Kedden este a Milan és a Wolves a hivatalos honlapján jelentette be az átigazolást.
Patrick Cutrone hétfőn Angliába repült és kedden sikeresen átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, majd az esti órákban megtörtént a bejelentés.
Cutrone a Premier League-ben szereplő Wolverhampton színeiben folytatja pályafutását – jelentette be a Milan a hivatalos honlapján. A klub sok sikert kívánt és hatalmas köszönetet mondott a saját nevelés játékosnak a szenvedélyéért és az elkötelezettségéért, amit a Rossoneri iránt mutatott.
A 21 esztendős csatár 2007 nyarán csatlakozott a Milan utánpótlásához és összesen 12 éven keresztül szolgálta a piros-feketéket. Cutrone két évvel ezelőtt, 2017 májusában 19 évesen, 4 hónaposan és 18 naposan mutatkozott be a Serie A-ban a Bologna ellen.
Cutrone a Milanban 90 tétmeccsen lépett pályára és 27 gólt illetve 7 gólpasszt jegyzett.
Egybehangzó sajtóhírek szerint Cutrone játékjogáért 18 millió eurót + 4 millió bónusz fizet a Wolverhampton. Az olasz játékos négy évre kötelezte el magát.
Köszönünk mindent és sok sikert kívánunk, Patrick!
12 hozzászólás
Hihetetlen, hogy bagóért eladtuk a srácot…
Nemtudom ha bejön az üzlet megéri de érték alatt eladni kétes. Szerintem elfogadta volna a csere szerepét.
Egyszerűen senkik vagyunk.
Legalább megvettük volna Moise Kean-t.Nem,mi elszórunk 30millát Leao-ra.
Akkora sírás megy utána napok óta mindenhol, hogy ez már szerintem sok.. Igen Milan szív, és igen nem biztos hogy ennyiért kellett volna elengedni, ráadásul végleg, de álljunk már meg… Nem egy Messit adtunk el, ezt azért remélem mindenki látja.
A Thiago Silva, Ibra eladásnál nem volt ekkora felháborodás, pedig onnantól tekinthetjük magunkat középcsapatnak gyakorlatilag.
„Bagóért” meg „ár alatt” adtuk el?! Az a 25 millió euro volt irreális, amit eredetileg kértünk érte. Ez a 18+4 millió teljesen jó ellenérték Cutronéért. Sajnos a srác egy egyszerű lesipuskás csatár volt, gyenge (legfeljebb közepes) passzkészséggel, átlag alatti játékintelligenciával. Azért, mert Cutronénak 12 éves Milan-pályafutás után kellett távoznia, most sokan szomorkodnak, de azért valljuk meg, Cutrone nem volt egy kezdő szintű Milan-támadó. Persze jöhet a „reklamálás”, hogy „és Leao az?!” Nos, úgy fest, jobbnak tartják. Lehet, hogy nem válik be a döntés (sem az, hogy Cutronét eladtáj, sem az, hogy Leaót megvették), ez benne van.
„Deeo” véleményével értek egyet (nagyjából): nem egy extraklasszis távozott, hanem egy olyan valaki, aki már tavaly sem volt alapember (rendben, egy másik rendszerben), most pedig Giampaolo – bár kevés ideje volt, hogy megnézze – sem tudta elképzelni Piatek csatártársaként. Valahogy én sem. Jó döntés született. Ha a teljesen torz áraktól elvonatkoztatunk, akkor szerintem még többet is kaphatunk érte, mint amennyit ér.
Cutrone értéke a transfermarkt szerint 28m euro. Nagyon nem szoktak mellélőni az áraknak, ráadásul egy olyan bajnokságba igazolt, ahol van pénz rendesen.
Leaoért meg adunk 35m-et, mikor az értéke 15m.
Tényleg remek üzleteket kötöttünk.
Megjegyzem Andre Silvát is 38m euróért vettük, mikor 22-t ért. Azóta is annyit ér.
Patric cserének tökéletes lett volna de az edző vagy a vezetősèg máskènt látta. Sajnàlom, hogy eladtàk. Minden jót Patric!
Én azért sajnálom, mert 21 évesen még bőven van fejlődési potenciál benne. Ennyi idősen még Luca Toni vagy Vieri sem volt klasszis. Ők se voltak különösebben gyorsak.
Én biztos nam adtam volna el,főleg nem enyiért.Min. a transfermarkt értékét meg kellet volna kapni érte.Max kölcsönadni de szerintem a keretbe is simán elfért volna.21 éves bőven van ideje fejlődni,mi meg gyorsan megszabadulunk tőle egy gyengébb szezon után.Holott a a csapat támadójátéka ugy ahogy van botrányos volt az előző szezonban.Biztos nem Cutrone a ludas.Nagy változások vannak a csapatban majd meglátjuk mi sül ki belőle,de az biztos hogy ha ezek az igazolások nem sikerülnek akkor Malidiniék is bajban lesznek.Én max 2-3 minősiégi játékost hoztam volna a tavalyi kerethez.Ehez képest a fél csapat ki lesz cserélve megint.Mást nem tehetünk,reméljük a legjobbakat.
Többen is úgy hivatkoznak itt a transfermarkt-ra, mint a szentírásra. Pedig csak saccperkábéra jó, semmi többre. „Play” irja h. nem szoktak mellé lőne, dehogyisnem…Számtalan példa van rá. Ésszerű magyarázata is van: Ezek a számok statisztikákon, meghatározott algoritmusokon alapulnak. Ezzel nem azt akarom mondani h. hülyeség az egész, nyilván nem, de például a valakiben benne lévő potenciált ezek nem tudják beárazni, ha nincs mögötte kézzel fogható számadat. A „szorzókon”is lehetne vitatkozni, amiket kapnak ha például egy Real, Barca, Juve…stb megveszi őket sok egyéb mellett. Visszatérve Cutronéra…én sem látom benne a 28 milliós játékost, persze az árak nagyon el vannak szállva. Nagy kereslet nem volt rá, igy semmi realitása ennek az árnak. Megjegyzem, ahogy annak sem h. ősszel amikor kvázi semmit sem csinált 23-ról 30-ra ugrott az ára. Ha pedig itt tartjuk és 21 évesen ücsörög a padon az senkinek nem jó. Sokszor olvasom itt azokat a megjegyzéseket h. „padra” jó. Ez egy nagy baromság, maximum csak rövid távon működik. Egy idő után baromira demotivál és mindenki bukik rajta, főleg a játékos, akinek jó esetben van 15 éve játszani. Merem még remélni h. egy focista szeretne játszani is, nemcsak a bankegyenlegét nézegetni egy 5 éves zsíros szerződésen ülve. Épp ezért egy adott játékperc alatt 2 évente mindenkit kisöpörnék a padról, ha tehetném.
Szerintem meg pont a statisztikákon és algoritmusokon alapuló számadatok a reálisak. Mert amíg itt mindenki kénye kedve szerint szapul vagy épp magasztal játékosokat, addig a számok reálisan mutatják az értékeket. Pl nagyon igaza volt Moniz mesternek a Fradiban, amikor azt mondta,h neki tetszhet egy támadó játéka, de ha nem ad gólpasszt/kulcspasszt ill. nem lő gólt akkor hosszú távon nem fog játszani.
A téma mindig ugyan az. Egy fiatal játékosnál teljesen rendben van a hullámzó teljesítmény. Cutrone viszont folyamatosan meccshiánnyal küzd az állandóság teljes hiányában. Ettől függetlenül 1 éve MBappe mögött a második legeredményesebb 20 éves támadó volt.
Érdemes rápillantani pl Rushford statjaira. Ebben a szezonban érte el először a 10 gól a bajnokságban. Szinte ugyan annyi idősek és az angol már 2x annyi játékidővel rendelkezik. Mint mondtam, eredményességben elmaradva Cutrone-tő.
A kettejük közt magasodó fizetés különbséget had ne említsem!