Gennaro Gattuso, a Milan edzője úgy érzi, hogy nem volt probléma a hozzáállással a Lazio elleni rangadón és elmondása szerint a csapat extra erőfeszítéseket tesz.
A Milan vasárnap este 1-1-es döntetlent játszott a Lazióval a Serie A 13. fordulójában. A meccs hajrájában Franck Kessié megpattanó lövésével még a piros-feketék szereztek vezetést, azonban a 94. percben Joaquin Correa révén egyenlített a római alakulat.
„Jól felkészültünk a mérkőzésre és ez egy jó produkció volt. A Lazio veszélyes volt a mérkőzés korai szakaszában, de a második félidőben kevesebb helyzetet engedtünk és a meccs más irányba fordult. Ha cserélek, akkor azt mondják, hogy nem kellett volna, amikor pedig nem változtatok, akkor az a baj. Gondolkoztam Laxalt becserélésén, de végül hagytam egyben a csapatot. Még nyolc mérkőzés van hátra az átigazolási piac kezdetéig. Mindig ilyen hozzáállást szeretnék látni a csapattól.” – mondta Gattuso a meccs után.
„Ez megtörténhet, amikor az előny megszerzése után visszaállsz. Előre tekintünk és reméljük, hogy néhány játékosunk hamarosan felépül sérülésből. Az elkövetkező hetekben nem várok túl sok pozitív hírt a sérültekről, ezért azoknak kell játéklehetőséget adnunk, akik eddig nem sokat játszottak. A csapat extra erőfeszítéseket tett ezekben a nehéz pillanatokban és jól felkészültünk a mérkőzésre. Nem siettetjük a játékosok felépülését, mert nem akarjuk, hogy visszaessenek. A klub közel állt hozzám a nehéz időszakokban és mindig a Milan érdekét helyeztük előtérbe.”
„Ibrahimovic? Majd meglátjuk, de jelenleg a teendőinkre kell koncentrálnunk. Ezen most nincs értelme gondolkodni. Csak az a feladatom, hogy a csapat a lehető legjobban teljesítsen.”
„Ez egy olyan Milan, amely soha nem omlik össze a nehéz pillanatokban. Továbbra is így kell folytatnunk és félre kell tennünk a félelmet. Ha tiszta fejjel játszunk, akkor sok mindent elérhetünk. Amikor ilyen nagy sérüléshullám van, akkor beszélni kell róla. Az a legnagyobb probléma, hogy három játékosnak is az ínszalagja sérült meg. Ez az, ami egy kicsit zavar. Ugyanakkor ahogy a sajtótájékoztatón is mondtam, ezek a sérülések még erősebbé tették a csapatot. A játékosok feltöltődve tértek vissza a válogatottaktól. Conti? Kezdi jól érezni magát és egyre jobb állapotban van. Még az 1 az 1 elleni szituációkban javulnia kell. Higuaín? Csütörtökön játszani fog és remélhetőleg Cutrone is bevethető lesz. Megpróbálunk két csatárral játszani. Mindenáron meg kell nyernünk a mérkőzést és a lehető legkisebb erőfeszítést kell tennünk. Azt láttam, hogy Gonzalo nyugodt és a szabadnap ellenére ma is edzett. Sok pletyka jelent meg róla, de igazi profiként dolgozik. A játékosokban ott van a helyes mentalitás és a klubhoz való tartozás érzete. Ezek nélkül nem lennének képesek ilyen teljesítményre.”
Gattusót éppen egy évvel ezelőtt, tavaly novemberben nevezték ki a Milan kispadjára.
„Olyan, mintha több lenne, mint egy év. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Milan edzője lehetek. Kemény és nagy a felelősség, de nyugodt vagyok. Öt éve edzősködöm és ez egy álom számomra. A nehézségek ellenére nyugalmat érzek és mindig nagy lelkesedéssel és szenvedéllyel végzem a munkám. A játékosként szerzett tapasztalataim sokat segítenek, de edzőnek lenni más. Legszebb pillanataim a Milan kispadján? A két győzelem az AS Roma ellen a bajnokságban és a Lazio elleni visszavágó az Olasz kupában. Akkor 7-8 napot töltöttünk együtt Rómában. Csodálatos hét volt.”
Ignazio ABATE: „Sok sérült hiányzott a csapatból, de ennek ellenére jó mérkőzést játszottunk. Csalódottak vagyunk, mert a 94. percben kaptuk az egyenlítő gólt, ezáltal két fontos pontot veszítettünk el a Bajnokok Ligájáért folytatott versenyben. Talán néhányan azt gondolták, hogy nincs esélyünk Rómában, de ez extra löketet adott nekünk és megmutattuk, hogy szilárd és harcos csapat vagyunk. A célunk egyértelmű és biztos vagyok abban, hogy sikerül elérni. Határozottan hiszünk benne és nagyszerű edzőnk van egy ambiciózus vezetőséggel. A téli szünetig a lehető legtöbb pontot kell megszereznünk.”
Davide CALABRIA: „Még mindig nem vagyok a legjobb formában és nem volt könnyű kezdeni a meccsen, de fejlődtem. Az eredmény miatt csalódottak vagyunk, mert jó úton haladtunk. A Lazio egy erős csapat és küzdeni fog a negyedik helyért. Kessiének adott passz? Felmerült bennem a lövés gondolata, de nem voltam túl jó helyzetben és vártam, amíg Kessié megérkezik. Remélem, hogy minél több gólpasszt tudok kiosztani.”
9 hozzászólás
“Ez megtörténhet, amikor az előny megszerzése után visszaállsz.”
Na ez a rendkívül bosszantó…miért állunk folyton vissza a vezetés után? Akkor ezek szerint mégiscsak tudatos, edzői utasítás…meg se tudom számolni, hány pontot buktunk emiatt a mentalitás miatt.
A hozzállással és magával az eredménnyel szerintem sem volt semmi probléma. Ahogy úgy összességében sincs az eredményekkel, inkább a „hogyan” kérdést lehetne firtatni, de amíg jönnek az eredmények, szerintem ez se lenne helytálló. Ez a „nem erőltetjük a játékosok visszatérését a sérülésből” szöveg elég érdekes…mivel több játékos is úgy sérült rá a korábbi sérülésére.
Szépek, meg jól hangzanak ezek a nyilatkozatok, de valóságalapja nem sok van. (más csapatoknál se általában :))
jogos! Nekem erről mindig az ugrik be ahogy tavaly a Napoli meccs előtt egy kieső csapat ellen Romagnoli bekötözött combbal játszott, majd kb 10. percben le is kell cserélni. Fejlődik talán Gattuso, de nem tudom meg tudja-e tanulni hogy egy vezetőedző kb 30 ember főnöke és abból kell a legjobbat kihozni, nem pedig 11 vagy 13 emberből.
Lazio ellen csupa válogatott (jelenlegi és válogatottsággal rendelkező) játékos játszott, de a padon is azok ültek: Bertolacci, Laxalt, Montolivo, Samu, Simic, Conti
Náluk még a kezdőbe is volt 2 játékos aki nem is válogatott.
Hagyjuk már ezt a válogattat. Mikor volt válogatott illetve milyen válogatottban? Ez itt a lényeg. A jelenlegi játéktudás, nem a régmúlt és a statisztika.
Szóval valaki elfelejt focizni? 😀 Épp erre céloztam!! Hogy valaki szar formában, rosszul játszik az általában az edzettségi állapota és a felkészültség hiányára vezethető vissza. Idős játékosok persze kivételek, de jelen esetben nem erről van szó. De sokan még mindig nem unják a keret és a játékosok szapulását. Elmúlt években 20 játékos tuti érkezett, a már meglévő csapathoz. De tudom, hogy mind szar volt. 😀 Hagyjad már!
senki sem mondta, hogy ez a „B-csapat” popsizza el a Juvét, de középcsapatoktól lefele igen!
De nekem elég lenne ha egy masszív, jól játszó csapatot látnánk hétről-hétre. (Amúgy a Lazio ellen egészen pofás volt a csapat)
Mondjuk a válogatottságokban asszem túloztam, mert 2 ifistánk közül még csak Cutrone szerepelt a felnőtt válogatottban. 😀 De a lényeg nem is ez. Inkább, hogy egészen jó/tehetséges játékosok rekednek meg nálunk a fejlődésben évek óta. Szerintem ez nem Berlu, Galliani, Fassone vagy épp Maldini hibája, hanem a mindenkori edzőké.
Most a felkészülés alatt azt kell érteni, hogy a Juve ellen sima vereség a Lazio ellen egy véletlen döntetlen. Akkor van felkészítve a csapat ha a BL-ben és a bajnokságban is eredményesek.
A nyilatkozatok azok amiket az edzők elsőként elsajátítanak a karrierjük elején és aztán jön a foci. Önsajnáltás, sérültek és a körülmények..Mindenki és minden az edző ellen van.
Akik Bertolacci nevét,akár meg is emlitik,azok soha nem láttak mégcsak egy Ambrosinit sem,nemhogy egy PIRLO-t……
…élöben biztos nem!
Akárhogy is szeretnénk szépíteni, azért Rino eléggé amatőr edző (optimista szemmel csak tapasztalatlan). Az elmúlt 40 évben láttam egy pár meccset, és az a véleményem, hogy 100 edzőből 99 ilyen 1:0-nál szarrá cseréli a csapatot csak hogy húzza az időt (főleg, hogy páran már futni se bírtak).
Igazat adok Salvini miniszternek, aki nagy Milan szurkoló: „Legalább három olyan ember volt, akik kimerültek a nagy esőben, a sáros pályán. Valaki meg tudná magyarázni nekem Gattuso makacsságát? Az utolsó tíz percben be kellett volna vinni két-három embert, akik képesek futni. Például Samu Castillejót be, Fabio Borinit pedig le, mert ő olyan gyorsan futott, mint a nagymamám.”
Egyetértek. Ha nem akar a védelmen cserélni, akkor hozzon be friss erőt a középpályára akiknem van erejük támadni és még vissza is érnek, ha kell.