Mattia Caldara után még egy középhátvédjét elveszítette a Milan, ugyanis Mateo Musacchio is megsérült.
Továbbra is sérülések sújtják Gennaro Gattuso együttesét és jelenleg Mattia Caldara, Ivan Strinic, Lucas Biglia, Giacomo Bonaventura és Hakan Calhanoglu bajlódik sérüléssel, miközben Franck Kessié nincs 100 százalékos állapotban. Időközben jó hír, hogy Gonzalo Higuaín és Davide Calabria felépült, így mindketten készen állnak a Juve elleni meccsre.
A Milan a hivatalos honlapján adott tájékoztatást Musacchio állapotáról, aki a Real Betis ellen egy ütközést követően a földre került és nem tudta folytatni a játékot. A 27 éves védőt agyrázkódás gyanújával kórházba szállították. A klub tájékoztatása szerint Musacchiónak a mérkőzésen megsérült a hátsó keresztszalag a jobb térdében, amelynek következtében hosszabb kihagyás vár rá. A várakozások szerint a felépülés időtartama 6-8 hetet vesz igénybe. Szerencsére a vizsgálatok nem mutattak ki Musacchiónál fejsérülést.
Caldara és Musacchio hiányában jelenleg három középhátvéd bevethető, nevezetesen Cristian Zapata, Alessio Romagnoli és Stefan Simic, utóbbi egyetlen percet sem játszott a szezonban. Ha szükséges, akkor Ricardo Rodriguez is tud a védelem közepén játszani.
8 hozzászólás
„A várakozások szerint a felépülés időtartama 6-8 hetet vesz igénybe.” Akkor ebben a szezonban már nem lép pályára az tuti….
Ez a Halilovic ennyire szar ,hogy meg sem próbálja?
Elég váratlan, hogy a keresztszalagja sérült Musának, de szerencsére nem lett „komolyabb” baja az ütközés után. Jobbulást neki!
Úgy gondolom, hogy Zapata képes közel azt a teljesítményt hozni, amennyiben végig tudja koncentrálni a mérkőzéseket. Az lesz igazán érdekes, hogy kivel fogjuk rotálni a belső középhátvédeket…eljön Simic ideje?
Bonaventura és Strinic állapotáról egyébként tud valaki valamilyen friss információt?
Strinic állapotáról nincsenek új hírek, amióta kiderült, hogy szívproblémái vannak. Bonaventura pedig továbbra sem bevethető térdsérülés miatt és szinte biztos, hogy nem játszhat a Juventus ellen. Remélhetőleg a Lazio ellen már többen is visszatérhetnek.
Én azért nem hagynám figyelmen kívül, hogy Kessie mekkora agyatlan egy állat. Ezt a szintet
simán hozná még Monti is, de mintha oda lenne ragasztva teknokollal a kezdőbe..
Lassan nem kell a kezdő összeállításán gondolkodni az utolsó 11 játèkos legyen szives felmenni a pályára…. 🙂
Jobbulást Musaccionak.
Mondjuk azt azért senki ne gondolja komolyan, hogy egy Zapata, Abate, Bakayoko, Laxalt,Borini ötös fogattal a kezdőben egy fikarcnyi esélyünk is lesz a Juve ellen.. Sajna…
Ezzel egyetértek;az alap kezdővel is egy kőkemény meccs lenne,ahol nem mi vadyunk az esélyesek,de így aztán végképp kilátástalannak tűnik.