A várakozások szerint a Milan a 4-4-2-es játékrendszerben fog játszani.
A Milan sorozatban a második mérkőzését veszítette el, ugyanis az Inter elleni derbi után a Real Betistől is kikapott. A piros-feketék krízisben vannak és Gennaro Gattuso a csütörtöki EL-meccs után csalódottan nyilatkozott. Az olasz edző megjegyezte, hogy meg kell találnia a legjobb megoldást, hogy a csapat kilábaljon a jelenlegi helyzetből – ennek érdekében pedig a sajtóhírek szerint formációváltás történik és jön a kétcsatáros játék.
A Sky Sport Italia, a La Gazzetta dello Sport és a Corriere della Sera szerint Gattuso az eddigi 4-3-3 helyett a 4-4-2-es felállásban fogja pályára küldeni játékosait a vasárnapi Sampdoria elleni Serie A meccsen. Ez azt jelenti, hogy a csapat kétcsatáros rendszerben fog játszani Gonzalo Higuaínnal és Patrick Cutronéval a kezdőcsapatban.
Franck Kessié játéka kérdéses a Sampdoria ellen, ugyanis kisebb izomsérüléssel bajlódik. A Gazzetta beszámolója szerint a középpálya két szélén Suso és Diego Laxalt kezdhet, míg középen a Lucas Biglia-Jack Bonaventura kettős szerepelhet. A Sky ugyanakkor Kessiét várja a kezdőbe Biglia mellé és ebben az esetben Bonaventura húzódhat ki a bal szélre.
A Milan a vasárnapi Sampdoria elleni meccse után néhány nappal a másik genovai csapattal, nevezetesen a Genoával játszik.
8 hozzászólás
Hát kíváncsi leszek.Remélem leesik a tantusz és eredményesek leszünk,mert ez a samp nem gyenge!
csak valami jó történjen már!
Egyértelmű, hogy váltani kell… Bár úgy gondolom ez Gattusot már nem menti meg! Ezt már rég meg kellett volna lépni, sőt talán már így kezdeni. Tudom tudom, kevés a csatár meg bla bla bla… De ez a formáció ennél a keretnél nem megy és kész. Az, hogy nincs elég „igazi” csatár mondjuk nem az edző hibája hisz volt elég idő az átigazolási időszakban. Igazából nem tudom kivel vagy kikkel van a probléma.. Lehet Gatta nem jó edző de, hogy ez a keret is gyenge az „elit” szinthez az tuti… Ha új edző jön akkor az legyen elismert sztár edző!!! Különben nincs értelme az egésznek. Nem mintha ezzel a kerettel valaki is vissza tudna jutni a csúcsra, de legalább talán egy”név” ide csábítana sztár játékosokat….
Annyiban javítanálak, hogy elvileg igenis Gattuso hibája a kevés csatár…mivel ő mondta, hogy elég Higu és Cutrone, vész esetén meg ott van Borini…illetve még talán annyi, hogy azért egy jobb szakemberrel ez a keret nem a 12. helyen tanyázna, ennél azért jóval erősebb (tudom-tudom, -1 mérkőzés, de hát na..nem olyan biztos az a 3 pont koránt sem)
Egyébként a többivel maximálisan egyet tudok érteni, én is hasonlóan látom a jelenlegi helyzetet.
Szerintem Gattusonak nem volt beleszólása. Ha igen akkor egyértelműen ő hibás persze…
Nekem rémlik egy ilyen nyilatkozat Gattától, még év elejéről…persze lehet rosszul emlékszem, de csak ezért említettem. 🙂
Nem értek annyira hozzá, de szerintem a 4-2-3-1 hez pont meglenne a keret! Még, ha a cseresor gyenge is, de az most is gyenge! Csatár Higuain, mögötte Calhanoglu, aki többször lenyilatkozta, hogy ott szeret játszani, szélre a Suso, Bonaventura, Castillejo hármasból kettő , mögöttük Biglia-Kessié , a védelem meg adott… Szóval a Higuain ( Cutrone)- Bonaventura ( Laxalt ), Calhanoglu, Suso ( Castillejo)- Biglia ( Bertolacchi ),Kessié ( Bakayoko )- Rodriguez,Romagnoli,Musacchio, Calabria…megérne egy próbát.
A mai fociban igazából majdhogynem teljesen mindegy a felállás, mivel 10 ember védekezik és 8 ember támad. A játékrendszer csupán azt határozza meg, hogy ki melyik területért felelős a védekezés során. A 4-4-2 tradícionálsian a legegyszerűbb felállás, amelyben a távolság minden egyes játékos között egyenlő, így relatíve könnyű ebben a rendszerben játszani (védekezés szempontjából). A támadásban a taktika sokkal fontosabb, mivel általában az ellenfél védekezése a mindenkori felálláshoz igazodik. Így helyzeteket csak akkor tud egy csapat kialakítani, ha a játékosok összehangoltan mozognak, és próbálnak területeket nyitni. A jelenlegi Milan tök mindegy, hogy milyen felállásban lép pályára, mert a játékosok a saját pozíciójukban álldogálnak a meccs nagy részében, és semmiféle közös mozgás nincs, tehát helyzet sem alakul ki. A Suso megkapja és beadja vagy lő, ezen a szinten nem taktika. Más egyebet még nem sikerült felfedeznem a játékunkban, amely taktikára emlékeztet. Az, hogy Donna kipasszolja a labdát röviden, egy elképzelés, de amint nyomás alá helyeznek minket (Inter elleni meccs), a saját 16osunkról sem tudunk kijönni rövid passzokkal, mert fogalma sincs a játékosoknak, hogy kinek hova kellene helyezkednie.
Gattuso egy év alatt nem tudott olyan taktikát kidolgozni, ami eredményes lehetne ezzel a kerettel. Én azt sem bánnám, ha 10 emberrel védekeznénk álaandóan a 16os előtt, és kontrára próbálnánk építeni. Ha a keret nem alkamas rövid passzos játékra, akkor az edzői hiba, ha mégis azt erőlteti. A taktikát mindig a kerethez kell alakítani, nem pedig csak azért játszani valamit, mert az edző fejében az az elképzelés él
Egyetértek. A formáció sokszor csak játék a számokkal. Sokkal fontosabb, hogy egyértelműek legyenek egyes csapatrészek ill kulon-kulon a jatekosok feladatai. Jó lenne ha valamilyen elképzelést látnánk inkább a pályan: akár bunkerfoci kontrákra, akár próbáljunk dominálni, presszingelni bármi mert most SEMMIT nem csinál a csapat…ímmel-ámmal támadunk 1-1x vmi gyenge letámadás szikrája de semmi konkrét.