A legfrissebb hírek szerint a spanyol élvonalban szereplő Atlético Madrid nagyon élénk érdeklődést mutat Suso iránt.
Suso fantasztikusan kezdte az idei szezont, azonban később jelentősen visszaesett a teljesítménye, míg a szezon hajrájára az utolsó egy hónapban újra magára talált. Az olasz bajnokságban a spanyol támadó osztotta ki a második legtöbb gólpasszt, rajta kívül csak Alejandro Gomez jegyzett több asszisztot.
Suso 35 bajnoki meccsen 7 gólt szerzett és 10 gólpasszt adott.
A MilanNews, a Sportmediaset és a Corriere dello Sport egybehangzó értesülései szerint az Atlético élénken érdeklődik Suso iránt és készen áll kifizetni a játékos szerződésében szereplő 40 millió eurós kivásárlási záradékot, amely külföldi klubokra érvényes. A MilanNews megjegyzi, hogy Alessandro Lucci ügynök már két alkalommal találkozott a madridi alakulat vezetőségével, akik kifejezték szándékukat Suso esetleges megvásárlásával kapcsolatban.
A 25 éves támadót 2022 nyaráig köti szerződés a Rossonerihez és a legutóbbi hosszabbítás alkalmával – 2017 szeptemberében – az akkori vezetőség közös megegyezéssel egy 40 millió eurós záradékot tett a szerződésbe. Ugyan az év elején Leonardo megkezdte a tárgyalásokat az új kontraktusról és a kivásárlási záradék eltávolításáról, de abbamaradtak a tárgyalások és a felek nem jutottak egyezségre.
Suso 2015 januárjában érkezett a Liverpooltól mintegy 1,3 millió euróért és azóta 136 tétmérkőzésen 23 gólt és 35 gólpasszt jegyzett.
LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK A MILAN HÁZA TÁJÁRÓL
16 hozzászólás
Ez most sok embernek valószínűleg nem fog tetszeni, de én nem szeretném ha távozna. 40 milliót kapnánk érte? Egy ilyen képességű játékosért? Nevetséges az összeg. Nem értem, miért kap ekkora ellenszenvet és szidalmazást. Nem értem h sokan miért követelik a távozását, miközben a keret egyik legjobb képességű játékosa. Nélküle most kb ott lennénk a 10. helyen. Emellett mindig is hűséges volt a klubhoz és tisztelettel beszélt róla, szóval azt sem értem, hogy sok embernek miért nem szimpatikus.
Nem ő a Milan problémája, messze nem ő… Talán egy ugyanilyen képességű játékost kellene venni a bal oldalra és akkor meg is lenne oldva. 7 gól 10 gólpassz magáért beszél… Hihetetlen hogy Calhanoglu nem kapott annyi kritikát és fikázást az egész szezonos nulla teljesítményével, mint Suso, aki azért időnként vitte a hátán a csapatot. Persze voltak olyan hónapok, amikor nagyon gyengén teljesített, de két mezőnyjátékost nem tudunk mondani, aki egész szezonban folyamatosan egyenletes kiváló teljesítményt nyújtott. Ha csak fele annyit tett volna a bal oldalon lévő úriember, mint Suso, akkor most várnánk a BL-sorsolást a Milannal a csoportkörben… Nagy divat lett szidni az utóbbi években, Donnarummával együtt. Miközben mindkét játékos húzóembere a Milannak.
Ha egy fiatal játékosnak van két lába és képes 1 értelmes passzra már 30 milliót kérnek érte, ha brazil akkor meg 50 millióról indul a licit, szóval ne szórakozzuk már el 40 millióért. Persze tudom, hogy a Milannak az ég világon semmi beleszólása nincs, ha az Atletico leteszi a 40 misit érte a kivásárlási záradék miatt. Szóval onnantól kezdve a játékos dönt, hogy megy vagy marad.
Am mindig mosolygok az ilyen híreken. „Nekünk” szar, egylábas, lassú, körülményes (meg nem tudom milyen fröcsögéssel illetik még), de szinte állandóan a BL-ben lévő Atleticonak tökéletes. És gondolom nem a cserepadra vennék.
Szerintem meg akkor lennénk bl helyen ha samu játszot volna suso helyett, kivéve azon 10 meccsen ahol össze hozta ezt a statisztikát.
Igen biztosan, elvégre akkora tanár volt Samu azon a 31 mérkőzésen, amikor pályára lépett… 😀 Igaz, többnyire csereként jutott szóhoz, de amikor kezdő volt, sem váltotta meg a világot. Voltak jobb mérkőzései, voltak Susonak is…lehetett volna jobban rotálni őket, de az égvilágon semmi garancia nincs arra, amit Te írtál, sőt…
Érdekes most az ő helyzete…
Ha valóban Giampaolo érkezik a padra, és vele együtt jön a 4-3-1-2, akkor Susonak nem igazán lesz neki való szerepköre. Bár korábban lenyilatkozták, hogy ez esetben trequartistaként számítanak rá. De oda van már Paquétánk, Bonaventuránk, Jolly Joker Borinink és, ha nem adjuk el (remélem eladjuk) Hakanunk is. És amúgy is… láttuk már Susot játszani más poszton, és semmi jó nem sült ki belőle… Tehát kegyvesztetté válik a spanyol!
Az, hogy mennyit ér, nehéz kérdés! 40-nél biztosan többet. Sajnos Leo nem tudta kivenni ezt a szerződéséből. 🙁 Suso kaliberű játékosért egy kb. 50 milliót a mai futballban simán elkérnek! Ne most szerénykedjünk!
Sokan fikázzák őt, de egyet értek azzal, hogy az elmúlt évek Milankájának egyik legmeghatározóbb és leghasznosabb embere volt, de, ha nem lenne többé helye/posztja a csapatba, akkor sajnos őt kell először pénzzé tenni! Belőle és Calhanogluból 70-80 milliót ki lehetne hozni, ami sajnos még mindig kevés, például; Bakayoko pótlására és a középpálya további megerősítésére… 🙁
Fenntebb mindent leírtak Suso csapatbeli szerepèről, értékèről.
Sajnos nagyon kevés az a 40 milla jelen esetben… 🙁
De azért nem vetném el azt sem, hogy Gianpaolo megpróbálná beépíteni a középpálya jobb oldalába.
Úgy látszik teljesül sok sok szurkoló vágya, aztán valaki elviszi ezt a „kerékkötőt” innen. Persze olyanok maradjanak, mint Borini vagy Calha mert ők „küzdenek”, de aki 10 gólpasszt ad az menjen mert minek ide 😀
Kiváncsian várom, amennyiben tényleg eladjuk kit fogunk hozni helyette, aki ELŐRELÉPÉS lesz, azaz aki 10 gólpasszon felül fog teljesíteni. Még formációváltásnál sem lenne szabad eladni, mert akkor megint azon lesz a sírás, hogy egy egy rosszul álló meccsen miért nem váltunk formációt, hát azért mert nem lesz játékos hozzá. Aztán majd megy a Giampaolot lemeccselték:D
Teljesen egyetértek veletek. Én sem szidtam Suso-t , mert az utóbbi évek (szerintem is) egyik legmeghatározóbb Milan játékosa lett! 40 millióért hiba lenne eladni, Én egy 200 millás záradékot tennék a szerződésébe, de ez már lehet, késő. De, ha Suso okos, és a karrierje és a pénz a fontos neki (miért ne az lenne), akkor Én a helyében elmennék az Atletico Madridba. Milanosként nagyon sajnálnám, de emberileg messzemenőkig megérteném. BL-ben játszhat – egy kis szerencsével akár a legjobb 4 közé is bekerülhetnek – , a Spanyol bajnokságban (ami erősebb mint az olasz). Akárhol is folytatja, sok sikert kívánok neki, és köszönöm amit a Milanért tett!
38m profit. Akkor mar csak 62m az idei veszteség es ott van Castillejo aki semmi lehetosrgrt nem kapott Suso miatt ami érthetetlen mert amikor játszott a csapat egyik legjobbja volt.
Susonal sokkal dinamikusabb es gyorsabb. Suso csinal szep dolgokat ez vitathatatlan de a szezonban ez 3 honapba jellemző a tobbiben pedig a csapal leggyengebbje.
Es az aggasztó, hogy ez a tendencia nem egyszeri jelenség…
Eléggé ellentmondásos pali ez a Suso. Adott 10 gólpasszt, ami statisztikailag rendben van, ha önmagában nézzük ezt a számot. Ha azonban úgy vizsgáljuk a teljesítményét, hogy ezzel kb 10-15 meccsen meghatározó ember volt a csapatban, míg a másik 15-20 meccsen meg nettó emberhátrány és nagy szerepet játszott abban hogy a formahanyatlása miatt ordenáré gödörbe került a csapat, akkor viszont azt mondom, hogy inkább kellene a helyére valaki, akinek közel ilyen jó a statja, de kiegyensúlyozottabb egész szezonos teljesítményre képes!
Az a baj ezzel a logikával, hogy akkor arra 10-15 meccsre senki se lesz, aki meghatározó legyen. Ha Suso miatt 15-20 meccsen emberhátrányban játszunk, akkor nélküle 30 meccsen leszünk dupla emberhátrányban, mert nincs senki, aki legalább arra a 10 meccsre húzóember lenne helyette. Inkább Suso mellé kéne hozni valakit, aki ugyanúgy kivenné a részét mondjuk másik 10-15 meccsre a húzóember szerepből.
Szerintem csak úgy tud fejlődni egy csapat kerete minőségben, ha a hibafaktorokat, kiegyensúlyozatlan elemeket kivesszük belőle. Suso sajnos ilyen. Egy ugyanolyan képességű de stabil embernek sokkal nagyobb haszna lenne.
Az első mondatod a lényeg. Vannak Susotól sokkal de sokkal nagyobb hibafaktorok, akik semmit sem csinálnak egész évben. Nincs ugyanilyen képességű emberünk, mint Suso, mezőnyben legalábbis.
Olyanok vannak, akik stabilan gyenge játékot hoznak, pl Calha, na tőle kell megszabadulni, meg az intenzív osztályon fekvőktől. Aztán majd azután lecserélhetjük a hullámzó Susot is. Nevezd meg azt a játékost Donnarummán kívül, aki egész évben stabilan jó teljesítményt hozott. Szerintem ilyen jelenleg nincs, ebből kifolyólag nem értem miért azt zavarnátok el, aki legalább fél szezonban képes félszemű lenni a világtalanok között.
Mutt! Ha az állandó hibafaktorokat kivennénk, akkor maradna egy kapusunk és néhány mezőnyjátékosunk, kb 3-4…. Nem Susót kell eladni, hanem hozni egy ugyanolyan képességű játékost a bal oldalra, akiben ott van szintén 10 gólpassz szezononként meg legalább 5-10 gól…
Annyiban igazatok van, hogy először fel kellene hozni a csapat többi részét Suso szintjére, például a nemlétező középpályát. Ne legyünk igazságtalanok. Kessie, Rodriugez, meg Calhanoglu például végigtolt formán kívül egy egész szezont, mégis kirobbanthatatlanok voltak. Ha sikerült akár edzői munkával, akár új emberekkel felhozni Suso szintjére a többieket, na akkor kell elzavarni. 😀 Feltéve, hogy megtartja a mágus (Sampaolo) alatt is a hullámzó formáját.
Nem a levegőből kapom egyébként a fentebb említett csapatépítési metódust, a BL győztes Klopp így építette fel másodvonalbeli játékosokból a brillírozó csapatát. A legkevesebb gólt kapták a szezonban, úgy hogy az egyik legkomolyabb támadó-potenciál is az övék. Marha kiegyensúlyozott játékosokat hozott az ugyan hasonló játékerőt képviselő de totál kiegyensúlyozatlan és/vagy hibázgatók helyére. Egy példa: Coutinho 10ből 6 jó meccset hozott le, míg a helyén játszó Mané 10ből 10-et! jobb játékos Mané, mint Coutinho? Azt nem mondhatjuk, viszont, hogy kiegyensúlyozottabb, ahhoz nem fér kétség.
Egyetértek, szinte mindenben.
A Liverpoolnál azért más volt a helyzet. Ott például Coutinho megmondta, hogy menni akar. Hiába akarta (volna) megtartani a Liverpool, egyszerűen nem tudta, persze az érte kapott pénzmennyiséget nézve hülyeség is lett volna. Cou szembe ment a klub akaratával és mindenáron a Barcához akart menni, rendes cirkuszt is levágott. A Liverpool amugy remek példa, hiszen gyakorlatilag Coutinho eladásából egy egész csapatot feltudtak építeni, nem beszélve Suarez vagy Sterling eladásáról. Én azt látom, hogy nálunk is szükség lesz 1-2 ember távozására, de nem feltétlen a legjobbat kell elküldeni. Egyébként 40 millióból nem sok mindenhez lehet kezdeni, ha ennyit fizetne az Atletico… A Pool a Mané, Firmino, Salah hármast kb 120 millióért igazolta, fejenként 40-45 körül… Szóval volt miből költekezni, de jól költötték el a kapott pénzt.
De Susót ne hasonltsuk Cou esetéhez, mert amíg utóbbi szembeköpte a klubját, addig Suso mindig tisztelte a Milant. Léphetett volna, amikor csak akart, mert volt ajánlata bőven, de ő a legnagyobb trében is maradt..
Arra viszont semmi garancia nincs, hogy ha eladjuk Susót 40-ért rohadtul áron alul, akkor abból a 40 millióból olyan játékos fog érkezni, aki legalább hozza azt amit ő…
Mindig azt a lovat ütik a legjobban, amelyik húzza a szekeret.
Viccesen hangzik, de rohadtul igaz. (Az nem baj, hogy Calhanoglunak nulla épkézláb megoldása van az elmúlt 12 hónapban, de Suso menjen innen, mert a szemét csak 15 meccsen volt húzóember és lőtt 7 gólt meg kiosztott 10 gólpasszt, de csak hátráltatja a csapatot. Miatta nincs támadójáték. Miatta nem tud kibontakozni a nagy Hakan,… 😀 😀 😀 Irónia vigyázat! Röhej komolyan mondom.)