A Milan megtette első ajánlatát a Club Brugge holland válogatott támadójáért.
Nicoló Schira, a La Gazzetta dello Sport nemrég arról számolt be, hogy Leonardo, a Milan technikai igazgatója kapcsolatba lépett a belga bajnokságban szereplő Brugge vezetőségével, a kiszemelt nem más, mint Arnaut Groeneveld.
A Calciomercato.com átigazolásokkal foglalkozó portál szerint a Milan megtette első ajánlatát a 21 éves játékosért. A piros-feketék a szezon végéig kölcsönvennék Groeneveldet egy 10 millió eurós vásárlási lehetőséggel. A tárgyalások jelenleg lassan haladnak. Fontos megjegyezni, hogy a játékos október vége óta bokasérüléssel bajlódik, amelyből még most sem épült fel.
Groeneveld tavaly nyáron csatlakozott a Brugge együtteséhez a NEC Nijmegentől és eddig 15 tétmeccsen 5 gólnál illetve 4 gólpassznál jár. A 21 éves holland bal oldali támadó októberben bemutatkozott a válogatottban egy Németország elleni Nemzetek Ligája-meccsen, majd három nappal később betalált Belgium ellen.
Állítólag a holland támadót a Milan játékosmegfigyelői stábjának új vezetője, Geoffrey Moncada ajánlotta be Leonardóéknak.
17 hozzászólás
Moncada munkájához nagy reményeket fűzök, de hol volt az elmúlt években valaki hasonló szerepkörben??
Van olyan jó, mint Castillejó?
Castillerossz
Ez ki ez??
Belga bajnokságban 15 meccsen 5 gól és 4 gólpassz? Nincs bajom a tehetségekkel, de eddig a saját utánpótlásból mindig jobbakat húztunk elő, mint ezeket az ilyen-olyan igazolások.
Részben egyet értek. Belga bajnokság azért nem olyan rossz, erős közepes és lehetőséget ad a fiataloknak a folyamatos fejlődésre. Másrészt hiába vannak Serie A-ban tehetségek, sajnos 1-2 kivételt kivéve a padon vagy a Primaverában sínylődnek és totál leépülnek. Rengeteg példa van rá az utóbbi 10 évben, a Milan pedig ebben sajnos viszi a prímet. 18 évesen felhozzák az első csapathoz, kötnek vele egy 3-4 éves szerződést a nagy csapattal edz, de nem játszik, megreked a fejlődésben. Aztán 22-23 évesen bagóéret vagy ingyen elmegy és ha szerencséje van 25 éves korára kiderül róla vhol máshol h. nem is olyan rossz, csak sajnos a legfontosabb éveit bukta el nálunk, amit már sosen nem tud lefaragni, így lesz belőle egy jó közepes játékos.
Ez pontosan így van! Ráadásul pont a 18-22 éves időszak az amikor teljesen el tudják veszteni a jövőképüket a fiatalok. Alul motiváltan pedig senkiből sem lehet kiemelkedő játékos.
Azonnal jöhet, ha 10 misiért el lehet csábitani. 10 millióért manapság még olyat is nehéz szerezni, aki tud egy egyeneset rúgni a labdába. Nemhogy egy holland válogatottat.
Abszolút egyetértek veletek. Ennyi pénzért, ha megvehető, jöjjön.
„Fontos megjegyezni, hogy a játékos október vége óta bokasérüléssel bajlódik, amelyből még most sem épült fel.”
Úgy látszik a Milan-nak már nem elég a saját sérült, még gyűjtene is mellé.
Egy 20-as évei elején járó holland támadó, akinek gondok vannak a bokájával? Én leigazolnám. 32 évvel ezelőtt ez egyszer már bejött…
Gullit?
Nem, a másik. 🙂
Tudtam, hogy a Rijkaard! 🙂
Nem is értem, hogy nem találtad el elsőre… 😀
Inkább Van Basten lesz az 🙂
Ez a helyes 👍
Nem rossz a srác,de a 15 sérültünk mellé veszünk még 5 sérültet ? Mi a projekt ? A mozgássérült bajnokságban fogunk indulni ?