A Milan a szerda esti Genoa elleni győzelmének köszönhetően a negyedik helyen áll a bajnokságban. A küzdelmes meccset követően Gennaro Gattuso nyilatkozott.
„Jól kezdtük a mérkőzést, majd egyre inkább hibákat követtünk el. Elveszítettük a magabiztosságunkat és ezért megváltozott a meccs. A csapat sok gólhelyzetet alakított ki, de kaptunk egy gólt, ami egészen hihetetlen volt. Gigio Donnarumma? Nagy bravúrral megmentett minket a meccs hajrájában Lazovic lövésénél. Elégedett vagyok a 18 szerzett ponttal, de aggódom a játékunk miatt. Túl sok a hullámvölgy a teljesítményben és ezen még sokat kell dolgoznunk. A háromvédős rendszert választottam, mert azt akartam, hogy többet birtokoljuk a labdát a középpályán.” – mondta Gattuso a találkozó lefújása után.
„Tabella? Ez egy előrelépés számunkra és arra kell törekednünk, hogy megtartsuk a helyezésünket. Mindazok után, amiken keresztül mentünk ez egy nagyon fontos dolog. Tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű. Nagyon jól kell teljesítenünk ahhoz, hogy maradjunk ebben a pozícióban. Nem vagyok nyugodt, hiszen még nem értünk el semmit. Vannak hiányosságaink a játék számos részében. Nem én vagyok az első és az utolsó edző, akinek vannak nehéz periódusai. A csapatnak most pihenésre van szüksége, hiszen a mérkőzések mentálisan és fizikálisan is sok energiát kivettek a csapatból.”
„Bakayoko? Jó mérkőzése volt és jól teljesített, különösen az első félidőben. Bonaventura? Mindent elkövet annak érdekében, hogy felépüljön. Jelenleg Calhanoglu és Kessié sincs 100 százalékos állapotban. Kicsit vészhelyzetben vagyunk, de a a srácok készen fognak állni.”
Gattuso megragadta az alkalmat és reagált a jövőjét érintő híresztelésekre is.
„Én fújom a sípot és én tartom az edzéseket. A pletykák nem érintenek. Az embereknek vagy tetszik a döntésem, vagy nem. Hiszek abban, hogy valami fontosat építhetünk. A csapatnak még mindig vannak hibái és nem érzem magam kényelmes helyzetben.”
4 hozzászólás
Bakayokonak jó mérkőzése volt????? Ez komoly????? Hatalmas baki volt a megszerzése.
Nagyon egyetértek. Bakayoko egy hatalmas melléfogás. Vissza kellene küldeni a Chelsea- hét, mielőtt ittragad.
Biztos nem egy meccset neztünk. Bakayoki egy full vak faszi ! A cselszi sem akkora hülye hogy eladjon egy „klasszis” játékost. Nem hogy 35 millát mem ér,hanem 350 ezret sem. Még forintban se. A játék nem csak Gattát aggasztja hanem a szurkolókat is,hiaba vagyunk a negyedikek. Qrva kemény meló lesz ezt a poziciót megtartani.
Forza Milan !
Jól van na, csak az önbizalmát szeretné növelni..