A Milan szombat este Franck Kessié büntetőből szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Lazio együttesét az olasz bajnokság 32. fordulójában. Gennaro Gattuso csapata ezzel a győzelemmel továbbra is tartja a negyedik helyet a tabellán.

Nagy várakozás előzte meg a meccset, ugyanis a hivatalos adatok szerint 61 ezer néző látogatott ki a San Siróba a Lazio elleni összecsapásra, amelynek nagy jelentőséget tulajdonítottak a Bajnokok Ligája-indulás szempontjából. A Curva Sud Milano ismét egy látványos élőképpel készült a meccsre.

Az első komoly helyzetet a Lazio alakította ki: a 3. percben nagy lehetőség adódott Immobile előtt, azonban Pepe Reina bravúrral védett. A 19. percben Luis Alberto távoli próbálkozását magabiztosan védte a Milan rutinos spanyol kapusa. Két perccel később Immobile tekert középre, majd Correa közelről a kapu fölé bombázott. Ezt követően folyamatosan jöttek a Milan próbálkozások is: előbb Kessié, majd nem sokkal később Suso tüzelt kapura, azonban egyikből sem született gól. A Rossoneri a 32. percben alakította ki az egyik legnagyobb lehetőségét. Calabria beadása után Piatek fejelt kapura, azonban a labda elsuhant a kapufa mellett. Tíz perccel később Calhanoglu löketét Strakosha védte.

Az első játékrész hajrájában Immobilét ugratták ki, aki éles szögből a kapufát találta el.

A szünet után többnyire a Milan akarata érvényesült és jóval több lehetőséget jegyezhettünk fel a hazaiaknál. Időközben Romagnolit sérülés miatt le kellett cserélni és Zapata érkezett a védelembe. A kolumbiai védő a pályára lépését követően végigvitte a labdát, majd kiugratta Piateket, ám Strakosha remek ütemben érkezett ki a kapujából.

Az utolsó negyedórában előtérbe került Rocchi játékvezető, aki előbb Acerbi kezezése után büntetőt adott a Milannak, majd az eset visszanézését követően módosította a döntését és szögletet ítélt. Két perccel később újra a Lazio tizenhatosán belül lévő büntetőpontra mutatott a játékvezető, ám ekkor teljesen egyértelmű volt az eset: Durmisi elütötte Musacchiot, amiért tizenegyes járt.

A labda mögé Kessié állt, és higgadtan gólra váltotta a büntetőt. Az elefántcsontparti szélső pályafutása 16. élvonalbeli gólját szerezte – ebből hetet tizenegyesből.

A Lazio a hajrában megpróbálkozott az egyenlítéssel, azonban többnyire csak a Milan került helyzetbe, köszönhetően az ellentámadásoknak. A játékvezető a hat perces hosszabbítás után lefújta a meccset és a Milan nagyon fontos három ponttal gazdagodott.

Ezzel a győzelemmel megszakadt a Rossoneri négy mérkőzésen keresztül tartó nyeretlenségi sorozata. A Milan több mint egy hónap után tudott újra meccset nyerni.

MILAN – LAZIO 1-0

Időpont: 2019.04.13. 20:30
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Rocchi
Gólszerző: Kessié (79. büntetőből)
Sárga lapok: Zapata ill. Romulo, Luis Alberto

KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-3-3): Reina; Calabria (Laxalt 67.), Musacchio, Romagnoli (Zapata 67.), Rodríguez; Kessié, Bakayoko, Çalhanoglu; Suso, Piatek (Cutrone 83.), Borini.

Cserék: Donnarumma A., Plizzari, Abate, Caldara, Conti, Strinic, Bertolacci, Biglia, Castillejo.

LAZIO (3-5-2): Strakosha; Luiz Felipe, Acerbi, Bastos (Parolo 81.); Romulo, Milinkovic, Leiva, Luis Alberto, Lulic (Durmisi 74.); Correa (Caicedo 47.), Immobile.

Cserék: Proto, Guerrieri, Patric, Wallace, Silva, Cataldi, Jordao, Neto.

ÖSSZEFOGLALÓ:

6 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Létfontosságú volt, hogy ezúttal már 3 pontot szerezzünk. Mondanám, hogy ezzel a Laziora már nem nagyon kell odafigyelni, de ezt gondoltam a bergamoi nagy győzelem után is az Atalantáról.
    Érdekes fordulók elé nézünk ismét, ráadásul egymásután 2x idegenbe köztünk a favágó Torinohoz.