A Milan szombaton újabb vereséget könyvelhetett el, miután idegenben 2-1-re kikapott a bajnokságot veretlenül vezető Napolitól a Sere A 13. fordulójában. Az összecsapást követően Vincenzo Montella értékelt.

“A Napoli a bajnoki címért harcol, a legutóbbi 39 mérkőzésükön 100 pontot szereztek. Nagyon magas szinten játszanak és a mi szándékunk az volt, hogy megakadályozzuk a gyors passzos játékukat. A nápolyi együttes erőssége a labdabirtoklás és kivárják, amíg megnyílik a terület előttük. A Napoli azt a játékot játszotta, amiben a legjobb, bár ezúttal kevésbé voltak pontosak a kapu előtt. Akkor kaptuk a gólt, amikor a legjobban játszottunk, de ilyen a labdarúgás. Nem voltunk elég élesek az utolsó harmadban, de sok problémát okoztunk a Napolinak. Boldog vagyok a teljesítmény miatt, legalább annyira, mint amennyire dühös, hiszen jól játszottunk és mégis kikaptunk.”

A csapat jelenleg a 7. helyen áll és az összes mérkőzését elveszítette a tabellán előrébb álló csapatok ellen. Ez a Serie A top 6 helyezettjével szembeni mérleg: 6 meccs, 0 győzelem, 6 vereség, 4 rúgott és 15 kapott gól.



“A legutóbbi két vereségünk a Napoli és a Juventus ellen volt. Mindkét együttes előttünk van, de az eredmények ellenére játékban voltunk és időnként kiegyenlített volt a meccs. Megmutattuk karakterünket, fejlődünk és ez egy fejlődési folyamat. Mint mondtam, büszke vagyok a Napoli, a Juve, a Roma és az Inter elleni teljesítményre, mert türelemre van szükségünk, hogy elérjük a szintünket. Köszönöm a klubnak a támogatást és a bizalmat. Az eredmények eléréséhez egy folyamat szükséges, de meggyőződésem, hogy a csapat javul. Remélhetőleg ilyen teljesítménnyel jó helyzetben leszünk a tabellán.”

“Mivel három naponta mérkőzést játszunk, így nehéz edzeni és ez nem lehet kifogás. Azonnali eredményekre van szükségünk és mindenen dolgoznunk kell. A támadásoknál sokkal pontosabbnak kell lennünk. Célok? Nem tudom miért, de optimista vagyok. Úgy érzem, hogy sikerült átvészelni a szezon legrosszabb időszakát. Továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy a játékosok javulni fognak és jobb eredményeket fogunk elérni. Biztos vagyok abban, hogy az első négy hely egyikén fogunk végezni.”

“Borini? Már egy ideje ebben a pozícióban játszik. Jó mérkőzése volt, védekezésben és támadásban is kivette a részét. Rodriguez? Nálam eddig szinte minden mérkőzést végigjátszott. Ezúttal úgy döntöttem, hogy Romagnolit küldöm pályára.” – tette hozzá.

[adrotate banner=”32″]

21 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Ilyeneket én is tudok…

    “Szeretem a pirosat. Meg a kéket. Főleg a pirosat, mert a kéket annyira mégsem. Bár van még olyan szín, amit szeretek, ilyen például a zöld. Ezt a három színt szeretem, de leginkább a zöldet. A pirosat végül is annyira mégsem. De jobban, mint a kéket.”

    Montellának inkább egy jó kis kezelésre lenne szüksége, mert e nyilatkozata után szerintem néhány pszichológus megnyalná mind a tíz ujját.

    A kedvencem az, amikor azt mondja, hogy időnként kiegyenlített volt a meccs… Ezzel érvelhetne mondjuk a Balmazújváros ificsapatának trénere a Real Madrid ellen, de egy BL-be vágyó(??????) 7-szeres BEK/BL-győztes AC Milan “edzője” hogy ilyet nyilatkozzon…

    Elegem van már ebből a szemétből.

  2. Tönkre tesznek minket a vezetőink ha ez így marad , Fassone is bekaphatja, neki kéne rendet csinálni
    Amit ez a barom nyilatkozgat meg bicskanyitogató hogy hát mindenkitől kikapunk de megis milyen faszák vagyunk komolyan lerúghatá mer ezt az embert valaki

    • Milyen kicsik elleni betilre gondolsz? 😀 A genoai döntetlen? Max az, mert a többit nyertük. Ha meg a Sampra gondolsz, mint “kicsi” azért az erős. 🙂 A többi meg roma, juve, inter, napoli, lazio. Pont, hogy a rangadókon nem tudunk pontot szerezni… 😉

  3. “Őőőő, az ellenfél játszotta azt a játékot amit nekünk kellett volna – hát a futballt tulajdonképpen.”

  4. még egy gyöngyszem:

    “Boldog vagyok a teljesítmény miatt”

    milyen lesz a játék, ha szomorú leszel?

    Amúgy meg Kessié miért gondolja, hogy mindent távolról rá kell zúznia? A legjobb lövése is 3-4 méterrel mellé-fölé megy. Edzői utasítás?

    • Kessie? Szerintem csak azért, mert túl nagy a nyomás rajtuk. Meccsek óta nem bírnak gólt szerzni. A 16-osnál tovább nem bírnak tovább jutni. Így hát rávágja, amikor teheti.

      Nem tud távolról kapura lőni ez tény, de ezek a meccsek nem ezekért a lövésekért mennek el.

      Különben emlékezzetek vissza a szezon eleji formájára. Nincs top csapat, aki ne akarta volna a saját csapatában tudni.

      Nézzetek rá most. Ez nem az a Kessie, aki hozzánk igazolt. Szépen le lett butítva, mint az összes többi.
      Montela keze alatt, visszafelé fejlődnek.

  5. Ez a barom teljesen elmeháborodott. Az egy dolog, hogy szar edző és képtelen kidolgozni egy taktikát, vagy bármit.

    De hogy minden egyes meccs után lenyilatkozza, hogy elégedett, boldog, mert remekül játszottunk és biztosan megszerezzük az első 4 hely egyikét?!! Hát ez egyszerűen hihetetlen? Hogy nem vágja szájon valaki amikor ilyet mond?

    Ahhoz, hogy 4-ek legyünk, három küldönböző csapaton kellene több, mint 10 pontot ledolgoznunk. Ilyenre az életbe nem volt még példa. Normális ez? Arról nem beszélve, hogy nem hogy nem ledolgozunk, hanem minden héten nagyobb a lemaradás, mert szarok vagyunk bazdmeg!! Mondjál már le te barom. Ezt egyszerűen nem hiszem el.

    Egy Allegri mérges és elégedetlen amikor 4-1-re nyernek, Montella meg 6-ból 6 vereség az első 6 helyezett ellen, és az összes vereség után BOLDOG, bazmeg. Komolyan nem hiszem el ezt az embert….

    /bocs…

  6. Az ilyen helyzetekből csak és kizárólag előrefele lehet kitörni. Hosszabbítsunk vele, írjunk alá egy 3 éves szerződést, hátha akkor nyugodtabban, koncentráltabban tud összerakni egy taktikát. Nem olyan rossze edző ő, de ez a nyomás amit rá tesztek… nem is csoda, hogy nem jön össze neki semmi. Hagyjátok végre végezze a munkáját, előbb utóbb az eredmények is jönni fognak, mert alapjában véve a játékkal nincs gond.
    Fel a fejjel és előre. Fassonenak meg üzenem, hogy más sem lenne jobb, úgy hogy húzza meg magát és ne zaklassa ezt az embert.

  7. A bajnokság elment, de EL győzelemmel még bejuthatnank a BL-be. Tehát még lenne értelme az edző váltásnak…

    Capello pl mit csinál mostanában? Bár ő már nem fogja kockáztatni a hírnevét öreg korában…

    • Annyi a probléma, hogy a Kínai tulaj naív, Fassone pedig nem elég tökös, hogy ezt meglépje.
      Gondolom ő ezt már elkönyvelte, hogy ennek a szezonnak annyi.
      Nem vált edzőt, mert Conte jön nyáron?
      Pff…. lehet, hogy honvágya van, de ha nem játszunk BL-ben lehet őt se érdekli a MILAN és inkább elfogadja a válogatottat, vagy a PSG vezetését, kibeb@szott sok pénzért egy kis honvágy fejében.
      Ezt már régebben is mondtam, hogy az én MILAN-omat Párizsban építették fel.

      ….

      Sajnos….

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet