Egybehangzó jelentések szerint a felek mindenben megállapodtak és csak az aláírás hiányzik, hogy Gianluigi Donnarumma hivatalosan is további négy évvel meghosszabbítsa szerződését.

A La Gazzetta dello Sport, a MilanNews.it és a Sky Sport Italia szerint a Milan vezetősége csütörtök délután tárgyalt Mino Raiolával Gigio Donnarumma szerződésének meghosszabbításáról és a találkozón a fiatal kapus szülei is jelen voltak. A beszámolók szerint a felek mindenben egyezségre jutottak egymással. A klub televíziós csatornája, a Milan TV közölte, hogy Donnarumma elfogadta az ajánlatot, így – a saját és családja akarata szerint – marad.

Donnarumma várhatóan a korábbi hírekkel ellentétben nem 5, hanem 4 évvel fog hosszabbítani és szezononként 6 millió eurót tehet majd zsebre a jelenlegi 160 ezer eurós éves fizetéséhez képest. Ezzel toronymagasan ő lesz a Milan legjobban kereső játékosa.



Bátyja, Antonio Donnarumma hamarosan orvosira érkezik és 1 millió eurót fog keresni.

Korábban szó volt arról, hogy a 18 éves kapus szerződésében egy 50 millió eurós kivásárlási záradék fog szerepelni, ami 100 millió euróra emelkedik, ha a piros-feketék kvalifikálják magukat a Bajnokok Ligájába. Ezzel szemben a MilanNews.it információi szerint Gigio kontraktusában egy kivásárlási ár fog szerepelni – függetlenül a BL-részvételtől. Ennek nagysága 75-80 millió euró közé tehető. Továbbá a Sky hozzátette, hogy Donnarumma fizetésének 5 százaléka, azaz 300 ezer euró az ügynökét, Mino Raiolát illeti.

Az is kiszivárgott, hogy a sztárügynök nem kap jutalékot Donnarumma esetleges jövőbeli átigazolási árából.

[adrotate banner=”28″]

51 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Én személy szerint nagyon örülök hogy marad.Biztos vagyok benne ha jó teljesitményt nyújt,nem fogunk tőle megválni.És nem is lenne értelme.Üdv újra a csapatban Donna)

  2. 6millió eurós fizetés? Inkább padoztattuk volna 1 évig..
    Lehet jönni azzal hogy nem az én pénzem, de szerintetek a többi játékos hogy fog reagálni erre? Tudom hogy tehetséges meg minden, de ennyit közel sem érdemel meg. Ezzel asszem ő lett a 3. legjobban fizetett kapus, amire egyáltalán nem szolgált rá.

    Egy Bonaventura vagy Suso, aki a hátán cipelte a csapatot előző szezonban simán megelégszik 3 millió alatti fizuval, ez a kis köcs*g meg 6milliót követel? Nevetséges. Az még inkább gáz hogy a vezetőség meg is adja neki az összeget..

    • Én is örülök, hogy marad, de ettől függetlenül tökéletesen egyetértek az általad leírtakkal! Ez a 6 millió Euro (ami valójában 7, mert a bátyó se lett volna önerőből soha a büdös életben Milan kapus, főleg nem 1 millás fizuval) vérlázító, indokolatlan és a többi, jól teljesítő játékos szembeköpése.

    • Hogy fog rá a többi játékos reagálni?
      Úgy kérlek szépen, hogy ha majd ők is olyan teljesítményt nyújtanak hogy a Psg 13 millios fizetéssel csábítgatja, akkor az övé is meg lesz emelve.

      Ne úgy képzeld el, hogy a csapatban mindenki parizeles szendvicset eszik ebédre, csak Gigio fog étteremben kajálni. Ennek a pénznek a nagy részét csak a számlájukon és a befektetéseikben látják. 2-3 millával úgy élnek mint a kis királyok.

      Ha teljesítenek, és lesznek kérőik akkor a következő szerződésükben versenyképes összeg lesz.

      • Bonaventura és Suso is legalább annyit tett a tavalyi szezonban mint Donna, mégsem ekkorák az igényeik. Susot vitte volna az Atletico, sőt még olaszhonban is volt jelentkezője ha jól rémlik. Bonaventuráról is voltak pletykák tavaly hogy vinné a Bayern, Romagnolit Conte vitte volna a Chelseabe. Mégsem szálltak el maguktól.

        • Nem az elszállásról van szó. Kutya nem kínált sem Susonak, sem Jack-nek örült összegeket. Psg kínál tizenpár milliót, mit vártál? Nem! Én maradni akarok a Milan-ban mert nagyon szeretem, sőt nem akarok kilógni a többiek közül nagyon, így megelégszem 2 millios fizetéssel, mert a teljesítményemmel ennyit érdemlek.

      • Szia.
        Linkeld be letszi nekem hogy hol lattad hogy a PSG milyen ajànlatott tett Donnànak.
        Mert az hogy Raiola azt mondta hàt arra azèrt mèg egy hideg pohar vizet se innèk.
        Nagyon remèlem hogy csak taktika rèsze ez a szerződès ès tèlen de legkèsőbb nyàron tùl adunk rajta.

        Ha Balotteli azt mondtàk hogy bontja az öltözöi hangulatott akkor ez mi. Szarhàzi 18 èves meg zarolja a Milant.
        Nàla sokkal nagyobb nevek tiszteltèk a cìmert.
        Remèlem hamar elmegy.

        • http://www.whoateallthepies.tv/transfer_talk/258472/ac-milan-gigio-donnarumma-18-signs-new-contract-to-become-third-highest-paid-player-in-italy.html

          Gondolhatod hogy hivatalos ajánlatbenyújtásról nem tudok link-et, csak a neten voltak ezek a hírek. De gondolom Raiola és a “pletykalapok” kijelentéseinél, ugyis hihetőbb hogy Donnarumma az ördög, és annyira fent hordja majd az orrát, hogy a felsőlécből is le kell majd faragni hogy beférjen. 😀

          • Figyu màr.
            Fel se tūnt hogy megzsarolta a Milant? Ha a bratyò idejön vèdeni es kap 1 millàt akkor maradok. Szerinted. Mit kepzel ez. Ő keresett 160 000 ùgy hogy az első szàmù kapus volt. A tesò mire is kap 1 millàt? Tehat vèdheted de attòl mèg egy gerinctelen a sràc. A tudàsàt nem kèrdőjelez meg (mondjuk nem vedett mèg komoly helyen. Megneznèm mit csinàl egy Premier ligàba ahol 100 kiols csatàrok lèpnek a kis làbàra) ès elismerem hogy kimagaslot nyùjt egy Seria A ba. Nem màshol.

  3. Ez a lehető legjobb forgatókönyv. Én örülök a maradásának, mert szükségünk van egy ilyen képességekkel rendelkező játékosra. Ha hozza az előző két szezonban mutatott teljesítményt, akkor egy ideig biztosan úgy ülhetünk le Milan meccset nézni, hogy nem kell izgulnunk a kapusposzt miatt. Nagyon dühös és csalódott voltam, amikor három hete nem írt alá. Sok emberhez hasonlóan én is elküldtem a fenébe, viszont higgadtan és átgondoltan már más a véleményem.

    Lehet köpködni rá, lehet ócsárolni, lehet szidni, de az igazság az, hogy egyetlen alkalommal sem mondta, hogy távozni akar. Egyszer sem mondott olyat, hogy menni akar a Milanból. Nyilván kicsit fájó, hogy elsőre nem mondott igent, de nem tudjuk, hogy mi volt a háttérben. Az biztos, hogy egy ilyen fiatal srácot gyerekjáték befolyásolni egy ügynöknek, akit nem kell bemutatni senkinek. Sajnos a sajtó akkora feneket kerített az egész ügynek, hogy az nem kifejezés. Alaposan felfújták az ügyet. Remélem ez nem fog kihatni Gigio játékára.

    Sokakkal ellentétben engem egyáltalán nem érdekel, hogy mennyit keres. Engem csak az érdekel, hogy mindent beleadjon, ha a Milan mezét viseli és teljesítsen jól. Egy eurót sem mi fizetünk a béréből innen a fórumról, szóval nincs értelme ezzel foglalkozni.

    Mint mindenki én is azt hittem, hogy ő lesz az új legenda, az új CSK, aki 15-20 évre megoldja a kapusposztot. Valószínűleg nem így lesz, de most örülök, hogy egy ideig marad.

  4. Nekem meg az a gyanús,hogy a vezetőség nem számol azzal (nem akarja…) ,hogy az ő nevével kezdődjön az összeállítás 1-2év múlva.
    Az,hogy ilyen gesztusokat tettünk,hogy plussz 1 millió fizu,de mínusz 1 év hosszabbítás, ráadásul 1 millió az öcsinek,ami nem kevés egy 2., 3. számú kapusnak, viszont a kivásárlási ár pont az a szint,ami jelenhelyzetben kb a plafon reálisan nézve, amit még kifizethetnek egy kapusért. 100még a PSG, City se fizetne ki,max egy marketingkirály gólvágóért. Egyszómintszáz, véleményem szerint Fassonéék belementek ebbe, tudván,hogy úgy se kell,hogy végig fizessük őt,meg a bratyót. Az meg lényegtelen,hogy csak 4 év. 1 vagy 2 év múlva úgy is el lesz passzolva, addig meg felkészül Plizzari…

  5. Hurrráá!!! Ja nem. Ha nem most akkor jövőre remélem el lesz adva, 6 millióból két jó kapust is lehet tartani, s talán azok még emberi értékeket is képviselnek. S 2év múlva mikor megint aktuális lenne a hosszabbítás akkor mennyit fog kérni, 10et?! Undorító, bocsi.

  6. Nagy kedvencem volt, de itt a múlt időn van a lényeg.. Jobban örültem volna neki ha padoztatjuk egy évet, hogy tanuljon egy kis tiszteletet. És mindenki mérget vehet rá, hogy max 2 évig fog itt maradni és aztán lelép még több pénzért mert a dagadék minden játékosa 2-3 évente vált… Nem fogom utálni mert még is csak a kapusunk de rajongani se fogok érte az is biztos. És remélem, hogy soha többet nem lesz pofája megcsókolni a címert!!!

  7. Rendben hogy marad, lesz egy jó kapusunk 1- 2 évre. DE MÁR NEM LESZ UGYANOLYAN! Nem fog senki úgy tekinteni rá mint néhány héttel vagy hónappal ezelőtt. A legokosabb az lenne ha jövőre nagy pénzért eladnánk és az árából venni egy jó kapust meg egy ígéretes játékost, mint amilyeneket most szereztünk.

    • De miért nem lessz már ugyanaz???? azért mert az újságirók bekavarnak,és minden hazugságot terjesztenek??? Megnézném azért a Milanoi kemény magot is,amikor Donna mondjuk az EL döntőben az utolsó 11 est megfogja,és megnyerjük a kupát.Akkór is majd fújolnak???

      • Találgathatunk, hogy mi történt a háttérben, de ha akarta volna igazàn, akkor elsőre aláír. Teljesen mindegy, én nem vagyok ellene, csak a tüske szerintem benne marad az emberekben és egy kicsit belerondított a róla kialakult képbe. Az El döntőt pedig simán hozzuk le és nem kell büntetőt védeni 🙂

  8. Ez a konstrukció már emészthetőbb sokkal….
    A 6 misi és a bátyó továbbra is irreális szerintem….viszont 4 éven belül el kell adnunk csak így érheti meg…az ideális az lenne ha 1-2 éven belül menne hogy kapjunk érte lét,sokat.

    Nekem Ő már nem tud a régi lenni ! Van egy jó kalusunk és passz,se rajongás se semmi… nem érzek semmit

  9. Volt egy olyan mondata 1éve kb, hogy két lábbal a földön kell maradnom. Hát ennyire szubjektív 1-1 szó ÉS mondat, hogy ki mit ért alatta. A kijelentés idejében mindenki azt hiszi hogy ugyanazt..

  10. Ide is leírom!

    Srácok! Itt nem arról van szó hogy ki mit érdemel, meg hogy ki mennyire van elszállva. Itt minden játékosnak ügynökei vannak, ez egy ilyen világ… pénz beszél.

    Suso, Bonaventura, Romagnoli is mind mind jó teljesítmeny nyujtottak, Gigio-vel egyetemben, és mind jó fizetèst érdemelnek, DE! Donnarumman kivul egyikuknek sem kinaltak tizenpar millakat fizetesnek. Mit vártatok? Hogy Gigi klubhűségből azt mondja, hogy nem akarok kilógni így megelégszem annyival amennyit megérdemlek?

    Aubameyang szerintetek nem szeretne nálunk játszani? Minden vágya Kína? Hát nem hiszem. Persze őt ha nem jönne össze a kínai biznisz mindenki szivesen latna, pedig csak a szamarak lennenk, mert a lo elszaladt.

    Ez egy kegyetlen vilag.

    • Akkor ide is leirom. Nem azzal van a baj hogy ő kap 6 milcsit (bàr ha meg nezem azokat a kapusokat akikmàr tettek le az asztalra mennyit keresnek) hanem hogy akkor ìr alà ha a tesoka is itt van egy elèg magas fizuval.
      Hagyjuk màr ezt az ūgynőkösdìt. Egy alàìrràssal kirugja ès keres màsikat.
      Sok pèlda volt màr erre a football törtènelembe.

  11. Érdekes, hogy elméletileg nem változott túl nagyot egyik fél igénye sem, mégis úgy néz ki, most sikerül megegyezni.
    Hogy ennek mi lehet a hatása, az talány…szülői vagy szurkolói rányomás, eleve ez volt a terv Raioláéknál…nem tudhatjuk.

    Mindenesetre, ha továbbra is felfelé ível a karrierje, nem esik vissza a teljesítménye, nagyot nyer vele a klub, akár megtartjuk, akár eladjuk.
    Senkinek ne legyenek illúziói ezek után, nincs meg 20 évre a kapusunk…egyetértek azokkal, akik úgy gondolják, pár éven belül nagyon komoly összegért válthat klubot.

    Nem csak a bátyó a vicc a sztoriban, hanem az is, hogy Raiola kap fizetést…mire fel? Miért fizeti őt a klub? (persze úgyis fel lehet fogni, hogy Gigio fizeti, de a cikkben az áll, hogy a klub állja :))

    A történtek után is ugyanúgy fogok szurkolni Gigionak, hiszen a mi kapusunk. Viszont mihelyt távozik (ami inkább előbb lesz, mint utóbb), abszolút nem fog érdekelni a karrierje.

    • Azért az évi 5 millió 7-re nőtt (mert ugye vegyük ide a bratyó 1 milláját is), ami +40%. Erre ment ki a dolog szerintem.

      Valami bennem is eltört vele kapcsolatban. Ha tényleg olyan nagy Milan-szív, akkor ezt nagyon rosszul menedzselte. Az se nagyon tetszett, hogy azt ki bírta írni a twitter-ére, hogy “Raiola tegnap, ma, holnap” de ugyanezt a Milan-ról nem sikerült elmondania. Csak kussolt végig. Remélem el tudjuk adni 60-70m-ért 1-2 éven belül, aztán csá. Ennyit a “legenda” születéséről… 🙁

      • Nem hiszem, hogy csak a pénzre ment ki a játék.
        Közel a dupláját kereshette volna a PSG-nél, talán a Realnál is.

        Itt valami más lehet a háttérben, de ezt lehet soha nem tudjuk meg.

        Nem is számít igazából, ameddig itt van, szorítsunk érte, szurkoljunk neki. 🙂
        Jelenleg én se látom benne az ikont…nagyon tepernie kéne hozzá, hogy a szurkolók ismét ilyen magasságokba emeljék, akárcsak említés szintjén is.

  12. Bár valószínű teljesen lényegtelen lesz, de az,hogy további 4 évvel meghosszabbítja a szerződését, az ugye azt jelenti,hogy 2022-ig szól az új kontraktus?! Mert a fb-on úgy posztoltátok ezt a cikket,hogy 21ig ír alá.

    • A 4 év az az aláírástól számít, azaz mostantól. Előző szerződés megy a kukába. Tehát 21 nyaráig ír alá. Ami azt jelenti persze, hogy legkésőbb 3 év múlva vagyunk ugyanott mint most, hogy megy a huzavona, vajon aláír-e még egy hosszabbítást (emeléssel), vagy 1 év múlva ingyen távozhat…

  13. Paulinho! Én meg a te arcodat nézném meg, mikor a remek képességű bátyja bevéd vmit egy fontos meccsen. Egyébként nem összekeverendő a teljesítmény az egyéb tényezőkkel. Gondolok itt arra, hogy ha kivédené a 11est a döntőben, nyilván örülnék. A csapat sikerének örülnék s nem az ő személyes sikerének. Csúnyán mondva az a dolga, főleg ezek után, hogy betonfalat húzzon a kapu elé. Nálam mint ember bukott meg, s rosszat nem kivánok neki, csak hogy egy Max két éven belül induljon el azon az úton amit őmaga magának kövezett ki, vagyis menjen zsoldosnak a real, PSG, man City valamelyikébe. Neki érzései nincsenek, ami nem hiba, de sokaknak viszont igy meg ő nem kell. Nekem sem.

    • Elég jól összefoglaltad és én is hasonlóan érzek az üggyel kapcsolatban. Nem részletezném mégegyszer mert valami paraszt ismét nekem esik mint bolond az anyjának. Röviden nekem sem lesz már a régi.

  14. Kicsako azért Bonaventura nem egy Donnarumma szintű játékos. És hogyha a milan tényleg a dobogóra pályázik akkor neki sok helye nem lesz a csapatban.

  15. Egyik oldalról a Milannak mindenképp meg kellett tartani márcsak azért is hogy körmünket villantsuk..Másik oldalról a 90es években egy ereje teljében lévő Berlunál ugy repül mint az a bizonyos macska.Egy Gullitnak közel volt az ajtó mikor a kopsz edzéseit kritizálta kifelé.Szóval nincs jó megoldás valszeg az 1év padoztatás lett volna a legokosabb mégha zseni is a srác

  16. Kiscsako nem vitte a hátán a csapatot mint Suso meg Bonaventura a múlt szezonban??? Hát Bonaventura majdnem a fél szezont kihagyta, Suso is azért egy jó ideig sérült volt és rengeteg szürke meccse volt, evvel ellentétben Dona végig védte a szezont és végig remek teljesítményt nyújtott. 18 évesen bekerült a válogatottba, 18 évesen számos nagy klubb érdeklődik. Ki másért érdeklődött ennyi nagy klubb 18 évesen??? És hogy ide jön a testvére? Na és??? Ha ez meggyőzte akkor miért ne? Honnan tudod hogy ezt Dona akarta minden áron? Mi ha ez a vezetőség ötlete volt és Donanak meg tetszett? Miért baj gyerekek hogy egy csodakapusnak meg adják azt amit meg adna neki más csapat is? Miért ne maradna nálunk a legnagyobb kincsünk ha van már pénz? Ennyire megszoktatta veletek Berlusconi és Galiani a spórolást??? Biztosan tudja a vezetőség mit csinál és miért, és biztos nem azért mert ez 1 embernek az akarata, hanem azért mert egy rendkívüli tehetség. Egy olyan tehetség aki nem születik minden éven. Semmien kapus nem érte el 18 évesen azt amit a mi Donnarummánk. És én ezért nagyon hálás vagyok a vezetőségnek hogy mindent meg tettek azért hogy ez a rendkívülien nagy tehetség továbbra is a Milan-ban marad. És a másik dolog meg komolyan nem tudni hogy mi volt a gubanc ebben a Donnarumma – Raiola – Milan háromszögben.

    • Megnézném mit adna meg neki Perez ha megzsarolná a Realt, hogy pl a testvére is oda jöhessen kabalának?! 😀

      • Miért pont Perez? Miért pont a világ legnagyobb klubbjához hasonlítod??? A Real az Real és nagyon messze van a Milan jelenleg a Realtól.

        • Okos legyél már haver !!! Egy ez egy Milanos oldal Kettő a Milan a legnagyobb klubok egyike,pontosan akkora Mint a rinya margit…. az más kérdés hogy jelenleg épp kapaszkodunk vissza a csúcsra,de a klub dettó akkora mint az általad körbenyalt rinya margit……

        • Marha egyszerű, először is oda vágyik és a Real ajánlott neki (nem hivatalos források szerint) 6 M fizetést, másodsorban meg hát ismerjük (lehet van aki nem ismeri) Perez döntéseinek a súlyát. Ha ő egyszer valamit a fejébe vesz akkor az úgy lesz bármekkora baromságnak tűnik. 🙂

          De amúgy szerinted az arab olaj sejkeket lehet zsarolni? Mancesterben vagy Párizsban ezt elviselnék? Az orosz olajmágnás vajon meddig tűrné egy 18 éves gyerek sztár allűrjeit? De mondhattam volna az amerikai befektetőket is példának ez teljesen mindegy.

          Magyarázod a szart! Vedd már észre nem normális dolog, hogy egy 18 éves gyerek kihasználja a helyzetet és zsarol egy MILANt és oda hozza felszopónak a testvérét stb.. mikor megkaphatott volna bármit ha kicsit lassít és nem követelőzik. Jó játékos de emberileg megbukott!

          • Te mit tennél ha vennél egy csapatot és annak a csapatnak egyetlen egy nagy sztárja lenne? Ráadásul saját nevelés, fiatal és mindenkinek kell. Te eladnád ha valamit kérne én pedig megtartanám minden áron. Mert ilyen kapust ha találsz is, jelenleg nem jönne a Milanba.
            Minden okos és ügyes munkáltató meg mondja neked ha van egy világ szerte elismert és remek munkása akkor mindent meg tesz azért hogy ott maradjon hozza náluk a remek formáját és avval együtt a pénzt a reklámokat és minden evel járót és ha kell legyen az anyuka, apuka meg nemis tudom ki náluk valamien mynkaviszonyban, mert az a pénz úgyis vissza jön többszörsen.

        • Toti82 !

          Két dolog…

          1. Amire igazából felkaptam a vizet az az,hogy NE KICSINYÍTSD LE A KLUBOT…AZ AC MILAN A VILÁG LEGSIKERESEBB KLUBJAINAK EGYIKE A-BÓL VAGY 4-BŐL…. pontosan akkora klub,és olyan múlttal mint az általad felsz..opkodott rinya margit….. ez volt főleg amire felkaptam a vizet !

          2. Ne gondoljátok,hogy d teljesen hülye,nyomi,meg 18 éves…jó hogy nem az apja védi helyette a tiziket ki… megkérdezhette volna az idősebb játékosoktól mit tegyen tanácsot kérni Abate,Jack,Monti,Abbiati de Buffontól is….. nem tette,gerinctelen volt,nem fogom felmenteni….és mint ilyen a világ egyik legnagyobb klubjával szarakodott….semmi másban nem bízom csak abban..azért ment bele a vezetőség ebbe a szerződésbe hogy 1 max 2 éven belül 70-80 misiért eladjuk ezt az embert…akkor okosak voltunk !!! Ő pedig marad gerinc nélküli örökre !!!

  17. Toti82, természetesen megpróbálnám megtartani ha tényleg annyira jó (ez még kérdéses mert tavaly jó pár gól az övé volt akkor is ha nem mondjuk ki) de nem hagynám, hogy hülyét csináljon belőlem vagy lejárassa a cégemet. Mert attól a ponttól már valójában nem is olyan jó játékos mint gondoltam.

    Balotelli is sztár lehetett volna csak egyébb emberi adottságai miatt végül is nem lett az. Nem csak a vele született tehetségén múlik, hogy valaki mekkora sztár lesz hanem az emberi oldala is számít bármennyire is árucikként kezelik a játékosokat manapság.

    • De azért venni kell azt is hogy még csak 18 éves tehát nem tud úgy gondolkodni mint egy idősebb. Azért valljuk be mi sem úgy gondolkodtunk 18 évesen mint most. Mindent máshogy fogtuk fel. És lehet hogy idővel ez majd változik. Ha nem akkor meg nagyobb haszon lenne belőle mint ha ingyen menne.
      És azt sem kell elfelejteni hogy ki az ügynöke. Igen, nem lehet mindent Raiolara kenni mert Donnarummanak is van mit hozzá fűzni, és még mindig nem tiszta a helyzet a körül hogy hogy is egyeztetett Raiola. És lehet Raiola a hunyó tényleg mert ha igaz akkor most azért kicsit nagyon Raiola van büntetve ha csak annyi jár neki mint ahogy azt itt írták.
      Másik dolog meg te ha a helyén lennél és el tudtad érni (és ahogy azt mondtam már ez lehet nem is Donnarummanak az ötlete volt hanem a vezetőségé) hogy a tesód is a Milanban legyen és hatalmas örömet tudnál neki szerezni akkor nem lennél benne? Mert én simán. A testvére is kapus tehát ha valaki helyett fog játszani akkor helyette és nem Bonaventurat vagy Romagnolit fogja kinyomni….
      Donnarumma fontos a csapatba. Ilyen kapusunk biztos nem lenne mert más jó kapus lehet ide nem jönne jelenleg. És igen voltak hibái de kinek nincs? De Gea-nak mennyi volt az éven??? És azért De Gea már sokkal tapasztaltabb. De Donnarumma még csak 18 és már most mit tud és még rengeteg potenciál van benne csak hagyni kell nyugodtan dolgozni nem mint anno Balotellit, mert Balotellin is állandóan csamcsogtak és hidd el ez tudja zavarni egy játékost.

      • 1, 17-18 évesen pont a fiatal korom miatt (meg engem megtanított apám a tiszteletre) nem mertem volna ezt eljátszani.

        2, Raiola kegyetlen büntetése 1.200.000 €/4év. Ha hamarabb talál neki csapatot aki hajlandó kivásárolni őt akkor mégtöbb lehet ez az összeg. Remélem nem hal addig éhen. 😉

        3, Dehogy vinném be az első csapatba csókosnak. A hülye is látja, hogy saját tudásából lábtörlő sem lehetne a Milanban nemhogy hercegnő. Kertésznek vagy szakácsnak oké de nem futbalistának az első csapatba. Ez nagyon ciki rájuk rézve.

        • Neked ez a véleményed nekem az amit már írtam. A vezetőségnek meg az ahogyan azt csináltak is. Csak értenek a dolgokhoz és nem véletlenül vannak ott ahol vannak és értek el azt amit el értek.

  18. Azért teleregényt,meg szappanopera hőst ne gyártsatok ebből a legényből……és szuper hőst se…ha lehet,szabadna kérnem !!! 🙂

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet