A Milan kétgólos győzelmet aratott az utolsó hazai mérkőzésén a 2018/2019-es szezonban. A piros-feketék Krzysztof Piatek és Suso találatával nyertek a Frosinone ellen. Gennaro Gattuso mellett Piatek is nyilatkozott a mérkőzés után.
„Ez a Frosinone elleni mérkőzés jól tükrözte az egész szezonunkat. Szenvednünk kellett és voltak hullámvölgyek. Egy tizenegyesre volt szükségünk ahhoz, hogy felébredjünk. Gigio Donnarumma védése az egész szezonunkat szimbolizálja. Csak a Bajnokok Ligája-tapasztalat az egyetlen, ami hiányzik belőle. Ott is jól kell teljesítenie, hogy az egész futball világa róla beszéljen.” – nyilatkozta Gattuso a győzelem után.
„Spal? Nagyon kemény mérkőzés lesz Ferrarában. Egy olyan csapat ellen fogunk játszani, amely mindig jól teljesít, bárki is legyen az ellenfél. Ugyanakkor boldog vagyok, mert a hozzáállásunk és a mentalitásunk megváltozott a bajnokság utolsó mérkőzéseire. A legjobban azt sajnáljuk, hogy ezelőtt 7 mérkőzésen csak 5 pontot tudtunk szerezni. Most nem szabad azzal vesztegetnünk az időt, hogy a negyedik és az ötödik helyről beszélünk. Szakmailag mindenki számára egy álom lenne a Bajnokok Ligája-kvalifikáció. A megítélésünk ebben a szezonban akkor sem változna, ha az ötödik helyen végeznénk.”
„Nehéz meccs volt. Tudtuk, hogy a Frosinone a megfelelő mentalitással fog érkezni. Megijedtünk, de Donnarumma kihúzott minket a bajból.”
„A jövőm? Az előszezon óta folyamatosan a távozásomról írnak. A tabella beszédes. Meg kell nézni az előző 6 évet, hogy hány pontot szerzett a Milan és hogy most hol állunk. A Spal elleni találkozóra akarok koncentrálni. Túl sokat beszélnek a jövőmről, de csak a Milan a prioritás, ahogy korábban is mondtam. Csak azt akarom, hogy az alapján legyek megítélve, hogy mit tettem ezalatt a másfél év alatt, amióta edző lettem. Folytatni fogom ezt a munkát és remélem, hogy a Milan kispadján. Azt gondolom, hogy folyamatosan fejlődhetek.”
Krzysztof PIATEK: „A legfontosabb számomra a csapat és nem a gólom. Furcsa időszakon mentem keresztül. Még nem volt ennyi mérkőzésem lőtt gól nélkül. Ugyanakkor mindig koncentrált maradtam és fontos, hogy véget ért a gólcsendem. Remélem, hogy sikerül kvalifikálni magunkat a Bajnokok Ligájába és mindent bele fogunk adni a Spal ellen. Mindig egységesnek kell maradnunk, még a nehéz időszakban is.”
20 hozzászólás
” Tudtuk, hogy a Frosinone a megfelelő mentalitással fog érkezni. ”
Számomra nagyon idegesítő az a duma minden meccs előtt/után. De a mi csapatunk miért nem tud a megfelelő mentalitással érkezni?
San Siroba egy Frosinone ijedsèget okozott!? Miért hol tartunk? Egy EL indulás mint tavaly, csak azzal a kulonbsèggel, hogy +300 milla rá ment játèkosra. Persze lehet mèg halál mázlink a vègèn ès akkor is johet az arc szoveg. Mintha minden rendbe lenne.
„A megítélésünk ebben a szezonban akkor sem változna, ha az ötödik helyen végeznénk.”
Már hogyne változna?! Ha sikerül elérni a BL helyek egyikét, mindenki sikeres évnek ítéli meg. Ha „csak” EL lesz, mindenki buktának fogja elkönyvelni, ennyire egyszerű a képlet.
“Ez a meccs jól tükrözte a szezonunkat”
Nem igazán értem mire gondol Gattuso. Pedig még meg is próbálja magyarázni.
Én egy borzasztóan gyenge, lélektelen, ötlettelenül erőlködő, színvonaltalan csapatjátékot lötyögő olasz középcsapatot láttam a pályán! Karakter nélküli játékosat, véletlenszerűen szervezett játékot, ahol a passzoljuk le Susonak volt az egyetlen tudatos taktikai elem, a kisszögleten kívűl! Egy nagyon gyatra kieső csapat a San Siroban teljesen egyenrangú félként focizgatott! 3 egyéni villanás meg eldöntötte a meccset.
Ezek jellemezték az évünket Gatta?? Mert ha ezekre a nyílvánvaló tényezőkre gondoltál, akkor még igazad is van! Sajnos.
Sajnos így van! Középcsapat benyomását keltjük a játékunkkal már hosszú ideje, tudatosságnak nyomai nélkül.. Mindenképpen drasztikus változtatásokra lesz szükség a nyáron. Nagyon kedvelem Gattát és tudom, hogy Milan vér csörgedezik az ereibe, de az előrelépéshez szerintem kevés.
Én egy másik sort is kiemelnék: “A jövőm? Az előszezon óta folyamatosan a távozásomról írnak. A tabella beszédes. Meg kell nézni az előző 6 évet, hogy hány pontot szerzett a Milan és hogy most hol állunk.”
Idén 65-el állunk…
Tavaly 64 pont előtte 63, Azt megelőzően tényleg béka segge alatt volt 57/52/57 azért a tőkebeáramlást követően érezhetően változott a helyzet és 3 pontos rendszerben nem látom az előrelépést az utóbbi években. Gondolom a főnökei megkérik Gattuso-t, hogy nézze meg a TOP5 elleni statisztikát is!
Nagyon remélem,h nyáron egy tapasztalt edző ül a Milan padjára.
63, 64, 65…akárhogy nézem, ez bizony tényleg fejlődés! 😀 Az már más kérdés, hogy ez minek köszönhető (befektetett euró tízmilliók, riválisok bukdácsolása).
Egyetértek. A 300 millió Euro rengeteg pénz de ha megnézzük azokat a sztár csapatokat , ahová ennek többszörösét fektették be csak azok tudták állandósítani helyüket a BL ben. Lehet szídni Gattusot, de ugyanúgy mint az elődei abból főz ami van. Az utóbbi 10 év legjobb szezonja volt, bizakodó vagyok a jövőre nézve. Forza Milan.
Hiába követelitek Rino fejét, meg hogy sztáredző kell… egyrészt nem elérhető másrészt pedig egy sztáredző sem hozna ki többet ebből a keretből. Egyszerűen nincs annyi pénz hogy minőségi játékosok jöjjenek. Ha meglenne egy BL hely akkor önmagát generálná a folyamat, több lenne a pénz, vonzanánk a jobb játékosokat és állandó lehetne a fejlődés. Ezt Rinoval ugyan úgy meg lehetne csinálni…
Lásd Allegri esetét. Amikor nálunk volt, mindenki el akarta zavarni. El is küldték. A Juvénál 5 évig bajnok volt. Most mégis elküldték. De ott egyszerűen mások a lehetőségek és más az elvárás. Ha Allegri lett volna nálunk ő sem csinált volna csodát…Rino pedig sokkal kedvesebb nekem mint Allegri…
Másrészt pedig amikor pl. PEP mindent megnyert a Barcával mint kezdő edző, mindenki azt mondta hogy azzal a kerettel a dédanyja is megnyert volna mindent. Mondjuk van is benne valami. Aztán átvette a mindent megnyert Bayernt, az is óriási kihívás lehetett…most meg a világ összes pénze rendelkezésére áll…na. Ő sztáredző? Hagyjuk már. Ő sem tudna itt többet kihozni.
Az egész a pénzről szól. Reméljük hogy lesz belőle nálunk is több, akkor jönnek az eredmények.
Ha nem akkor marad az ami most van: olasz középcsapat. Mert azok vagyunk. Karöltve a rómaiaktól a Frosinonéig…
Azért maradjunk a realitások talaján…van pénz, télen lett elköltve kb. 70M euró két játékosra. Miben fejlődött véleményed szerint év elejéhez képest a csapat? De vehetnénk akár a tavalyi fél szezont is, amikor átvette Gatta a csapatot. Mit tett hozzá Gattuso a csapat játékához?
Persze, kellenek jobb játékosok…de jobb edző is. Az egész keretet nem lehet (nem is kell) kicserélni, picit egyszerűbb egy jobb szakembert hozni, nem? Vagy legalábbis vele lenne érdemes kezdeni a sort.
Nem feltétlen van értelme mindig váltogatni, mert idő kell az új edzőnek is. Higuainnal kellett szezon elején főznie Gattusonak és az argentín nem sok vizet zavart, úgyhogy következő évben egy Gattuso, de egy másik edző is jobb eredményt fog elérni a szezon elején, de majd a szakember igazgatók ezt eldöntik, nekünk meg csak szurkolni kell, legyen bárki az edző, akár Pinyő.
Persze, kell egyfajta folytonosság, de Gattuso nem jó edző…ezt minden Milan szimpatizánsnak el kell ismernie. Fel tudta rázni a csapatot a mentális gödörből, de továbba sincs semmilyen kidolgozott taktikája a csapatnak. Átmeneti megoldásnak tökéletes volt, hála Isten azért nem bukott meg nálunk, ha sikerül a BL-be juttatnia a csapatot, óriási köszönettel tartozunk neki…de ő nem fogja visszavezetni ezt a csapatot a világ elitjébe. Hiába érkeznének elit játékosok. Higuainnak azért év elején annyira nem ment rosszul…mindenki el volt ájulva, hogy rúgdossa a gólokat, újra a csúcson lesz, aztán jött a Juve elleni mentális törés, ami derékba is vágta (valószínűleg) a karrierjét.
Így van, csak okoskodunk itt, hogy mi lenne a legjobb a csapatnak, de ehhez nálunk sokkal jobban értő szakemberek kezében a döntés. Olyan döntés úgyse fog születni, ami mindenkinek tetszik. Természetesen így van, első lépésként ki kell szurkolni hétvégén a BL-t.
Azért itt sokan tévedésben vannak! Senki sem mondta, hogy nekünk a bajnoki címért kellene küzdeni egy jó edzővel. De hogy a mi keretünk és az épp előttünk álló Atalanta kerete közt óriási a különbség az biztos!
Jah… és a Mi javunkra! A Juve középpálya pl erősen megrogyott idén, de ettől függetlenül is túl erős csapat, viszont rajtuk kívül mindenkivel partiban kellett volna lennünk! Aki a keretre fogja nézze meg mit játszottunk a riválisok ellen! A padlót feltörlik velünk!
Sokan Rinot kritizálják és új edzőt akarnak.
Könyörgöm,mondhatok már egyet!
Allegrit és Wengert ne,mert nemzetközi színtéren semmit nem nyertek!
Guardiolanak is csak a Barcával sikerült.
Ancelotti szenved a Napolival,Mourinhot kirúgták Manchesterből,Zidane visszatértével eddig nem változott semmi.
Conte és Sarri sem váltotta meg a világot,max. a volt nápolyi behúzza az El-t.
Akkor kit is kellene idehozni???
Szerintem nem BL győztes edző kell. Azt persze nem tudhatjuk kiből lesz az… Wenger elég stabilan hozta a BL indulást az Arsenalban. Ráadásul a kirúgásával és komoly játékos bevásárlással sem lett semmivel előrébb a csapat. Én bíznék az öregben, bár nem tartom egy nagy taktikusnak. játékosokat és csapatot formálni viszont tud. Tuchel lenne érdekes, ha kiteszik PSG-ből. De van még jó pár név aki már bizonyított. Amíg egy Frosinone helyenként jobb játékot mutat, mint mi addig ez számomra edző kérdés.
Na igen…Klopp úron kívül jelenleg nemigen tudok „valódi” sztár edzőt megnevezni…
Gasperini…
Minden évben rommá szedik az Atalantát,de minden évben beépíti a rendelkezésére álló fiatalokat;szép,élvezetes,eredményes focit játszanak.
Klasszisokkal többre tartom,mint Gattát.
„De van még jó pár név aki már bizonyított”
Például???
Gasperini talán olasz szinten jó edző,igaz eredmények nélkül, kérdés nemzetközi szinten mire jut….
Hát igen, olyan edzőt aki nemzetközi szinten bizonyított (értsd: több csapattal nyert már BL-t) és most sem szenved úgy, mint Ancelotti, olyat elég nehéz lesz találni.
Azért pl. a Gasperini, Allegri, Ancelotti hármas bármelyikének szerződtetése eléggé érthető döntés lenne a vezetőség részéről, HA arra lehetőség adódik. (Még a BL-hely elérése esetén is.)
Nálam első körön Sarri,utána Conte,szerintem mindkettő megoldható lenne.De ha egyik sem akkor S.Inzagi.Csak Emeryt ne,az a lényeg.Gasperinit szerintem most nem lehet elhozni.