Októberben 5 mérkőzés vár a piros-feketékre: 4 bajnoki és 1 Európa Liga összecsapás.
Vincenzo Montella együttese hét fordulót követően a 7. helyen áll 12 ponttal az olasz bajnokságban és az előző 2 mérkőzését elveszítette, így jelen pillanatban 4 pont a hátrány a negyedik helyezett Lazióval szemben. A következő másfél hétben nemzetközi válogatott mérkőzéseket rendeznek, így egész Európában szünetelnek az élvonalbeli ligák. Olaszországban az október 14-i hétvégén rendezik a 8. fordulót, amelynek kétségtelenül az Inter-Milan derbi lesz a legjobban várt és a legnagyobb összecsapása.
A csapatnak nem lesz sok ideje pihenni, ugyanis hétközben az Európa Ligában kell pályára lépniük: október 19-én a görög élvonalbeli AEK Athén lesz az ellenfél, három nappal később pedig a Genoa látogat a San Siróba. Ezt követően hétközi forduló következik a Serie A-ban, a piros-feketék a Chievo otthonában vendégeskednek, majd a hónap zárásaként kerül megrendezésre a Milan-Juventus rangadó.
OKTÓBERI MENETREND:
INTER – MILAN (Serie A) | ||
Időpont: 2017.10.15. 20:45 | ||
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó | ||
MILAN – AEK ATHÉN (Európa Liga) | ||
Időpont: 2017.10.19. 21:05 | ||
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó | ||
MILAN – GENOA (Serie A) | ||
Időpont: 2017.10.22. 15:00 | ||
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó | ||
CHIEVO – MILAN (Serie A) | ||
Időpont: 2017.10.25. 20:45 | ||
Helyszín: Stadio Bentegodi, Verona | ||
MILAN – JUVENTUS (Serie A) | ||
Időpont: 2017.10.28. 18:00 | ||
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
[adrotate banner=”28″]
7 hozzászólás
Ha 7 pont összejön ebből a 4 forduló alatt, akkor összeteszem a tenyerem.
3, vagy 4 pont szerzése remélem MONTELLÁNAK TUTI BUKÁS LENNE!!!!!
És akkor jöhet Montella „lehetséges segédedzője” Carlo Ancelotti.
Az ősz két legkomolyabb meccse lesz a juve és az inter elleni. Lehetnek az utolsó szegek a szezon és /vagy Montella „koporsójában”. Novemberre beárazódik a csapat. Remélem ez belerázódást jelent és nem még mélyebb válságot. Bevallom, hogy nem érződik a levegőben egy-egy esetleges meglepetés győzelem a juve vagy az inter ellen. Megrekedve érzem a csapatot egy hullámvölgyben. Szemlátomást az edzőnk tevékenysége kimerül abban hogy kitalálja a felállást és ahhoz egy kezdő tizenegyet. Nincs játékrendszer, nincs tartalom. Legalábbis nem több mint egy ad hoc verbuvált grundfoci csapatban. Amikor az egyetlen tényező, ami befolyásolja az aktuális meccsünk kimenetelét – a szerencsén kívül – a játékosok pillanatnyi lelkesedése, az nagyon komoly szakmai hiányosságokat feltételez kedves barátaim!
Kiesés…..200 milliós kuka
Hát ez tényleg nagy fordulat. Ki gondolta volna, hogy nekünk az Inter-el és a Juventus-al is össze kell csapnunk.
Különben szinte már garanciát érzek az Inter és a Juve elleni vereségekre, ami nekünk 0 pontot, nekik +3 pontos különbséget jelent.
A Genoa-t illene elverni, meccset még nem nyertek. Ha Montella újra változtatni fog a formáción, taktikán, kezdő 11-en, akkor lehet adunk nekik 1 pontot.
A Chievo meg…. 1 ponttal van lemaradva mögöttünk. Bár 2x is döntetleneztek, csak 2x kaptak ki, mi meg már 3x.
A folytonosság a kulcs. Le kell cövekelnie egy formációnál, kezdőknél, taktikánál és azt nyomatni mindenki ellen. A csapatnak össze kell szoknia. Ha minden héten változtat, akkor 2050-ben se lesz ebből csapat.
Jah és azt akartam kihozni belőle, hogy már most óriási a pontkülönbség és óriási nagy dolognak kell bekövetkeznie, hogy az előttünk lévő csapatok, több körön keresztül is pontokat veszítsenek.
Napoli, megállíthatatlan. Olaszországban ők játsszák most a focit. Ha ebben a szezonban nem lesz bajnok, akkor soha.
A Juve már nem olyan erős, mint volt, de nekünk egyelőre közünk nincs hozzájuk.
Ők végig bírják nyomni úgy a szezont, hogy minden kiscsapat ellen behúzzák a 3 pontot.
Inter – Spaletti össze rakta a csapatot. Ők nem hiszem hogy hiba nélkül végig nyomják a szezont, de nem is fognak annyi pontot hullajtani, mint amenyit mi már elszórtunk.
A két római csapat, AS + Lazio már mindketten megmutatták nekünk, hogy jobban fel vannak készülve.
Ez már öt csapat. A 4. hely elérhetetlen, Montellával garantált.
Sarri-t és Spaletti-t is ajánlották a MILAN-nak. Mihajlovic-al is messzebb járnánk.
Egy darabig nem lesz levaltva Montella, engedjetek ezt el.
Sajnos!
Majd futunk a többiek után…..