Négy év után vélhetően távozik a piros-feketéktől a 22 éves olasz középpályás.
José Mauri szerződése két hónapon belül lejár és a jelenlegi helyzet szerint a klub nem szándékozik hosszabbítani vele. Az olasz játékos ebben a szezonban 4 bajnoki és 2 Európa Liga mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken összesen 255 játékpercet töltött a pályán.
A Corriere dello Sport és a Tuttosport szerint a másodosztály listavezetője, a Brescia szeretné soraiban tudni Maurit, aki nyártól szabadon igazolható lesz és ingyen távozhat. A bresciai alakulat már feljutott, így a következő idényben a Serie A-ban fog szerepelni.
Mauri 2015 nyarán érkezett a Parmától és összesen 20 tétmeccset játszott a Milanban.
5 hozzászólás
Már amikor az Empoliból (ahol nem sok vizet zavart) visszatért, akkor el kellett volna adni. Maurit Montella kinevezése után adta kölcsön a Milan, majd nyilván visszatérte után sem szerepelhetett Montella elképzeléseiben. Ez volt az első sansz, hogy megváljunk tőle. A Gattuso-érában további három mercato volt, amikor pénzzé lehetett volna tenni (de mondjuk, hogy csak kettő „igazi”, mert ugye fél évvel a szerződése lejárta előtt ki a franc venne meg valakit); biztosan lett volna rá jelentkező egy jelképes összegért.
Van, hogy egy igazolás nem válik be, ez benne van a pakliban, mert nem lehet látni, hogy az illető egy új közegbe és csapatba kerülve, más edzőnél, más elvárásokkal, nagyobb nyomás alatt stb. stb. mit fog nyújtani. Az viszont megbocsáthatatlan, hogy egy olyan játékost, aki egyébként jó korban van, de akit ittléte alatt a négyből három (Brocchi a kivétel) edző sem tudott (vagy akart) a csapatba beépíteni; aki quasi felesleges volt, a klub addig tartogasson, amíg egy fillér haszna sem lesz belőle.
Mauri „itt felejtése” egyszerre Galliani, Mirabelli és Leonardo hibája. Ez azért nem semmi.
és micsoda deficit ha mindent összeadunk….. szerintem Maugli itt léte az hűen tükrözi a jelenlegi helyzetét a klubnak !!!
Nem arról van szó, hogy nem akarták eladni, és mindenáron ragaszkodtak hozzá. Mauri fizetése 1,4millió euró. Valószínűleg azok a csapatok, akik vitték volna fele ennyit sem adtak volna neki, nem csoda, hogy a srác nem nagyon akart elmenni. Aki ekkora fizut adott neki azt kellene megkérdezni, hogy mégis hogy gondolta. Amúgy Montolívó is ezen okból van most is a keretben.
Örüljünk, hogy lassan kikopnak az előző vezetés ügyességéből ittmaradt ingyenélők, és lehet majd használni a felszabaduló keretet.
Itt a lista:
https://www.acmilan.hu/2018/09/04/higuain-a-milan-legjobban-fizetett-jatekosa-fizetesek/
Berolacci is lejár idén.
Egyszer azt olvastam a leigazolàsa se kis pènz volt. Talán vakliciten szereztük 8 milláért?!