A legfrissebb hírek szerint nem kizárt, hogy Andrea Conti a nyáron elhagyja a Milant, de csak átmenetileg.
Conti két súlyos sérülésen van túl, amelynek következtében 2 szezon alatt mindössze 20 tétmeccsen tudott pályára lépni. A 25 éves jobbhátvéd már fél éve egészséges és folyamatos játéklehetőségre van szüksége, hogy visszanyerje a legjobb formáját.
A La Gazzetta dello Sport ma reggel Conti esetleges kölcsönadásáról cikkezett. Úgy tűnik, hogy Marco Giampaolo edző Davide Calabriával számol a kezdőcsapatban jobbhátvéd poszton, így Continak korlátozva lenne a játéklehetőség. A klub vezetősége eddig minden átigazolási ajánlatot elutasított Contiért, azonban mérlegelik a helyzetet. Mindenesetre csak egy 1 éves kölcsön jöhet szóba, végleges átigazolás nem.
A Sky Sport Italia szerint a Milan a játékos álláspontját figyelembe véve fontolóra veszi a kölcsön lehetőségét. Állítólag a Serie A-ban szereplő Parma érdeklődik iránta és szeretné kölcsönvenni. Az elkövetkező napokban fejlemények várhatóak az ügyben.
Conti ügynöke nemrég nyilatkozott és elmondta, hogy az olasz jobbhátvéd maradni akar.
„Andrea jól van és készen áll arra, hogy nagyszerű szezonja legyen. Conti boldog a Milanban és nincs kétség afelől, hogy egyértelműen maradni akar. Soha nem ijedt meg a versenytől, sőt ez ösztönző számára, hogy még jobb legyen. Andrea feltüzelt és eltökélt, hogy kiharcolja a helyét a kezdőcsapatban.” – nyilatkozta Mario Giuffredi.
10 hozzászólás
Igen, és ha Calabria megsérül, amire volt példa tavaly is akkor kit rakunk be a helyére? Ennek így mi értelme van?
Másik pedig hogy nem biztos hogy a mostani Conti nincs Calabria szintjén, talán védekezésben kicsit gyengébb mint Calabria, de előrejátékban magasan veri. Ez nagyon hülye ötlet lenne…
Ha Calabria a felkészülési meccsek alapján győzte meg Giampaolót arról, hogy jobb, mint Conti, akkor az nagy baj. Nem arról van szó természetesen, hogy Conti egy életbiztosítás, csak éppen nyáron jobbnak tűnt, mint Calabria. És így fel lehet tenni a kérdést, hogy mi a francnak volt és van verseny kettejük között, ha a fiatalabb játszhat akármilyen gyengén, alanyi joga van a kezdőre?!
Continak fegyelmezettebbé kellene válnia, de egyébként jobb játékos, mint Calabria. Egyébként pedig a fegyelmezettebb Calabria olyan labdaeladásokat csinált, helyezkedési hibákat követett el a felkészülési meccseken, hogy az félelmetes volt. Úgy tűnik, Giampaolo első rossz döntése lehet ez.
Egyetértek Lansky-val. Conti-t sokkal jobb játékosnak tartom Calabria-nál. Calabria nálam csak Abate pótló.
Rengeteget hibázik. Jó, hogy megy fel a támadásokkal, de védekezésben harmat gyenge. 5-6 meccsenkét mutat valamit, amire azt mondhatjuk, nah így kell ezt csinálni…..
Különben nem értem miért kellene egyiküket is kölcsönbe adni? Bal-bekknek ott van RR, Strinic, Laxalt és Theo… 4 ember.
Jobb bekknek pedig Calabria és Conti. Kit akarunk berakni jobb bekknek? Borini-t? Calhanoglu-t?
Borini simán lehozza! (Újra 😀 )
Szerintem Conti van úgy vele, hogy inkább menne csak játszon… Persze, hogy jobb mint Calabria de azért nem annyival mint a sérülése előtt. Akkor topp védő volt! Reméljük egyszer visszanyeri a régi formáját.
Ne menjen kölcsönbe, küzdjön a kezdőbe kerülésért, ami simán összejöhet neki, hiszen jobb játékos összességében, mint Calabria. Tavaly is többször lesérült Calabria, igaz nem olyan durván, mint Conti, de akkor megmutathatja mit tud. Valamikor ez a védő mizéria is lecsenghetne már, szívbetegség, egyből 1 évre lesérülök stb.
Sz@r ötlet! Bal oldalon 4-en vannak, jobbon meg sok a 2?!
Ott a pont. Mindenki okoskodik itt ki a jobb. Nem tök mindegy? 2 ember kell egy ilyen posztra ahol rengeteg a futás és fizikai kontakt. Amúgy az MU meccset nem láttam, de Benfica ellen sokkal jobb volt Calabria, mint Conti. Ettől függetlenül örüljünk,h 2 ilyen jó szélső védőnk van.
Támadásban valóban Conti a jobb,védekezésben Calabria.
Giampaolo jobban tudja,hogy melyikük lehet számára hasznos.
Persze,az jó kérdés,ha Calabria megsérül és mondjuk Borini is,akkor ki lesz jobbbek……
Végre valahára egy komplett felkészülési időszak áll Conti rendelkezésére, végre felépülve, végre egy rutinos (nem kezdő, szárnyát próbálgató) mester kezei alatt. Elég nagy hiba lenne kölcsönadni.