Silvio Berlusconi, a Milan korábbi tulajdonosa ellenzi a San Sro lebontásának ötletét.
Berlusconi több mint 2 évvel ezelőtt, 2017 áprilisában adta el a Milant a kínai érdekeltségű Yonghong Linek, aki egy évvel később képtelen volt törleszteni az adósságait és elveszítette a klubot. Tavaly nyár óta az amerikai Elliott Management a Milan tulajdonosa.
„Nem igazán szeretnék a Milanról beszélni. Egy jó ideje szenvedek. Ez egy átmeneti időszak a Milan számára és a klubnak a csúcsot kell megcéloznia.” – mondta Berlusconi.
„Giampaolo? Még beszélnem kell vele. Sok olyan dolog van, amit javasolni szeretnék neki. Ő egy jó edző. Biztos vagyok benne, hogy megfogadhatja a javaslataimat. A formáció alapvetően fontos, de van számos játékelem, amiket hangsúlyozhatnék neki.”
Berlusconi tavaly szeptemberben megvásárolta a harmadosztályú AC Monzát.
„Monza-Milan barátságos meccs? Most még nem gondoltunk erre. Először a Monzának úgy kell játszania, ahogy szeretnénk. Amint meggyőződtünk arról, hogy a Monza nem tesz rossz benyomást egy olyan Serie A-s csapat ellen, mint a Milan, akkor majd megkérdezzük a Rossoneri elnökét, hogy van-e lehetőség egy felkészülési mérkőzésre.”
„Új stadion? Teljes mértékben ellenzem a San Siro lebontását. Értelmetlen dolog lenne. A San Siro felhasználható más eseményekre és rendezvényekre. A San Siro minden milánói futball rajongó ember, milanista és interista szívében ott van. Voltak mérkőzések, amelyekre 100 ezer jegyigénylés érkezett. Egy 60 ezer befogadóképességű stadion nem lesz elég. Hogyan lehet lerombolni egy olyan helyet, amely évtizedeken keresztül megdobogtatta a Milan és Inter szurkolók szíveit és ahol nagyon sok győzelmet értünk el?” – tette hozzá.
3 hozzászólás
Szerintem is vétek az Isten ellen lebontani a San Sirot ! Miért kell lebontani a világ egyik legszebb stadionját talán életveszélyes ,mert ha nem akkor nagyon nagy kár érte .
Abban is igaza van az öregnek, hogy a 60 ezer férőhelyes stadion kicsi lenne a milánói csapatoknak. Ha jól tudom az Internek már most 60 ezer körül van az átlag nézőszáma, a Milannak pedig 55 ezer körül.. ezt a számot kapacitás hiányában akkor nem is lehet majd növelni.
Silvio bácsi megmondja a tutit(is); stadion, felállás, játékelemek…… 😀