Az olasz bajnokság 22. fordulója következik és a Milan Rómába látogat. Gennaro Gattuso a meccs előtt megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját. Az összecsapás ma este 20:30-kor kezdődik az Olimpicóban.
„Ki kell használnunk azt a lelkesedést, amit az Olasz kupában szereztünk. A Roma egy erős ellenfél, számos topjátékos van a csapatukban és nagyon jó edzőjük van. Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk. A nehézségek közepette mindig a legjobbat hozzák ki magukból. Soha nem könnyű a Roma ellen játszani és most is nehéz meccs lesz. Ugyanazt az elszántságot akarom látni, mint az előző mérkőzéseken. Folytatnunk kell az utunkat. Mindig azt mondtam, hogy tavaszra közel kell kerülnünk az első négyhez. Ha mindannyian a feladatra összpontosítunk, akkor fontos dolgokat érhetünk el.” – mondta Gattuso.
„Az adatok és a tesztek eredményei alapján jók vagyunk fizikailag. Jó periódusban vagyunk, köszönhetően az egész évben végzett nagyszerű munkának. A csapat erősödött az átigazolási időszakban, de nem csupán Piatek és Paquetá érkezésével, hanem Biglia és Caldara közelgő visszatérése miatt is, akik egy jó ideig nem voltak bevethetőek. Piatek teljesítménye? Azonnal megmutatta, hogy milyen értékes. Nem vagyok meglepve.”
„Kétcsatáros játék? Igen, csak előtte látnom kell, hogy működik-e vagy sem. Nem szeretném kihagyni Patrickot egy pillanatra sem. Arra kell figyelnem, hogy mi a jó a csapatnak. Paquetá? Nagyon gyorsan megértette a dolgokat.”
„Jövőm a Milan kispadján? Nincs szükségem semmilyen megerősítésre. A szakmai stábbal érezzük a csapat bizalmát. Csak a munkára összpontosítok anélkül, hogy másra figyelnék. Bakayoko? Ő egy alapvető játékos számunkra és maradnia kell a Milanban. Bizonyította értékét és remélem, hogy sok éven keresztül itt fog maradni.”
3 hozzászólás
Remèlem Piatek teljesìtmènye nem megy Cutrone rovására, mindkettőre szükségünk van.
Forza Milan!
Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bizonyos határokon túl is tekintettel legyen a vezetés egy-egy játékosra. Legyen az akár Cutrone is. Ha elnyomás Piatek, az azért lesz mert ő sokkal jobb, amennyiben tényleg így alakul. Mindenesetre a napoli ellen sem Cutrone sem higany nem lőtte volna be még az első gólt sem, nem hogy a másodikat.
Mindkettő nagyon jó vételnek tűnik, csak ne szürküljenek bele , mint sokan mások. Jó látni végre, hogy teljesen más mentalitással jöttek ide, persze meg is kell mutatniuk,mert újak a csapatban, de valahogy mégsem érzem azt, hogy csak ezért látszik rajtuk az akarás. Forza Milan.