A hírek szerint a Cagliari 50 millió euróban állapította meg a 22 éves középpályás árát.
A városi rivális Inter előrehaladott tárgyalásokat folytat a Cagliari vezetőségével Nicoló Barella megszerzéséről, azonban a felek még mindig nem jutottak egyezségre. Egybehangzó hírek szerint ezt kihasználva a Milan is érdeklődik a tehetséges játékosért.
A Corriere dello Sport ma reggel a címlapján számolt be arról, hogy a Milan is versenybe szállt Barella szerződtetéséért. Az olasz játékost az Inter már hetek óta kerülgeti. Állítólag a Rossoneri vezetősége az elmúlt órákban kapcsolatba lépett a Cagliari képviselőivel, hogy egy jelentős ajánlatot tegyen a játékosért.
A Gazzetta szintén beszámolt arról, hogy Barellával erősítené meg a középpályáját a Milan. A lap szerint az Inter vezeti a versenyfutást, mivel már tárgyalt a szardíniai klubbal és a játékossal is. Paolo Maldini és Zvonimir Boban az egyik legnagyobb olasz tehetségnek tartja Barellát, így a két szakvezető szorgalmazza, hogy az Elliott komoly pénzügyi erőfeszítéseket tegyen a leigazolása érdekében.
A Cagliari 50 millió eurót kér az olasz válogatott középpályásért, aki tavaly októberben mutatkozott be a nemzeti csapatban és azóta 2 Európa-bajnoki selejtezőn is betalált. A klub nyitott arra, hogy az 50 milliós árat más játékosok bevonásával csökkentsék és a Milan hajlandó lenne felajánlani akár Patrick Cutronét – írja a Corriere.
LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK A MILAN HÁZA TÁJÁRÓL
15 hozzászólás
Vicces a két hír egymás melett… Az egyik, hogy a teljes nyári büdzsét 25-ről 40-re emeltük, a másik, meg, hogy harcba szállunk egy 50 millára tartott játékosért…
Vajon hogy szálltunk versenybe? Amikor még sportigazgatónk sincs…se edzőnk…se senki. 😀
a jovo evek legjobb olasz kozeppalyasa lesz! ezt mar osszel is tudtuk, miert kell ennyit varni ?
tonalit lenne a minimum akinek jonnie kellene.
de utana barella!
Jól mozog a srác, de Cutrone bevonásával… Most, hogy formációt is vált a csapat elvileg 2 csatárosra. Ebben a formában ez remélem egy nagy kacsa.
50 misit nem er illefve akkor miert nem Bakayoko 35 misiért…meg Cutrone bevonásával….ugyan már.. bár szerintem ez is kacsa se edzőnk,se sp.igazgatónk… sehol semmi….
A Susoért kapott pénzecskéből finanszírozhatnánk a srácot… Azért, ha valakit a Cagliariból hívnak be a válogatottba és ott játszatják is, sőt ezt ő meg is hálálja, akkor csak nem lehet kétballábas.
Az más kérdés, hogy klubrekordot jelentő pénzt kellene utalni Szardíniára érte… Sajnos hozzá kell szokni ezekhez az árakhoz!
Ami biztos, hogy a Milan 100m minusszal zárta az évet!!
A játékos eladások ezt fogjak potolni /csokkenteni szóval Suso árából nem Barella jön hanem senki ..Castillejo max
Az FFP szerint Juni 30ig lehet a hianyt fedezni azaz játékost eladni.
Ez kacsanak tűnik sajna
Az FFP szerint eddig sem igazolhattunk volna 100….. meg 70…. milliókért………
Egyéni megállapodásunk van a költségvetési egyensúly helyreállításáról asszem 2021-ig szóló ha jól emlèkszem de a dátumban nem vagyok biztos.
Nagyot szólna, de én nagyon kevés esélyt látok az érkezésére.
Az ilyen neveknek kellene jönnie, nem pedig Sensi féléknek.
-Messze túlértékelt játékos, Sensitől semmivel nem jobb. Tonali is válogatott annak elelnére hogy a serieB ben játszott, ő biztos hogy elhozható sokkal kevesebbért…
Tegyük hozzá h. Tonali egyelőre csak U21-es (19 évesen), Sensi és Barella pedig már felnőtt válogatottak. Én is inkább őt választanám. Koránál fogva is több benne a potenciál, illetve be is férne hoznánk. Nálunk fejlődhetne, Juvéban és Interben csak padozna. Barellát meg vigye az Inter 50-ért.
Fejetlenségnek tűnik az egész, nem csapatépítésnek. Eladsz két alapembert a csapatodból (-2) és veszel egy hasonló jó játékost (+1). Valaki nagyon rossz matekból a Milan-nál.
Az alapemberek mellé kellene újabb jó játékosokat igazolni.
Ki az a két alapember, akit eladott a Milan? Nekem nem rémlik senki, akit eladtak volna már.
Erre nagyon kíváncsi lennék vagy Te már tudsz valamit amit még senki sem?
Montolivo-Berto papa 😀
Amúgy az egyik gondolom Bakayoko, de a másik….
Véleményem szerint remek vétel lenne, DE ! meg kell fontolni kit vonunk bele az üzletbe. Felmerült Laxalt és Cutrone neve is. Úgy gondolom egyik sem lenne jó döntés. 4-3-1-2 esetén Cutrone játékára szükség van, illetve nagy jövő áll előtte. Egyértelmű hiba lenne eladni. Laxalt pedig cserének minőségi, formáció váltás esetén pedig több poszton bevethető mint Rodriguez.
Ennek ellenére nagyon támogatom ezen üzletet. Biglia a kora miatt valószínűleg nem belevonható az üzletbe, esetleg Casti, Borini. Meglátjuk. Mindenesetre bizakodó vagyok.
2 éve………………