Karácsony előtt még egy mérkőzés vár a Milanra, ugyanis szombat délután a Fiorentina látogat a San Siróba a Serie A 17. fordulójában.

“Egy erős ellenféllel fogunk játszani, amely támadásban komoly gondot tud okozni. A Fiorentina nagyon technikás játékosokkal rendelkezik. Meg kell teremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy a saját játékunkat játszhassuk és nem szabad területeket engednünk az ellenfélnek. Olyan csapatot akarok látni a pályán, amely jól teljesít és hevesen játszik, csak így győzhetünk. A Bologna elleni meccs megmutatta, hogy önmagában a tiszta labdabirtoklás semmire sem elég.” – nyilatkozta Gattuso.

“Elbukunk, amikor a csapatnak meg kellene ugrania egy szintet vagy ki kellene ütnie az ellenfelet. Ez az irányításom óta nem sikerült és ez az egyik legnagyobb nehézség. Mindig felteszem a kérdést magamnak, hogy hogyan oldjam meg ezt a problémát. Elveszítettünk fontos mérkőzéseket és behúzott kézifékkel játszottunk. Mindenki részéről többet kell beleadni. Aggódom amiatt, hogy esetleg már nem fogunk sokáig a Bajnokok Ligája-indulást érő pozícióban állni, hiszen három olyan meccsen vagyunk túl, amelyeken nem nyújtottuk a legjobb teljesítményünket. Továbbá kiestünk az Európa Ligából és ez fejben aggodalmat keltő a játékosaim számára. Ki kell hoznom belőlük a maximumot.”

“A csapat együtt erős és mindig tesztek elé állítják magukat. Amikor nem sikerül mérkőzéseket nyerni, akkor a dolgok nehezebbé válnak, de mindig hinnünk kell abban, amit csinálunk. Nagy nyomás alatt vagyunk, de ez normális. Több lehetőséget is elszalasztottunk, de nem szabad, hogy ez demoralizáló hatással legyen. El akarjuk érni a Bajnokok Ligáját és ez nem lesz könnyű, de minden tőlünk telhetőt megteszünk. Jelenleg a negyedik helyen állunk, de többet kell tennünk. Nyugodt vagyok. Kevesebbet kell hibáznunk. Nem keresünk kifogásokat, tovább kell dolgoznunk és fejlődnünk. Veszítettünk néhány fontos pontot, de a közvetlen riválisaink is lelassultak. Vannak erősségeink és gyengeségeink. Óvatosnak kell lennünk. Élvezem edzeni a játékosokat, hiszen látom az elszántságot és a szenvedélyt a szemükben.”

“Higuaín nagyon értékes számomra. Nem tudok semmit az átigazolási piacról. Gonzalo nehéz időszakon megy keresztül, ahogy az egész csapat is, de még mindig a negyedik helyen állunk. Csalódott, amiért már egy ideje nem szerzett gólt. Calhanoglu a középpályás? Meglátjuk. Korábban a Bundesligában belső középpályásként is játszott. Suso? Alapvető fontosságú számunkra és szenvedünk, amikor nem játszik. Montolivo játszani fog-e? Majd meglátjuk. Nincs vele semmi problémám, csak más játékosok sokkal jobb formában vannak és ez alapján hozom meg a döntéseimet. Vannak játékosok, akik többet tudnak hozzátenni a csapathoz. Conti? Készen áll és arra vár, hogy pályára küldjem. Minden rajtam múlik. Cutrone a mérkőzés utáni napon bocsánatot kért a csapattól, ez egy fontos gesztus volt. Jobban preferálom a közvetlenséget, mintsem azt, hogy bizonyos dolgokat úgy kell meglátnom a játékosok szemében.”

“Mercato? Úgy gondolom, hogy egy vagy két igazolást fogunk véghez vinni, bár a sajtó mindent eltúloz. Két csatárunk van és elférne egy kis segítség egy olyan játékostól, aki képes ezen kívül más pozícióban is játszani. Ha valaki távozik a középpályáról, akkor talán fogunk változtatni. Paquetá? Még csak 21 éves és nagyszerű képességei vannak. Technikailag és fizikailag is nagyon jó. Nem lehet tőle elvárni, hogy minden mérkőzést megnyerjen nekünk. Egy teljesen más bajnokságból érkezik és időre van szüksége a fejlődéshez. A MilanLab tesztjei alapján az 5 legjobban teljesítő játékos között van.”

2 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. A szokásos nagysemmik.

    Örülök, hogy Paqueta rendben van (egyelőre), reménykedjünk, hogy az “időre van szüksége a fejlődéshez” kitétel nem azt jelenti, hogy először majd áprilisban, 0-2-es állásnál csereként fog pályára lépni.

    Arról meg, hogy a MilanLab tesztjei alapján Paqueta az 5 legjobban teljesítő játékos között van, az a falfirka jutott eszembe, ami így szól: “Naná, hogy normális vagyok! A hangok is megmondták!”

  2. “A Bologna elleni meccs megmutatta, hogy önmagában a tiszta labdabirtoklás semmire sem elég.”

    Hát bizony, kár hogy erre már vagy 100 éve rájöttek, de lehet 130…

    “Olyan csapatot akarok látni a pályán, amely jól teljesít és hevesen játszik,”

    Nem kell aggódni lesz ilyen ma, Fiorentina-nak hívják.

    Az első bekezdésig volt erőm ezt olvasni, ezt már mellébeszélésnek se lehet csúfolni.