A Milan hazai pályán 2-0-ra elveszítette a listavezető Juventus elleni meccset a Serie A 12. fordulójában. A vendégek góljait Mario Mandzukic és Cristiano Ronaldo szerezte, míg a Milan részéről Gonzalo Higuaín tizenegyest hibázott.
Igazán nagy rangadóval zárult a Serie A, vagyis az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulója, hiszen a Milan az éllovas, egyben címvédő Juventust fogadta. Nagy várakozások előzték meg az összecsapást, ugyanis több mint 74 ezer néző látogatott ki a San Siróba és a Curva Sud Milano szokás szerint ismét fantasztikus élőképpel jelentkezett.
A torinói alakulat kezdte jobban a mérkőzést és Mario Mandzukic találatával már a 8. percben vezetést szerzett. A horvát csatár Alex Sandro beadása után Ricardo Rodriguezzel szemben megnyerte a fejpárbajt és a kapu bal oldalába fejelte a labdát (0-1). Három perccel később is bevette volna fejjel a kaput a horvát támadó, ám ennél próbálkozásánál menteni tudtak. Egy darabig igazán izgalmas események híján csordogált a mérkőzés, de Juve fölényben teltek a percek, majd az első félidő hajrájában nagy lehetőséghez jutott az egyenlítés szempontjából a Milan, miután Mehdi Benatia kézzel ért a labdához.
A játékvezető elsőre nem jelzett szabálytalanságot, azonban a videóbíró közreműködésével tizenegyest ítélt, amelyhez Gonzalo Higuaín állt oda. Az argentin játékos lövését Szczesny kitolta kapufára, így kimaradt a büntető. A szünetig már újabb találat nem esett, így a Juve korai góljának köszönhetően a vendégek vonultak előnnyel a szünetre.
A folytatást követően Paulo Dybala kis híján szabadrúgásból vette be Gianluigi Donnarumma kapuját, azonban a labda a kapufáról kifelé pattant. Mezőnyben egyenrangú fél volt a Milan, ám kijött a játékosállományból fakadó deficitje: nem volt olyan labdarúgója, aki igazán helyzetet tudott volna teremteni a kapu előtt. Suso igyekezett a legjobban, ám Calhanoglu, Castillejo és a társai is szürkék voltak támadásban, Higuaín pedig alig került helyzetbe.
A meccs hajrájában közel került a második gól megszerzéséhez a Juventus. Végül sikerült is betalálniuk: a 81. percben Joao Cancelo éles szögből lőtt kapura és a lövését hárítani tudta Donnarumma, azonban a kipattanót Ronaldo közelről a léc alá bombázta (0-2).
A Milan tehát vereséget szenvedett a Juventus ellen a bajnokságban és sorozatban három megnyert bajnoki meccs után újra kikapott. Ez volt az első veresége a csapatnak hazai pályán a Serie A jelenlegi idényében, ezelőtt 5 összecsapásból 4-et sikerült megnyerni és 1 alkalommal döntetlen született.
MILAN – JUVENTUS 0-2
Időpont: 2018.11.11. 20:30
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Mazzoleni
Gólszerzők: Mandzukic (8.), Ronaldo (81.)
Sárga lapok: Bakayoko, Higuaín, Borini ill. Benatia
Piros lap: Higuaín (83.)
KEZDŐCSAPATOK:
MILAN: G. Donnarumma – Abate (Borini 74.), Zapata, Romagnoli, Rodriguez – Suso, Kessié, Bakayoko, Calhanoglu (Laxalt 74.) – Castillejo (Cutrone 61.), Higuaín.
Cserék: Reina, A. Donnarumma, Calabria, Mauri, Bertolacci, Montolivo, Simic, Halilovic, Bellanova.
JUVENTUS: Szczesny – Cancelo, Benatia, Chiellini, Alex Sandro – Bentancur, Pjanic (Khedira 74.), Matuidi – Dybala (Douglas Costa 79.), Mandzukic, Cristiano Ronaldo.
Cserék: Pinsoglio, Perin, De Sciglio, Barzagli, Kean, Bonucci, Rugani, Bernardeschi.
ÖSSZEFOGLALÓ:
17 hozzászólás
Sziasztok,
Csak ismételni tudom Önmagam :-(.
Sajnos ezt a derbit is simán elveszítettük tisztában vagyok én azzal, hogy a sok a sérült, az is közre játszott abban, hogy az eredmény így kialakult. 5-6 éve a AC.Milan csak árnyéka önmagának itt szeretném kiemelni azt a tényt, hogy ezekért az eredményekért elsősorban a vezetőség(korábbiakra is vonatkozik) a felelősök.Kár itt szépíteni a dolgokat hosszú elemzéseket készíteni ki hányszor passzol jól és ki mennyit fút stb. Az eredmény 0-2 a zebráknak. Keserűen írom le ezeket a szavakat szörnyű érzés kikapni az egyik vetélytárstól,előtt vereség Nápoli-tól, Inter-től beárazták a Milánt ezek a csapatok. Higuain nincs ehhez hozzá szokva rendkívül ideges, frusztrált sajnos ennek tetejében ki is állíttatja magát nem beszélve a kihagyott 11-ről itt komoly bajok vannak a mentálisan is az eredmény kényszer miatt sokan görcsösek és többször írtam már, nem ide valóak a második gól is Laxalt eladott labdájából született ,az elsőnél a badást nem tudtuk megakadályozni RR.-t pedig Mandzukic a levegőben meg verte.Nagyon nehéz lesz megkaparintani a 4-helyett ezt eddig is tudtam de most már látható az is , hogy nagyon nem sikerült megerősíteni ezt a csapatot és itt megint csak előjön az a kérdés ki ezért a felelős?Sajnos Leonardónak ebben kulcs szerepe van. Januárban nehéz bárkit is elhozni aki erősítést jelentene de itt szerintem nincs mérlegelésre lehetőség 4-5 játékostól meg kell válni(Mauri Laxalt,Bertolacci Halilovic stb.) és helyükre minőségi játékost kell igazolni de ezt biztosan jobban tudják azok akik felelős beosztásban vannak a csapatnál.A pénzügyi hátteret meg a tulajdonosoknak kell ehhez előteremteni mert szemmel látható ez eddig igen csak karcsú. Azok akik ma játszottak becsülettel tették a dolgukat voltak akik jobban volt aki kevésé (Bakayoko nekem speciál most tetszett) a zebra brigád várta azt a pillanatot amikor hibázunk ami be is következett és egyből meg is büntettek érte minket. Apropó csatárok most úgy nézzünk ki hogy van egy szem közép csatárunk Cutrone és kész. Megint csak előjön az a kérdés belőlem miért nem tudtak igazolni André Silva helyére valakit Leonardó mit gondolt elég lesz két közép csatárral neki vágni a szezonnak?Gattusó miért nem tette ezt szóvá? A téli szünetig nagyon sok meccs van és félő lesz ,hogy nem fogjuk bírni fel venni a harcot a két római csapattal a 4-dik hely megszerzéséért a versenyfutásban nagyon nagy hátrányt szedtűhetünk össze azzal, hogy ennyien kiestek. Az orvosi stábnak is össze kellene szednie magát illetve a az edzőknek is minimumra kellene szorítani a sérülés veszélyt.
A válogatott szünet alatt jó lenne ha 1-2 játékos felépülne és kimásznák ebből a helyzetből.
FORZA MILAN!!!
Válasz
Nekünk a Juve nem vetélytárs;más súlycsoportban versenyeznek,a mi vetélytársaink a Lazio,Roma,Ata,Fior a 4.helyért.Évekre vagyunk a Zebráktól;ez a 11 év teljesen leamortizálta a klubot és ezen csak hosszú évek kőkemény munkájával és euró százmilliókkal lehet változtatni.
11év pcit túlzás, 2011ben a bajnok csapatba tényleg cask egy TKP és egy szélsőhátvéd Kellett volna a szintlépéshez!
Sok szót nem érdemel ez, legalább nem született olyan katasztrofális eredmény, mint tavasszal a kupadöntőn, ez is valami…Sztenderd vereség, speciel engem Icardi utolsó utáni percben szerzett győztes gólja jobban felhúzott, mint ez.
Az igazi ki-ki meccs úgyis csak 2 hét múlva következik, arra nagyon rá kellene feküdni.
Nem is igazán az a baj hogy kikaptunk, hanem hogy megint hogyan. Feltett kézzel..azért néha az Udinese vagy a Crotone is képes beszorítani, magukat felszítva alaposan megnehezíteni, kínkeserves 1:0-ra lehozni meccseket a Juventus ellen. Nekünk esélyünk sem volt erre.Egy Milan-nak!!! Basszus!!!!Leégetjük a felvezetőben mutatott legendákat.
Az meg, hogy egyes embereknek ebben a gyenge játékban is bérelt helye van, demoralizáló egy szurkolónak. Donna, de nálam főként RR és Kessie biztosan pihenne egy kicsit.
Azért egyszer nagyon kíváncsi lennék a meccset megelőző taktikai megbeszélésre, vajon hogyan akarunk nyerni. Vagy a szünetben mit javasolhatott Gattuso: szép volt fiúk, csak így tovább.. érthetetlen, hogy meg sem próbálunk taktikusan focizni begyakorolt elemekkel. Mert hogy Suso elszalad a szélén, vagy beadja vagy rálövi az nem túl bonyolult repertoár és mindenki tudja már.
Hiába vagyunk negyedikek, az első háromtól fényévekre vagyunk. Persze a Juve erős csapat nekünk még. Suso-t úgy lerendezték a mérkőzésen,hogy „öröm volt nézni”. Momentuma nem volt. Higuain,meg úgy láttam, hogy még a Juve játékosa. Szinte értékelhetetlen volt a teljesítménye. Rodrigezt nem hibáztatnám az első gólért,hisz látszott, hogy fizikálisan le van maradva Mandzukicstól. Mikor felugrottak fejelni,Mandzsu pöcse pont Rodrigez homlokmagasságában volt. Esélye sem lett volna felvenni vele a fejelő versenyt.
Talán Kessie volt az, akin látszott egyfajta határozottság,olyan, mint amilyen egy olyan csapat játékosának kell lenni aki bajnokságra tör.
Kevesek vagyunk még egy ilyen szintű mérkőzés megnyeréséhez,ahhoz építkezni kell.
Hibásokat keresni szerintem marhaság, egyenlőre csapatépítés van ,ami nem egy hónap alatt zajlik le. Igazából most lett nyáron igazi tulajdonosunk,és egy ilyen építkezés nem ripsz-ropsz munka.
Forza Milan !
Kessie egy agyatlan futóbolond lett, minimális hasznosságal. RR meg center kezdő a top svájci válogatottban, 60 fellépéssel.180/80 aránnyal. Mi kellene még? Ja hogy ne ő védekezzen rajta! De az már komolyabb felkészültséget igényelne a szakmai stábtól. Donna is Simon kiért volna, de egyébként Bentacur is tök üresen maradt. Ebből így sosem lesz semmi, a helyezésünk a tabellán egy fals helyzet.
Volt sok edzője a Milannak Allegri óta és voltak pocsék teljesítmények de ez a Milan az elmúlt 10 év legidegesítőbb Milanja pedig játékoskerete a legjobb Ibraek óta.
Én úgy gondolom erről az edző 95% tehet.
Ő alakította ki ezt a hátul passzoló a baromságot amiből minden meccsen kb kialakul gólhelyzet es többnyire gólt kap a csapat.
Csak a H*lye nem látja, hogy ez nem működik.
Az edző feladata, hogy összeszokjon a csapat de ennek a Milannak a játékosai egy kicsit sem tudják merre mozog a társuk.
Rengeteg a rossz passz egy egy jó megindulása után.
A másik a betomorules és az egyhelyben acsorgas ami szintén az edző hibája. A passzolos tikitaka labdakihozatal úgy nem megy ha állva várod a labdát.
Most vagy tulhajta a játékosokat és fáradtak vagy szimplán csak S*ar edzéseket tart de egyik játékos sem helyezkedik jól,csak rengetegben még kocognak.
Amikor vesztésre áll a csapat elindul a támadás ott van a Milan az ellenfél 16-osanal és hátra passzok donnarummaig vezetnek az a botrány kategória!!!
A játékos keret messze alulteljesit. Kessie a legjobb példa aki az Atalantaban mindenhol ott volt, gólokat rúgott. Itt csak szenved. Castillejo meg Laxalt dinamikus volt a Roma ellen még megindultak, felvállalták az 1-1et. Most már ők is hátra passzolnak… Ez lett beléjük sulykolva edzésen gondolom.
Donnarumma meg Mihajlovic óta csak gyengébb lett. Az első gól az övé volt. Az 5os a kapus területe. Le kellett volna húznia simán mandzukic fejéről a labdát.De nem először bentragadt mint Icardinal is. 6 Millat kap egy átlagos teljesítményre.
Nem véletlen, hogy senkinek sem kellett a végén és inkább Arrizabagalaert csengettek ki 70 Millat meg Allisonert
Abate miért volt kezdő? Rengeteg hibával játszik.
És hát Rodriguez… lassú is, védekezni sem tud,
Meg beadni sem. És 40mert nem adtak el nyáron 😀
Abate azért volt kezdő,mert Calabria sérült és nincs a helyére más hátvédünk.
gatusu vislát! normális edző!
donadoni nem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! marcello lipi
Istil-el én is egyetértek, Icardi gólja jobban idegesített, mint ez a vereség. Sajnos ez borítékolható volt. Engem az jobban foglalkoztat, ha Higuain berúgja a tizit, vajon kibírták volna-e egy döntetlenne?Szerintem igen,mert persze jobb volt a Juve, de annyi helyzete nem volt, mint a hétközi bl meccsen. Persze ott kikaptak, most pedig nem.
Ugyanaz történt, ami eddig is. Semmi meglepő, szokásos Milan-Juve meccs. Ahhoz képest, hogy alig tudtunk egy normális kezdőt kiállítani mert annyi a sérült, mint csillag az égen nem égett meg a csapat. Mondjuk nem is volt nehéz dolga a Juventusnak ilyen bírói hátszéllel. Az életbe nem fújták volna be a tizenegyest ha nincs videóbíró, ez ezer százalék. Érdekes volt h Benatia a pályán maradt, igazából már az első félidőben ki kellett volna állítani.
Higuaín piros lapja az is vicc volt. Kérdezem én, hogy azért a szabálytalanságért mégis hogyan kapott sárgát? Egy sima egyszerű szabálytalanságnak fújható, szabadrúgás azt kész. A sárga lap erős volt. Ez persze nem jogosítja fel Higuaínt h így elszálljon az agya. Túl nagy bizonyítási vágy volt benne, ami már-már feszültséggé fordult át. Lehet jönni azzal h miért ő rúgta, miért nem Kessié, miért nem Rodriguez vagy miért nem Calha. Teljesen mindegy, mert nem szarul rúgta, hanem a kapus védte ki. Ha nem Higany hanem más rúgja és kihagyja, akkor meg az lenne a „hibás” mert miért nem Higanynak kellett lőnie. Ez ilyen, megy a szapulás.
A Romagnoli-Chiellini esetről pedig felesleges szót ejteni. Röhejes ítélet született, de ez sem volt meglepő.
Akit mindenképpen kiemelnék, az Bakayoko. Kapta a savat rendesen, viszont azt kell h mondjam egyre jobban kezd magára találni. Jól játszott. Nem lehetett panasz a játékára, ő volt az egyik legjobb a csapatból.
Gyerekek. Ki kaptunk a Juvetol. Ki nem kaphat ki tőlük????? A Juve nagyon jó formában van. 1 éve nem kapott ki idegenbe, évek óta ők a bajnokok. Ahoz képest nem volt könnyű dolguk. Az elején nagyon jók voltunk de kaptunk egy gyors gólt. Lehet itt hibáztatni RR-t de azért Mandzukis bárkit le tud fejelni. Én a gondod inkább az ember fogásban látom és a helyezkedésben amikor támad az ellenfél. Rendszeresen szabadon vannak az ellenfél játékosai. Ezen kéne dolgozni. És lehet itt hibáztatni Leonardot vagy Gattusot. Leo csak egy fél éve van itt és neki is meg van adva mennyit költhet, mennyit adhat fizetésre, és azt sem kell el felejteni hogy ki mindenki akar jönni és ki nem ebbe az AC Milanba….. Azt sem kell el felejteni hogy az utolsó 5 évben mi mindenen ment keresztül a csapat, 3 tulajdonosa volt, káosz van a csapatban és idő kell hogy stabilitást csináljanak ebbe a csapatba. És azt sem kell el feledni hogy az aki olyan magasra emelte ezt a csapatot olyan mélyre el is ásta….. Idő kell és stabilitás ebbe a csapatba, mert az AC egy átjáró ház lett a játékosokat, a vezetőséget és az edzőket nézve….. Nem lehet ilyen rövid idő alatt csodákat tenni…. Türelem kell és egy olyan tulaj mint Berlusconi volt, akinek a Milan a szíve volt (ameddig meg nem öregedett és már rosszul ítélte meg a dolgokat) mert az Amerikaiaknak a Milan csak egy biznis és nem a mindenük.
Egy AC Milan a San Siroban 80 000 néző előtt fantasztikus szurkolás mellett igenis mindenkit verjen meg!
Nincs kifogás…
Nagyon reg nem eltem at ilyen hangulatu, feszult dramai milan mecset. Erre a higuain kihagyott 11-esre es piros lap kombora 20 ev mulva is visszafogok emlekezni az tuti:) Galliani arcaba minden benne volt amikor kimaradt az a vilagraszolo, piszok ritka veletlen kezezes altal bemakkolt 11-es, amit csak be kellett volna baszni a fel ido elott…..aztan kitudja…