Montella: “Berlusconinak ajánljuk ezt a győzelmet”

12

Vasárnap este a Milan 2-1-re győzött a Fiorentina ellen és a meccs lefújása után Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője nyilatkozott. Az olasz szakember szerint nagyon fontos három pontot zsebelt be a csapat, amely lehetővé teszi, hogy továbbra is versenyben legyenek a nemzetközi porond eléréséért.

“Ez egy nagyon fontos győzelem volt, egy olyan csapatot győztünk le, amely remekül játszott és többször megnehezítette a dolgunkat. Köszönhetően ennek a sikernek, tovább folytathatjuk a versenyt a nemzetközi porondon való indulásért, ami a célunk. Emellett fej-fej mellett haladunk a riválisainkkal. A csapat és a szakmai stáb szeretné ezt a győzelmet Silvio Berlusconi elnöknek ajánlani. Galliani? Mindig lehet rá számítani és mindig derűs. Büszke lehet arra, amit véghez vitt a Milanban, hogy ez a rengeteg siker megszületett és ilyen csodálatos történelmet írt a klub.”

“Bacca? Jó mérkőzést játszott. Megfelelő hozzáállással lépett a pályára és ha továbbra is így folytatja, akkor előbb-utóbb újra gólokat fog szerezni. José Sosa? Rengeteget fejlődött, nagyszerű játékos. Még egy kicsit szoknia kell ezt a pozíciót, de nagyon elégedett vagyok a teljesítményével. A csapat? Nagyon jól játszottunk az első félidőben. Agresszívak voltunk és számos gólhelyzetet alakítottunk ki. Még több gólt szerezhettünk volna az első játékrészben, amellyel könnyebb lett volna a dolgunk a folytatásban. A második félidőben megváltozott a játék, nem sikerült nyomás alá helyeznünk őket, ezért úgy döntöttem, hogy egy védőt cserélek be. Így a Fiorentinának nem sikerült ismét betalálnia. Az egyetlen esélyük a szabadrúgás volt. Szenvedtünk a mérkőzésen, de így a győzelem íze még édesebb számunkra. Nincs semmi, amiért leszidhatnám a srácokat, remek hozzáállással küzdöttek. 3-5-2? Nem akartam két középpályást becserélni ahhoz, hogy agresszívabbak legyünk. Az egyetlen megoldást a plusz védő jelentette.”



“Klub eladása? Nem tudom, hogy mi fog történni, de köszönetet kell mondanunk Berlusconinak. Neki ajánljuk a győzelmet és örülünk, hogy megajándékozhattuk ezzel. Az ő Milanja volt a legsikeresebb olasz klub és a legismertebb az egész világon.” – fejezte be.

[adrotate banner=”28″]

12 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Ha ilyen ütemben szépen fejlődünk tovább, akkor 5-6 év múlva akár stabil 4-5. hely környékére is feljöhet a csapat. A sok fiatal olasszal szerethető kis pofozógépei, üde színfoltjai, tehát szinte meghatározó szereplői lehetünk a bajnokságnak. Csak bízni kell Montellában és nyugodt környezetet kell biztosítani Pasalicnak. Amíg ez nincs meg, ne is bízzunk az álommal felérő 5. vagy 6. helyezésben! Kitartás, mert már csak néhány éves kevés munka, apró kis lépések évről évre, egy kis áldozat mindenkitől és majdnem olyan jó csapatunk lesz mint a Torinonak, Atalantának vagy a Sassuolonak. Szerintem kínai szerepvállalással mindez akár 3-4 év alatt is meglehet! Jó lesz ez, föl a fejjel!

    • Mint minden viccnek, az írásodnak is a fele akár igaz is lehetne. Pénz nélkül “csak” fiatal játékosokra futja (ami sokszor rizikó is egyben). Nézz körül ki mennyit költ átigazolásokra, a Milan középcsapatnyi pénz áldoz be, így nem várhatod el, hogy pl. Barcelona szintű csapat legyünk. Véleményem szerint például az általad szidott Pasalic az utóbbi időben kezd beérni, 22 éves és most kap folyamatos lehetőséget, szorgalmas, sokat fut, nekem szimpatikus játékos. Amennyiben “sztár” csapat akarnánk lenni, 8 sztárt kellene vennünk (Donnarumma, Paletta és Bacca mellé), de még így se lenne biztos a siker.
      Bízzunk a fiatalokba és pár év alatt jó csapatunk lehet.

    • És ha minden jól megy, akkor a kis Daniel Maldini unokája már megtapasztalhatja, milyen felfokozott izgalommal jár egy BL-playoff augusztus végén. 🙂

  2. Találó is Berlusconinak ajánlani ezt a meccset, mert pont olyan volt, mint az öreg irányítása alatt megélt 31 év. Az eleje nagyon erős, örömteli, gyönyörködtető, a vége egy nagy sz@r.

  3. Igazából egy dolgot nem értek.
    Miért fikázzátok (vannak kivételek) állandóan az edzőt?
    Ha védőt cserélt az a baj (bár remekül védekezve végül is majdnem helyzet nélkül hozta le a második félidőt a csapat), ha középpályást hozott volna és nyerünk vagy sem akkor az a baj. Ha csatárt hozbe miért azt és nem a másikat. Poli szar miért van itt utánna Ő a király. Állandóan csak ez szar, az szar. De ez így volt a Pipo, Seedorf, Allegri esetében is.
    Végre az utóbbi évekhez képest van egy CSAPAT nagy betűvel, az utolsó percig hajtanak sajnos benne van az is h nyernek meg az is h nem. Tele fiatal játékossal akikben hosszú évekig potencia lehet és ha lesz befektető valamikor, egy-két jó erősítéssel akár mi is lehet.
    Nem is értem milyen szurkolók azok akik talán jót alig írnak?

    • Osztom a véleményed, én sem értem, hogy a szurkolók mit várnak egy alapokat éppen most lerakó csapattól. Ha csak akkor tudnak drukkolni, amikor a csapatnak zsáknyi pénze van és sztárokat vesz, akkor ez csak egy “érdekházasság, vagy divatdrukkerkedés”. A csapat akkor is az AC Milan, ha éppen gödörben van és nem lehet éppen dicsekedni a haveroknak vele, hogy Scudetto esélyes csapatnak drukkol az ember… Értem én, hogy volt sokkal jobb és színvonalasabb keretünk, drukkoltunk győztes meccseken a Real ellen a BL-ben,meg nyertünk egy rakás kupát, de ezt a végtelenségig nem lehet tartani. Elkerülhetetlenek a hullámvölgyek is, de ez akkor is az AC Milan. minden drukker reménykedik a felfelé ívelő eredmények elérésében, de ez nem fog menni egyik napról a másikra. Először is nem árt, ha van pénz, aztán nem árt, ha hozzáértők ülnek a játékosmegfigyelői és sportigazgatói posztokon, akik a pénzből tényleg jó játékosokat képesek hozni, aztán végül, de nem utolsósorban a csapathoz kell egy megfelelő edző.. Na, most végig lehet nézni, hogy a jelenlegi Milannak ezekből mennyi van meg…
      Fassone, meg Mirabelli?? Pffffff….
      Egy zsák pénz??? Pffffff….
      Jó játékosok??? So-so…. Talán azokból van fél tucat, de az nem elég….
      Jó edző??? Ugyancsak so-so, de ő még javulhat, ha kicsit megbátorodik…
      Ha egy pénzes zsák csapat kell, akkor lehet válogatni országon belül, vagy határokon kívül, de akár csak átmenni Milánó másik felére és ott lehet menőzni, hogy 250 millió a mercatos költségvetés, tehát lehet nekik is drukkolni…

      • Ez a honlap azért is jött létre hogy véleményünket leírjuk legyen pozitív nagy negatív! Mindenkinek joga van hozzà! Nem értem mi a problémàtok?Mit rinyàltok itt??Nekem pl ez a rinya stílus nem jön be és ahogy làtom eddig senki nem írt negatív véleményt a kommentetek alà kivéve engem!

  4. Szerintem a Milan,most pont olyan mint a magyar foci…. elvárás van teljesítmény nincs….

    Nem helyén kezeljük a dolgot…..és azért erről a klub is tehet,mert paraszt vakítás van….

    Mennyivel egyenesebb kimondani van egy csapatunk,ennyire futja anyagilag van egy hozzá való edzőnk..cél az 5-8.hely….persze fáj….nekem is…sőt már rosszul vagyok ettől…..

    De az jobban bánt hogy hülyítve vagyunk !!! Nem kérünk belőle,mondjuk ki ennyit tudunk,itt a helyünk…és akkor mindenki felhőtlenül tud majd örülni egy térdenállva véresen kibekkelt otthoni győzelemnek a fio ellenében…. ez ennyi szerintem….

    A fanyalgoknak is igaza van ,a kritikusoknak is,az örömködőknek is….a teljesen elszállt,elvakul drukkereknek azonban nincs…kicsit reálisabban lássuk már….nincs itt semmiféle nagy betüs CSAPAT….meg nagybetüs edző…. iparos melós és fiatal csapatunk van,megtesznek mindent ami tőlük tellik,és ezt értékelni kell…DE nem beszéljünk európáról,mert nem lehet elvárás tőlük se csapattól,se edzőtől mert nem vagyunk jók !!! Iparosok vagyunk,futunk,szaladunk,küzdünk….ez elég lesz amire elég lesz..annak kell örülni….DE a BL-ről hallani sem akarok,mert semmi közünk nincsen hozzá….eretnekségnek tartom még kimondani is..főleg ha játékos vagy edző teszi….. ne mondjuk ki hogy jól játszottunk,mert nem játszottunk jól,sőt….de küzdöttünk,hajtottunk…ezt is lehet értékelni…..

    más kérdés,hogy az AC MILAN-tól nem ezt várná az ember,de ez van…ameddig a külső tényezők azok amik addig ezzel kell beérnünk,és ezt kell szeretnünk….abban kell örömünket lelnünk,hogy kitudunk bekkelni egy félidőt egy erősebb csapat ellen…vagy hogy egy jól eltalált lövéssel megtudjuk verni a legerősebb olasz csapatot….stb…kicsi öröm,de a miénk…..

    én már elfogadtam ezt…nehéz volt,de most ez van illetve 6 éve ez van lehet már 7…..

    Forza Milan Per Sempre !!!

    • Értem amit mondasz, de szerintem idén még nagyon kevés helyen olvashattál BL álmokról. Én csak azt olvasom hogy valahogy visszatérni Európába, ez nálam azt jelenti hogy elcsípni egy EL helyet.
      Az irreális elvárásokat nem a vezetőség, nem is Montella hanem mi magunk szurkolók állítottuk a csapattal szemben amikor jól ment ősszel a srácoknak.
      Egyetlen cél volt a nyári mercato után, kitartani valahogy amíg megérkeznek a kínaiak, hogy lőtávolon belül maradjon valamelyik kupaindulást érő hely. Ehelyett váratlanul nagy lett az étvágy mert állt dobogón is a csapat, sőt elvertük a Juventust a Superkupa döntőn.

      A BL-ben jelenleg tényleg semmi keresnivalónk, de az EL a mi pályánk lehetne szerintem. A fiataljainknak nemzetkőzi tapasztalat is kell hogy kiderüljön kivel lehet hosszú távon számolni. Ha megérkeznek a kínaiak hanem.

      Többen azt is mondják, semmi keresnivalónk az EL-ben sem. Szerintem ha a Fiorentina vagy akár a PAOK, Fenerbache, Krasnodar ott lehet akkor azért nagy duzzogva mi is odaférnénk.

      A kínaiak remélhetőleg már kopogtatnak, Montella ha nem is világverő alakulatot faragott a srácokból, de valamiféle identitást adott a csapatnak, hogy mikor nem megy a játék akkor is ki tudunk küzdeni valamit… Én sem CSAK ezt szeretném látni, de higyjétek el ezeknek az apróságoknak (kínaiak,tartás) már lehet örülni, és van fény az alagút végén!!!!

      Forza Milan

  5. A Steaua elleni BEK gyozelemtol szamitva megeltem a csapattal a szeduletes sikereket, amikor BL dontot szinte el sem lehetett kepzelni a Milan nelkul…megeltem azt is mikor a Hertaval is csak ikszelni tudtunk a csoportkorben, vagy a Rosenborg ellen is rezgett a lec DE akarmi volt kitartottam a csapat mellett es ez igy lesz ezutan is ha a kieses ellen kuzdenenk akkor is. Szerintem mindig meg lehet talalni azt aminek orulni lehet. Nem vagyunk BL csapat de ketszer megutottuk a juvet, huztunk be meccset 9 emberrel, nyertunk egy szuperkupat, barmelyik csapat ellen van eselyunk a bajnoksagban, szoval most is lehet orulni dolgoknak csak hosszu tavon ne varjunk olyasmit ami nincs osszhangban a valosaggal. En ha nem Milan meccset nezek mindig a kisebb csapatnak szurkolok es orulok ha megszorongatja vagy legyozi a papiron erosebb ellenfelet. Ha van egy atom eros csapatunk, mindenki ellen eselyesek vagyunk es el is verunk mindenkit az is szep dolog de azt meg hajlamos az ember termeszetesnek venni, lehet hogy nem is akkora orom, mint a bizonytalanabb helyzetben elert sikerek.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet