A Milan sima 2-0-s vereséggel zárta idegenben a Rijeka ellen az Európa Liga csoportkörének küzdelmeit.
A piros-feketék biztos csoportelsőként várták a Rijeka elleni meccset, ennek megfelelően Gennaro Gattuso alaposan felforgatta a kezdőcsapatot és több olyan játékosnak adott lehetőséget, akik az elmúlt hónapokban csak elvétve, vagy egyáltalán nem játszottak. Nem kellett sokáig várni az első gólra, ugyanis a 7. percben Puljic szabadrúgásból volt eredményes. A következő találatot a második félidő elején jegyezhettük fel: a 47. percben Kvrzic beadása után Gavranovic lőtt a kapuba és megszerezte csapata második gólját.
Ezt követően a Milannak a nagy labdabirtoklási fölény ellenére nem sikerült szépítenie. Gattuso tehát vereséggel mutatkozott be edzőként a nemzetközi porondon, ráadásul csapata egyszer sem találta el kaput 90 perc alatt.
A milánói együttes csoportelsőként jutott tovább az EL-ben, míg a második helyen az AEK Athén végzett.
RIJEKA – MILAN 2-0
Időpont: 2017.12.07. 19:00
Helyszín: Rujevica Stadion, Rijeka
Játékvezető: Vad István
Gólszerzők: Puljic (7.), Gavranovic (47.)
Sárga lapok: Males ill. André Silva, Antonelli, Locatelli
>> KEZDŐCSAPATOK:
RIJEKA (4-2-3-1): Sluga; Vesovic, Elez, Zuparic, Zuta; Males, Pavicic; Acosty (Puncec 76.), Puljic, Kvrzic (Mavrias 86.); Gavranovic (Crnic 81.).
Cserék: Prskalo, Lepinjica, Santek, Celikovic.
MILAN (3-5-2): Storari; Zapata, Paletta, Romagnoli; Calabria, Zanellato (Abate 74.), Biglia, Locatelli, Antonelli (Forte 80.); A. Silva, Cutrone.
Cserék: A. Donnarumma, Bonucci, Musacchio, Gabbia, Montolivo.
[adrotate banner=”32″]
14 hozzászólás
Erre csak azért nem írok semmit mert igazából ezt a meccset mindenki leszarta és azt csinálta gatta amit ilyenkor szoktak: kipróbálni azokat akik nem játszanak.
A vezetőség, Montella és még ki tudja kik, de nagyon leültették a Milant. Egy Rijeka elleni EL meccsen bárkik is játszanak, 0 kaput eltaláló rúgás nem elfogadható. 10 éve ha azt mondták volna, hogy idáig süllyedünk, nem hittem volna. Erre nincsenek szavak.
Két kérdés jutott eszembe.
1. Csank János most elérhető-e?
2. Ki tudnánk-e fizetni?
Szerintem nincs olyan, hogy ezt a meccset mindenki leszarta. Egy új edző második meccse és első nemzetközi meccse. Meg kellene szakadnia, hogy megnyerje. Ha csak ennyit tudunk, az nagy baj. Ha valóban leszarta, az nagyon-nagyon nagy baj.
200 millát invesztáltak ebbe a csapatba és rosszabbul állunk, mint múlt évben. Nem tudom elképzelni, hogy jelen helyzetben ki akarna még pénzt nyomni ebbe. Nagyon árulkoodó nekem az Adidas menekülése is. Elég rossz előérzetem van.
De mit tehetünk, én már nem leszek Real szurkoló… :)))
A legutóbbi pletykák szerint az arabok be akarnak társulni. Kifizetik a tartozásokat, de mindenképpen többségi tulajdont akarnak.
Szvl lesz még itt tulajdonos csere, meg edző, meg játékos, meg vezetőség….
És ők új stadiont akarnak. Szvl vannak még, akik pumpálnának….
Lehet, hogy egy jó Seria B felrázna minket.
Önerőből a Fradi is beragadt a másodosztályba… Vigyázz mit kívánsz…
Teljes tehetetlenség, impotencia jellemezte a csapatot. Remélem ez volt az utolsó meccs a 3 középhátvédes rendszerrel. Sok gólt kapunk, viszont a középpályán lefutnak minket, szóval ennyi kapott gólhoz elég 2 középhátvéd is, egy játékos mehet a középpályára, hátha többet rúgunk.
Éd remélem nem szorulunk többet Paletta szolgálataira…
Vicc
Zanellato hogy tolta?
Egy nagy rakás nulla volt,nem volt jó passza,futkározott össze-vissza,mint egy fejetlen csirke;ezen meccs alapján nulla az ember,nyugodtan mehet kölcsönbe a Serie B-be.
Már én unom folyamatosan az „edzőzésemet”…. De a meccs legnagyobb negatívuma az egykori játékos Ikonunk! Paletta reaktiválása egy dolog (akkor már inkább Gomez, de hagyjuk is). Zanellato beadásai nem voltak rosszak, de látszott, hogy nem találja a helyét. OK! Cseréljük le -> Abate???? Onnantól 2 jobbszélsővel játszottunk. Fura!! Majd nem sokkal később lejön Antonelli (aki szerintem sokkal veszélyesebben játszott, mint RR korábban) és végre megértettem az Abate cserét. Vagy NEM! Mert Calabria akkor sem ment át a baloldalra. 😀
Gyerekek… egy foci analfabéta nem csinál ilyet! De komolyan!
Se jó kezdő, se jó kispad. Forza Milan!
Haza értem, örültem hogy korábban kezdődik a meccs.
Aztán végig szaladt az agyamon, hogy ez egy tét nélküli meccs. Mindenki magasról lesz@rja, minek idegeskedjek végig egy kínlódós 0-0-t pont én, akit nem fizet az AC Milan.
Szvl úgy döntöttem, nem nézem meg! És jól döntöttem.
Nekem ez felér egy Győzelemmel!!! 🙂
Elfogytak már a jelzők, a szavak erre a „csapatra”. Szarabbak vagyunk, mint tavaly…ez mindent elmond.