Négy bajnoki mérkőzés szerepel a meccsnaptárban ebben a hónapban.

Véget ért a február és a Milan összességében pozitívan zárta a hónapot, hiszen öt mérkőzésből hármat megnyert (Milan-Cagliari 3-0, Atalanta-Milan 1-3, Milan-Empoli 3-0) és kétszer döntetlent játszott (Roma-Milan 1-1, Lazio-Milan 0-0).

Márciusban két hazai és két idegenbeli meccs vár a csapatra. Gattuso együttese szombat este 18:00-kor a Sassuolót fogadja a San Siróban a 26. forduló keretein belül, majd egy héttel később – március 9-én – a sereghajtó Chievo Verona otthonába látogat.

Március 17-én, vasárnap este 20:30-kor kerül megrendezésre a milánói városi derbi a Milan és az Inter között. Ezúttal a Rossoneri lesz hazai pályán és biztosra vehető a teltház a rangadón. A két együttes között jelenleg mindössze 2 pont a különbség a tabellán, ugyanis az Inter a harmadik helyen áll 47 ponttal, míg a Milan a negyedik 45-tel.

A Derby della Madonninát követően két hét válogatott szünet következik és március utolsó hétvégéjén rendezik meg a 29. fordulót, amelynek keretein belül a Milan a Sampdoria vendégeként lép pályára. A pontos kezdési időpontot még nem hozták nyilvánosságra.

MILAN – SASSUOLO (Serie A)
Időpont: 2019.03.02. 18:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
CHIEVO – MILAN (Serie A)
Időpont: 2019.03.09. 20:30
Helyszín: Stadio Bentegodi, Verona
MILAN – INTER (Serie A)
Időpont: 2019.03.17. 20:30
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
SAMPDORIA – MILAN (Serie A)
Időpont: 2019.03.31.
Helyszín: Stadio Luigi Ferraris, Genova

2 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. ” A Derby della Madonninát követően két hét válogatott szünet következik és május utolsó hétvégéjén rendezik meg a 29. fordulót ”
    Reméljük azért nem húzzák el májusig a 29. fordulót 😀
    Az Inter elleni Derby kulcsfontosságú lesz a BL-indulásért folytatott harcban.. Viszont igazából csak akkor lesz jelentősége, ha a másik három meccset megnyerjük..