Arrigo Sacchi, a Milan történetének egyik legsikeresebb edzője szerint a klub nagy szakértelemmel rendelkezik és jó döntés volt Marco Giampaolo kinevezése.

Sacchi korábban 1987 és 1991 között (valamint az 1996/1997-es idényben) volt a Milan vezetőedzője és rögtön a debütáló szezonjában bajnoki címet szerzett a csapattal. A 73 éves szakember összesen 220 tétmérkőzésen irányította edzőként a Milant, a mérlege 113 győzelem, 69 döntetlen és 38 vereség volt.

“Nagyon jól ismerem a Milannál dolgozó embereket. Hozzáértőek, megbízhatóak és jók abban, amit csinálnak. Maldini pályafutása magáért beszél és bizonyította értékét, megbízhatóságát illetve szakértelmét. Régóta ismerem Giampaolót. Amikor az Olasz Szövetségnél dolgoztam, azt akartam, hogy ő vegye át az U21-es válogatott irányítását. Mindez 2013-ban volt.” – nyilatkozta Sacchi.

“A Milan kinevezett egy olyan edzőt a csapat élére, aki egy igazi stratéga. Ez egy nagyszerű projekt. Giampaolo képes identitást és játékstílust adni a csapatának. A Milan szurkolók hozzászoktak ahhoz, hogy a csapatuk jól játszik. Nyerni akar, de meg kell birkóznia a nyomással és az érzelmekkel. Több elképzelés és nagyobb elkötelezettség kell a játékosok részéről annak érdekében, hogy a Milan elérje a céljait.”

“Boban még a tekintélyes pozícióját is feladta a FIFA-ban, hogy visszatérjen a Milanhoz és segítsen a klub újjáépítésében. A menedzsment jelenti a garanciát.” – tette hozzá.

Sacchi edzői karrierje alatt 1 Scudettót, 1 Olasz szuperkupát, 2 BEK-serleget, 2 Európai szuperkupát és 2 Interkontinentális kupát nyert a Rossonerivel.

12 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Nem kimondottan azzal a céllal írok, mert meg akarnám védeni Giampaolót, csak kissé meglepve olvastam a vele kapcsolatos – nyilván az eddigi meccsek alapján látottak miatti – kissé negatív véleményeket.

    A felkészülési meg barátságos meccsek alapján nincs értelme megítélni Giampaolo munkáját. Az egyértelműen erősebb játékosállománnyal rendelkező Bayern Münchentől kikapott a csapat, ráadásul a felkészülési időszak első meccsén. A Benfica ellen már jobban ment, a helyzetek megvoltak, de újabb vereség. A MU ellen végre voltak gólok, de védelmi hibák is. Végül a Feronikeli elleni meccs nem volt igazi értékmérő.

    Akárhogyan is nézzük, a keret egy sor új játékossal bővült, kb. egy hónapja tart a felkészülés, de nem is feltétlenül ez a fontos.

    Egyáltalán nem látom úgy, hogy olyan nagy lenne a “hype” Giampaolo körül. Hogy a vezetőség bízik benne? Meglepő lenne, ha nem így lenne… Hogy volt milanosok bizakodóak vele kapcsolatban, abban sem látok semmi különöset. Az egyébként éppen Bobanra volt jellemző – többek között -, hogy semmi sem tetszett neki.

    A vezetőség “összerakása” egyfajta szurkolói igényt elégített ki. Olyasmi stábot akartak sokan, mint ami a Bayern Münchennél van, a Milanhoz kötődő korábbi legendás játékosokat. Teljesült. Nem “hype”, hanem bizakodás, ami megnyilvánul velük kapcsolatban. Hogy Maldinit a játékosmúltja miatt folyamatosan fényezik, nekem is unalmas, de talán majd ha eredmények is lesznek, majd abbahagyják…

    A Giampaolóval kapcsolatos szurkolói szkepticizmust a felkészülési meccsek alapján nem nagyon tudom hová tenni. Láttuk, hogy korábban éppen a Bayern elleni jól sikerült felkészülési meccs után másként sikerült az idényünk. Az összes korábbi tréner megkapta a bizalmat. Leonardót rengetegen dicsérték, mert szinte minden gyakorlatot labdával végeztetett. Allegriben mint a fiatal edzőgeneráció jeles képviselőjében is sokan bíztak. Seedorfban majd Inzaghiban azért reménykedtek, mert legendák voltak, azt remélték tőlük, hogy megtanítják(?) a játékosoknak, mi az a Milan-szív… Mihajlovictól erőnléti előrelépést, egy masszívabb Milant reméltek. Montellától azt várták, hogy vele minőségi ugrás áll be a támadójátékunkban, Gattusótól pedig azt, hogy aki nem hajt, mint az állat, azt Rino lerendezi.

    Így jutottunk el oda, hogy Giampaolo személyében nem egy korábbi remek játékos lett a tréner, ráadásul edzői sikereit sem lehetne napestig sorolni. Hogy Sacchi szépeket mondott róla (meg a vezetőségről), nyilván kincstári optimizmus. Egy dologra azért felhívnám a figyelmet.

    Játékosok, maga Giampaolo és most Sacchi is szóba hozta, amit korábban (mondjuk Ancelottitól kezdve) emlékeim szerint kevesen emlegettek – és ami azért elszomorító -, hogy a Milan számára identitást kell adni és játékstílust, és Sacchi úgy gondolja, Giampaolo erre képes.

    Az identitás jóval súlyosabb dolog, mert az évtizedek alatt alakul ki, és bár évek alatt is “el lehet tüntetni”, azt is jelenti, hogy a “visszaszerzése” sem megy egykönnyen. Ha egy korábbi legendás tréner azt állítja, hogy a Milan egy identitás nélküli klub és csapat lett, az annyit jelent, hogy nincs meg, elveszett az a klubot és csapatot egyedivé tevő szellemiség, ami miatt a Milan Milanná lett. Ezzel sok óriásklub küzdött és küzd is, és nem annyira az eredmények függvényében kell meghatározni. A Liverpool például a viszonylagos sikertelenségei ellenére is meg tudta őrizni a szellemiségét, míg a Manchester United éppen ezzel küzd. A Bayern Münchenre ugyancsak igaz, hogy fontos számukra a német erények képviselete. És bár tettek egy próbát Guardiolával, valahogy az a Bayern nem volt “az igazi”. Giampaolónak tehát a csapaton keresztül kellene valamiféle szellemiséget visszacsempészni a klubba, mert az jelenleg nincs. Ha az elmúlt éveket nézzük, a Milan valamiféle trendet próbált volna követni, ami azonban nem volt jellemző a klubra. Nem tudta megtartani vagy nem volt képes megtalálni azokat a sarokköveket, amelyek segítségével fel lehetett volna építeni vagy a felszínen lehetett volna tartani a csapatot. Nem tudott klasszisokat igazolni, azokat megtartani, nem tudott tehetségeket találni, akiket talált, azokat beépíteni. Mielőtt valaki mondaná, ehhez semmi köze a pénznek vagy a pénz hiányának. A Milannak a Berlusconi-éra utolsó harmadára elvesztek az elvei. A híres fiatalítási és “olaszosítási” projekt fényében érkezett a 32 éves brazil Alex… És akkor a kapkodásokról, az átgondolatlan lépésekről, a nagyzolásról, a hazudozásokról, a klub eladásáról, majdnem eladásáról, rossznak eladásáról ne is beszéljünk. A Milan úgy “viselkedett”, mint valamiféle dzsentri, aki (amely) megpróbálja eljátszani, hogy ő még mindig valaki, hogy tényező, miközben már csak a múltja, a neve van meg…

    Sacchi szavaira éppen ezért kell odafigyelni, mert a bizakodása mellett egy igen éles kritikát is megfogalmaz, amikor az identitásról (illetve annak hiányáról) beszél. Ha ő azt mondja, hogy Giampaolo képes lehet ezt visszaadni a Milan számára, az nem akármi.

    A stílussal kapcsolatban… Már Ancelotti utolsó éveiben sem igazán volt meg a Milan stílusa. A játékosok nagyjából tudták, mit kellene játszani, csak nem voltak képesek kivitelezni. Később Allegri egy masszív csapatot csinált, amit nagyon nehéz volt legyőzni, de az túlzás, hogy stílusos futballt láttunk volna attól a Milantól. A stabil védekezésből indult ki a játék, és a masszív középpálya afféle második védelmi vonalat jelentett, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy a támadójátékot 2-3 ember próbálta kivitelezni. Később Allegri stílusérzékbeli hiányosságai (melynél nem lehet elmenni a játékosállomány gyengülése mellett) eredményezték azt, hogy elsősorban játékrendszerbeli változtatásokkal próbálkozott, nem pedig stílust próbált “teremteni”. Seedorfra és Inzaghira is hasonlót lehet sajnos elmondani, Inzaghi gyakorlatilag mindent annak rendelt alá, hogy a csapatnak küzdenie kell, és az eredmény(esség) ennek függvényében alakult: ha nem jöttek az eredmények, az azért volt, mert a csapat nem küzdött eléggé.

    Korábban készítettem egy elemzést az akkoriban divatossá lett 4-3-3-as játékrendszerről Montella kapcsán. Annak volt egy “előzménye”, ami ebből a cikkből kimaradt, hogy ennek a játékrendszernek működéséhez mire lett volna szükség, illetve néhány példán bemutattam, hogy ott miért volt működőképes, illetve Montellánál miért nem.

    Ami a problémát jelentette, az az volt, hogy szinte valamennyi edző a csapat játékának egyediségét a felállási formán keresztül próbálta megjeleníteni. Ez pedig nem működött. Mintha egy japán csapat próbálna meg olyan támadófutballt játszani, amely a kapu elé beívelt labdákon alapul. A küzdeni tudást, a hajtást többen emlegették, de ettől még nem lesz stílusos egy csapat futballja.

    Giampaolónál ebben látok némi elmozdulást, de még messze van a Milan a stílusos focitól. Bonaventura játéka igen jól illeszkedhet Giampaolo rendszerébe. Egyelőre láthatóan nincsenek meg a pontos játékkapcsolatok, csak ezek halvány jelei, ezért több az improvizáció. Az viszont, hogy nem sablonfutballt akar játszatni Giampaolo, az az eddigi meccsek alapján nyilvánvaló. Én úgy gondolom, valamikor október-november környékére állhat össze egy olyan Milan, amely már Giampaolo keze nyomát viseli. Illetve addig össze kell állnia…

    Giampaolo a stílus kialakításában látja a megoldást a Milan problémáira. Egyet tudok érteni vele. Annak ugyanis semmi értelme, hogy feldobálja a játékosokat különféle rendszerekben a pályára, és ilyen módon próbálja játszatni a csapatot. Valaki korábban írta, hogy Giampaolo csak egyféle rendszerben játszatta eddig a Milant. Ez nagyjából igaz, viszont voltak arra utaló jelek, hogy a rendszerét miként próbálja variálni a támadók szélre mozgatásával, a középpályások cseréivel, vertikális mozgatásával. Ami egyelőre nem nagyon megy, az a szélső hátvédek támadásokba való intenzív bekapcsolódása (még Conti sem az igazi ebben), pedig ez kulcselem lesz. A rendszer elképzelhető, hogy mindvégig marad 4-3-1-2. A lényeg, hogy ezt miként tudja majd variálni a Milan (Giampaolo) úgy, hogy az ne eredményezzen olyan statikus futballt, mint a koszovói csapat ellen az első félidő derekán.

    Korábban a nyíltabbnak tűnő 4-3-3-as rendszerben sokszor írtuk, hogy miért nem változtat Gattuso ezen a rendszeren. Lehetett volna reklamálni, hogy miért nem játszik a Milan mást (más stílust), csak nem lett volna értelme, mert annak a “létrehozása” tkp. nem történt meg. Gattuso rendszerfelfogást képviselt, amit láttunk meccsről meccsre. Addig eljutott (nagyjából), hogy középen vagy inkább szélen a csapat felvitte a labdát (esetleg cikcakkban), a támadók igyekeztek széthúzni a védelmet, majd a szélsők igyekeztek kapu elé lőni a labdát vagy – főleg Suso – befelé cselezve lőni. Csak helyenként – például az Atalanta elleni meccsen – lehetett látni olyan mozgásfajtákat, amik kialakítása esetén a Milan támadójátéka sokkal veszélyesebb és váratlanabb lett volna. A relatíve sok kapura lövés – ezzel együtt a nagyon kevés gól – éppen a stílusbeli hiányosságokból és a támadó jellegű 4-3-3 befuccsolásából következett.

    Amiben Giampaolót másik polcra helyezem, mint elődeit, hogy mintha felismerte volna a Milan problémáját, és elsősorban nem a játékrendszerben keresi a hibát. Kb. két hét múlva kiderül, hogy élesben hogyan fognak működni az elképzelései. Az első pár fordulóban “csak” a pontokat kellene gyűjteni, és éppen azért örülök, hogy az erősebb csapatokkal csak október végétől találkozik a Milan, mivel úgy kalkulálok, hogy addigra igazán összeállhat a csapat.

    • “A taktikus”
      “A Stratéga”
      “Az Újító”
      “Tele van ötletekkel”
      “Az egyik legjobban felkészült”
      “Karakteres identitást ad”
      “Mindig is őt szerettem volna kinevezni ide-oda-amoda!”
      “Szinte Sarri, de mivel jobb eredményeket ért el Sarri után…”

      Vég nélkül lehetne sorolni. Egy edzőként nyeretlen kétévesnek számít a pali, komoly eredmények nélkül a sajtó, a futballvilág, a Milanhoz közeli emberek egyöntetűen így nyilatkoznak róla. Számomra ez hype. 🙂

      Sehol egy mértéktartó óvatos hang. Én például nem örültem a kinevezésének és éppen ezért azt mondom/mondanám, hogy egy tehetséges edzőnek tűnik, meglátjuk hogy fel tud-e nőni a klubhoz, meglátjuk mit nyújt a csapat a pályán. Azaz nem a fenti bélyegeket sütném rá, majdhogynem előre, hanem wishful thinking szerűen reménykednék, hogy felkészült edzőnek tartják, hátha sikerül valamit alkotnia, bizonyítania felkészültségét a Milanban.

      • Nagy terhet rakhatnak ezek a nyilatkozatok az edző nyakába, nagy elvárásokat szülhetnek a szurkolók között. A sajtóembereken, meg sok szurkolón is azt látom, hogy anélkül hogy bármit is tett volna Marco, már egyfajta csodacsinálóként tekintenek rá a fenti szövegek miatt: Majd ő kihozza ebből abból azt amit eddig nem sikerült! Tehetségekből majd klasszisokat farag! Piatek megtáltosodik mint Quaiarella. Paqueta lesz az új Torreira.
        Azaz komoly hozzáadott értéket várunk az edzőtől.
        Jogos ez, jó ez?