Olaszország ikszelt a vb-résztvevő Angliával

1

Az olasz válogatott kedd este 1-1-es döntetlent játszott Angliával egy felkészülési mérkőzésen. Az angolok Jamie Vardy találatával sokáig vezettek, ám a hajrában a videóbíró segítségével megítélt tizenegyesből egyenlített Lorenzo Insigne.

A vb-re készülő Anglia a tornára ezúttal nem kvalifikáló Olaszországot fogadta a Wembleyben.

Felkészülési mérkőzés révén mindkét együttes nyugodtan kísérletezhetett, a hazaiaknál debütált a Burnley védője, James Tarkowski, sérülés miatt hiányzott Harry Kane, a vendégeknél ezúttal Gianluigi Donnarumma állt a kapuban, a mezőnyben a rutinos Leonardo Bonucci mellett fiatalabbak is szerepet kaptak, a támadósort a jónak hangzó Antonio Candreva, Lorenzo Insigne, Ciro Immobile hármas alkotta. Utóbbi került nagy helyzetbe alig néhány másodperccel a kezdő sípszó után, majd két perccel később ugyancsak az ő közeli lövését kellett blokkolnia John Stonesnak, aki a saját maga óriási hibáját tette jóvá a szereléssel. A Lazio csatára aztán a 16. percben már a harmadik gólját szerezhette volna meg, ám ekkor senkitől sem zavartatva fölé fejelte Candreva beadását. Az igen gyengén kezdő angolok a percek előrehaladtával szépen lassan ébredeztek, Raheem Sterling és Jessie Lingard a szokásukhoz híven gyorsaságukkal, Jamie Vardy pedig lövésekkel veszélyeztetett. Ez a hármas hozta össze a mérkőzés első gólját. Lingard labdát szerzett az ellenfél térfelének közepén, a meginduló Stelinget kétszer is felrúgták, de csak a másodikat fújta le a játékvezető. A Manchester United játékosa meg egy pillanatok alatt elvégzett szabadrúgással kiszolgálta Vardyt, aki kíméletlenül a kapuba bombázott. 1–0



A második félidőt nem kezdte olyan jól az olasz válogatott, mint az elsőt. Ashley Young hozta jó helyzetbe magát, később Alex Oxlade-Chamberlain kínálta meg távoli lökettel Donnarummát – az olasz kapus mindkét esetben állta a sarat. Az amúgy sem túl aktív vendégeknél az utolsó fél órára az addig legveszélyesebb Immobilét is lecserélte Luigi Di Biagio, eközben a „három oroszlánosoknál” újabb debütáns, Lewis Cook is beállt. Insigne azért megrázta magát, előbb egy szabadrúgást tekert kicsivel fölé, majd éles szögből, immáron akcióból is keveset tévedett.

A hajrában Deniz Aytekin játékvezető videobírós ítélete változtatta meg az egész meccset: a felvételek megmutatták, Tarkowski a tizenhatoson belül rálépett Chiesa lábára – a tizenegyesből Lorenzo Insigne a kapu jobb oldalába bombázott. 1–1

Több gól nem született, a gödörben lévő olaszok ikszet játszottak Angliával.

Donnarumma és Bonucci végigjátszotta a mérkőzést, míg Cutrone és Bonaventura ezúttal végig csere volt.

ANGLIA – OLASZORSZÁG 1-1

Időpont: 2018.03.27.
Helyszín: Wembley Stadion, London
Játékvezető: Aytekin
Gólszerzők: Vardy (26.) ill. Insigne (87.)
Sárga lapok: Oxlade-Chamberlain, Walker, Young

>> KEZDŐCSAPATOK:

Anglia: Butland – Walker, Stones (Henderson, 73.), Tarkowski – Dier – Trippier (Rose, 60.), Oxlade-Chamberlain (Lallana, 60.), Lingard (Cook, 71.), Young – Vardy (Rashford, 70.), Sterling.

Olaszország: Donnarumma – Zappacosta, Rugani, Bonucci, De Sciglio – Pellegrini (Gagliardini, 79.), Jorginho, Parolo – Candreva (Chiesa, 56.), Immobile (Belotti, 64.), Insigne.

[adrotate banner=”32″]

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet