Cutrone döntött, 2-1-re győzött a Milan a Roma ellen

A győzelem megérdemeltnek mondható, ugyanis a Milan az első félidőben jobban játszott a Románál, mint a másodikban a Roma a Milannál. Az első 45 percben tökéletes volt a csapat, volt lendület, ügyes megoldások, és gól is (bár az csak 1). A másodikban a Roma sokáig jobb volt, viszont az utolsó percekben a Milan megint jobban játszott. A cserék sokat segítettek végre. Ugyan jó embereket hozott be Gattuso, nem feltétlenül volt indokolt, hogy miért azokat cserélte le, akiket.
Az eredménnyel nyilván elégedettek lehetünk, elvettünk a Romától 3 pontot, mi szereztünk ugyanennyit, azaz vesztett pontok tekintetében a Roma máris -5-tel áll, mi meg csak -3-mal.
„Milanka2013”-mal viszont vitatkoznék egy kicsit. Nem mondanám, hogy Gattuso pazarul teljesített. Egyelőre a Roma mintha nem lenne eléggé éles, ez a 3 meccsük alapján elmondható. Belealszanak a játékba, majd kapcsolnak, és elkezdenek focizni. Ez Di Francesco hibája nyilván, az viszont Gattusóé, hogy ez a meccs is hasonlóan alakult, mint a Napoli elleni. A Milan hatalmasat zuhant a második félidő első 15 percében az első félidei teljesítményéhez képest. Egy félidei X-nél kétesélyes a dolog, hogy egy (pláne idegenben lévő) ellenfél hogyan fog játszani a második játékrészben. De egy vesztésre álló, a BL-ben lévő és oda igyekvő csapattól mit vártunk? Hogy nem fog támadni az egyenlítésért, hanem belenyugszik a vereségbe?! Erre nem úgy tűnt, hogy Gattuso felkészítette volna a csapatot. Hogy a Roma szerkezetet vált, az első félidő alapján borítékolható volt. A Milan mégis képtelen volt erre reagálni, pedig a Roma esetében – a kerete összetétele alapján – adná magát a 4-2-3-1-es rendszer, tehát annyira váratlant nem húzott a törött kezű.

A 4-3-3 első félidei hatékony működésében nagyon nagy szerepe volt a Roma – Serie A-hoz nem igazán illő, az olasz fociban nem divatos – felállásának, és az egyébként is gyenge játékuknak. Éppen emiatt úgy gondolom, nem volna szabad abba a hibába esnie Gattusónak, hogy úgy gondolja, ezzel akkor igazolást nyert ennek a rendszernek az alkalmazása. A második félidőben egyértelműen működésképtelen volt a Milan támadójátéka, ez megérne egy elemzést, remélem, lesz is.

A 3 támadós rendszer lényege nyilvánvalóan az lenne, hogy a pályát széthúzzák a támadók, növeljék a 16-os környéki területet, nagyobb helyet biztosítsanak a középcsatárnak, a szélről befelé törő másik támadónak (tegnap: Calhanoglu) és/vagy középpályásnak (tegnap: Bonaventura). Tegnap sajnos Suso nem volt képes széthúzni a pályát, egyre jobban kiismerik a játékát (pont a Serie A-ban ne lennének képesek erre a védők és az edzők?!). Feltűnő volt tegnap, hogy mennyi Roma által blokkolt lövése volt a Milannak. Ez is arra utal, hogy a Roma tudatosan feladta a szélek levédekezését – legalábbis Suso oldalán -, és középen tömörültek. Mivel Bonaventura tegnap több védekezésbeli feladatot kapott, annyira talán nem vett részt a támadásokban (bár az a kulcspassza zseniális volt a gól előtt Rodrigueznek), Suso impotens széljátéka miatt maradt +1 embere a Romának középen. A Calhanogluban rejlő lehetőségek pont azért félelmetesek, mert a Roma védekezése elsősorban rá és Higuainra irányult, a török mégis nagyon veszélyesen tudott játszani. Az ő betöréseivel igyekezett összjátékot kialakítani Higuainnal, de ezekbe rendre hiba csúszott. A lényeg. A 4-3-3-nak akkor van létjogosultsága, ha ezzel a védelmeket valóban képes széthúzni a támadó csapat annak érdekében, hogy a másik oldalról lendületből érkező játékosokkal a középcsatárral össze tudjon játszani. Higuain ügyesen mozgatta ki a védőket tegnap, és a lyukakba próbált is be- vagy visszafutni, de a labdák nem igazán találták meg. A második gól pont egy olyan összjátékból született, amihez meg kellett hogy legyen a védelem széthúzása, valamint az a játékos, aki a szellősen álló védők figyelmét meg tudja osztani, közéjük be tud futni. Ez már egy egyébként jól működő 4-3-3-nál is igen nehéz, oda már az kell, hogy centire pontosan érkezzenek a labdák, a mozgások teljesen tudatosak legyenek, a játékosok pedig tökéletes technikai tudással rendelkezzenek, hogy ezt kivitelezzék. Egy szélső a befelé mozgásával csak sűrűbbé teszi a védelmet, ezzel szembesült annak idején a csúcsra járatott Barcelona is, pedig ott egy Iniesta volt, aki a középpályáról támogatást nyújtott a támadóknak… Hogy ez volt-e Gattuso ötlete, amikor már nem is 4-2-3-1-et, hanem 4-2-4-et játszatott a csapattal, nem tudni, de engem a tegnapi történések megerősítettek abban, hogy ezt a játékrendszert ha nem is kell elfelejteni, de valamely 2 támadós rendszer alternatívájaként kellene használni.