznak 1 db épkézláb játékost aki fazont ad a játéknak. Ebből a keretből semmi sem lesz így. Gyenge középmezőnybe várható a vége… fájdalmas év lesz ez is…
Legyünk optimisták, keressünk pozitív dolgokat. Ja az nincs ,ez nagyon gáz volt.Sajnos semmi nem jut eszembe ,hogy mivel ámítsuk magunkat.Olyanok vagyunk mint az újpest majd jövőre. FORZA MILAN !!!!!
Már a szezon előtt tudtam, hogy ez a felállás egy rossz döntés lesz. És az edzőről is ezt sejtettem. Sajnos igazam lett. A 4:3:3 jobb lenne,de ahhoz meg évek óta nincs balszélső. A török nem szélső,nem is játszott jól ott soha. Még Bonaventura hozta a legjobban a keretből,de ő sem igazi szélső.
4:2:3:1 lenne még alternatíva talán.
És egy jó edző végre valahára.
Ilyen kilátástalan játékot én nem is tudum,hogy láttam-e a Milantol valah. Pedig volt pár szar szezon és edző az elmúlt években.
Sajnos vagy szerencsére nem láttam a mérkőzést, de… Nem értem, hogy mit is vártatok. Ez a kezdő ugyanazokból a játékosokból állt, akik tavaly is a keretben voltak és javarészt végigjátszották a tavaszt. Akkor is ennyit tudtak, most is ennyit tudnak. Nem kell csodálkozni semmin. Az új játékosok nagy része a felkészülés második felében vagy a végén csatlakozott a kerethez, nem lehet Őket berakni, mert nincsenek megfelelő állapotban. Ez – egyébként jó kifogásnak is tűnhet – de sajnos igaz is. Ne várja senki, hogy majd most szemet gyönyörködtető játékkal 3-4 gólokat lőve meccsenként fogunk bajnokságot nyerni, főleg nem augusztusban. Akik látták a meccset azok leírták, hogy értékelhetetlen volt, a is statisztika magért beszél, de ezt el kell felejteni mielőbb és továbblépni. Azért kell szorítani, hogy mielőbb összeálljon a játékrendszer és a játék, és addig bárhogyan is, de meccseket kell nyerni. Akár ilyen szar játékkal, de óriási szerencsével.
Mondjuk így 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=ylDt-4oSNow
Hali Mindenkinek !
Utólag hála Istennek,hogy nem láttam a meccset. Új helyre költöztem,és a szolgáltató baxott időre bekötni a kábel tv-t.
Így már nem bánom… Csak annyit, hogy az az edző, aki Susot látja kulcsfigurának, az jobb ha elássa magát. Ezt a palit már tavaly lapátra kellett volna tennie… Persze nem láttam a meccset, lehet jól játszott, kutyából nem lesz szalonna.
Kíváncsian várom a Brescia elleni otthoni meccset..
Forza Milan !!
Dommarummát el kell adni, 60millióért, ésaAzon a pénzen kell hozni két normális középpályást aki oda rúgja a labdát ahová kell. Ezek nem tudnak egyeneset rúgni a labdába. Suso Kessie Cast Calabria Hakan mehetnek a csába. Értük is lehet kapni még közel 100milliót. Sok idő nincs.
Nekem úgy tűnt hogy a fiuk egyenesen a kocsmából jöttek ki a pályára és úgy is játszottak . Én már rég mondom hogy nálunk a baj a középpályán van oda kellet volna venni vagy két jó palit 50-60 millióért és a selejten pedig túladni és meg lett volna oldva a helyzet .
AC. Bela a jelenlegi Milan-nak van az én szememben összesen 2 jó játékosa. Romagnoli és Donnaruma. És amikor valaki azt mondja hogy el kell adni Donnarumat azt komolyan nem értem. És 60 millaból venni 2 jó középpályást? Örülhetsz ha veszel 1et de az nem oldja meg. Lesz egy középpályásod de nem lesz egy remek kapusod. Tehát előre nem lép így a csapat de szerintem még egy kicsit hátra is lépne a csapat ha el adná Donnarumat. Donnaruma egy nagyon fiatal kapus aki már nagyon de nagyon sokszor meg mentette a csapatot. Ide hamarabb egy edző kell aki tudja is hogy ki és mi kell a csapatnak, és nem egy Giampaolo aki a Sampdorianal sem mutatott semmi extrát, sőt láttam én előtte sokkal jobb Sampdoriat is. Egyáltalán nem értettem hogy miért Giampaolot nevezték ki. De ott és akkor fel fogtam hogy ebből a Milanból így nem lesz újra nagy csapat és nem is az a cél. Mert ha az lenne a cél akkor hoznának ide egy jobb edzőt.
Az a nagy bajom, hogy jóval többet vártam Giampaolotól.
Én Maldiniék helyében nagyon gyorsan elkezdenék keresni, valami normális középpályást, aki ki tudja szolgálni Piatekéket, és nagyon gyorsan elkezdenék keresni egy vérbeli csatárt. (Ibrahimovic mentalitásút.)
Plusz, Maldiniék helyében én azt mondanám Giampaolonak, hogy: 5 fordulód van, ha ott nem érsz el a csapattal 10 pontot, mész a g.cibe!
Helyette meg ide kellene hozni egy Zdenek Zemant, az kicsikarná ezekből a támadófocit.
Emélkeztek anno a Leccéből milyen csapatot csinált?!
Szeretnék hinni abban a 4. helyben komolyan szeretnék, de egyszerűen nincs ekkora fantáziám, még akkor se ha 37 meccsünk maradt erre.
Ez az egész el volt basszarintva tegnap. Itt ki kell emelnem az edző felelősségét! 5 játékost kezdetett olyan pozícióban, ami nem a megszokott posztja.
Ugyan mi a fenét képzelt GP?
Suso szélső – adjuk el, vagy menjen a padra
Paqueta – Suso helyén ki lehetne próbálni őt, az ő helyén pedig Bonaventurát
Borini – Nem is értem, hogyan lehetett ő kezdő /Kessie, de még Conti is jobb produkciót tett volna le az asztalra/
Calhanglu – vagy baloldali középpálya, vagy pad…de tőlem mehet a Bundesligába vagy ahova akar – minek vettük Bennacert 16 m.-ért, ha nem próbáljuk ki
Castillejo – ő nem csatár, hanem szélső… ez egyértelmű. Leaonak vagy A. Silvanak kellett volna kezdenie, mivel ők csatárok.
A fenti játékosok ilyen poszton történő szerepeltetése edzői felelősség. Most meg azt mondja hogy vissza állunk 433-ra. Sírok komolyan.
Na mindegy októberig minden nagyon fasza lesz, királyok leszünk. Nem is volt ez a meccs rossz, csak tanulságos.
Remélem összekapja magát a banda. Forza Milan!
Ugyanezt mondtam este én is,5 ember játszott a saját posztján +a kapus.A többi öszevisza de szó szerint.
Èn csak azt nem értem miért hiszi mindenki azt, hogy az A.C. Milan-nál kell szerencsét prôbálnia?!
Kevés volt a hype az a baj…. 🙁
Ilyet.tudtam hogy kikapnak.már évek óta a kiscsapatoktol félni kell.ilyen kezdőt?örüljenek hogy nem kaptak 4et.a lényeg hogy borini játszott.remélem több ilyen botlás nem lesz.ha meg igy folytatjuk 14-13hely meglehet.na mind1 forza milan!!