A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Ignazio Abate szemsérülés miatt nem lesz bevethető a szezon hátralévő részében.
A 30 éves jobbhátvéd bal szeme február végén a Sassuolo elleni mérkőzésen sérült meg, így kénytelen volt kihagyni a Chievo, a Juventus és a Genoa elleni összecsapást. Ugyanakkor kiderült, hogy a vártnál nagyobb a baj. A Milan hivatalos honlapjának közleménye szerint Abate Miamiban kivizsgáláson vett részt és az eredmények pozitívak voltak, a sérült szem kezelése megfelelően halad.
Megerősített információk szerint Abate ebben a szezonban már biztosan nem léphet pályára és a nyári előszezonban térhet vissza.
Abatét a hátralévő 9 fordulóban Mattia De Sciglio és Davide Calabria fogja helyettesíteni a védelemben.
[adrotate banner=”28″]
13 hozzászólás
Még jó, hogy nem vakult meg. Jobbulást!
Fél szemmel nem tud focizni? „Vakok közt félszemű a király”. Na de ne szem-telenkedjünk Abatével! 🙂
Kar Abateert, egy jo harcos mentalitassal rendelkezo jatekos, aki hajtotta a csapattarsakat. Jo es gyors gyogyulast neki!
Hál istennek,lagalább De Sciglio játszhat az igazi posztján és bizonyíthatja,h sokkal jobb játékos mint Abate jobbhátvédként.És így biztosan elutasíthatjuk a Juventuszos megkereséseket.
Gratulálok a rendkívül intelligens hozzászólásodhoz! BECKS7, ha nem tudod, hogy mikor, mit kell írni, vagy szólni, akkor inkább számolj el 100-ig és ne csinálj semmit!
Te sötét faszkalap !!!
Milyen szurkoló vagy Te jó ember….Az egyik legnagyobb Milan szívű és vérű játékos a jelenlegi em látkeretből Abate…lehet nem makulátlan az ügyessége,de őt még nem láthattad kedvetlenül sétálgatni soha !!!
Iq nulla vagy !!!
Jobbulást Abate-nak…. nem felépül vki bakker,hanem lerobban….ez szörnyű !!!
A bekemesjóskapistának szólt természetesen
Alacsony a szint. 🙂
Jobbulást neki és tényleg nem itt kell szidni…sokat tett ő már a csapatért és sajnálom a kiesését
Feszültségkeltők!A „hál istennek”nem a sérülésének szólt,hanem hogy így De Sciglio játszhat jobbhátvédként és bizonyítja az igazi posztján,h jobb játékos mint Abate,ugyanis nagyon nem szeretném ha eladnánk,főleg nem a Juventusnak!Mivel komolyan érdeklődik felőle folyamatosan a Juve!Lehet nem jól fogalmaztam meg és sérülést sem szeretnék senkinek sem,de szerintem pont veletek van a probléma,mert mielőtt gondolkodnátok vagy kérdeznétek csúnyán támadtok!Sokan csak azért jöttök fel az oldalra,h”vadásszatok”a másikra!Ez szerintetek milyen gondolkodásra vall???Nem szeretnék azonosulni senkivel sem,ezért az én részemről lezárva a történet.
Abatenak amúgy jobbulást kívánok én is!
Hogy egy igazi közhelyel éljek; Minden rosszban van valami jó vagy Minden vég az új kezdete! De Sciglio talán vissza kaphatja eredeti posztját a jobb oldalon. Abatenak pedig teljes felépülést kívánok!
Jobbulást!